CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Összjáték

2014. július 26. 04:37 - csú

Választás-2014.jpgAzzal, hogy a köztársasági elnök október 12-ére kiírta az önkormányzati választást, helyreállt a világ rendje. Mármint az orbáni világé. Igaz, a kedves vezető 5-ére képzelte a voksolást, de az az egy hét csúszás mit sem számít. A lényeg az, hogy minden úgy történik, ahogy az a hatalmon lévőknek megfelel.

Ne felejtsük el, Áder János gond nélkül aláírta a választási szabályok változásait tartalmazó törvényt, amely azonban 57 kekeckedő, a kákán is csomót kereső ellenzéki képviselő miatt mégis az Alkotmánybíróság elé került. Annak a hétfői határozata viszont minden kétséget eloszlatott. Az államfő tehát bátran hivatkozhatott rá, hogy a helyzet egyértelmű és világos, nem lehet olyan aggály, amely befolyásolná "a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását". Az pedig nem érdekes, hogy a talárosok csekély többséggel fogadták el a döntést, amihez több bíró is különvéleményt fűzött. A testület elnöke, Paczolay Péter például úgy vélte, az „ügy nem egyszerűen alapjogi kérdést érint, hanem a demokrácia alapját jelentő választáshoz való jogot”. Ideje, hogy Paczolay jövő év elején, amikor lejár a mandátuma, távozzon, hiszen azt sem átallotta megjegyezni, hogy a testületnek „különös felelősséggel, az alkotmányos szempontok kizárólagos érvényesítésével kellett volna döntenie”.

Még szerencse, hogy az Alkotmánybíróságban immár többségben vannak a Fidesz hithű hívei, akik bármilyen helyzetben képesek úgy magyarázni az alaptörvényt, hogy az kifejezze a kétharmad érdekeit. És az is nagyon megnyugtató, hogy hasonló célok vezérlik a köztársasági elnököt is, mert így teljes lehet az összhang. Mindig a nemzet számára legjobb döntések születhetnek, s ezek - nem véletlenül - szinte kivétel nélkül Orbán Viktor akaratát tükrözik. Márpedig kétségkívül ő az, aki a legjobban tudja, mi kell az ő népének, nemkülönben hatalma fenntartásához és ezért dolgozik éjjel-nappal.

Mindez előrevetíti, hogy az idei harmadik választás is sikerrel zárul. A Fidesz számára. Az orbáni rendszer csúcsain egyelőre tökéletes az összjáték. Mindenki hozzáteszi és aztán megkapja a magáét.

Sebes György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr816544815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása