CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

MI FOLYIK ITT?

2014. szeptember 24. 03:57 - csú

Kérdőjel-más-255_4.pngNem ismerem Simon Gábort, az MSZP egykori elnökhelyettesét. Nem tudom azt sem, milyen ember és azt sem, hogy igazak-e a vádak, amiket felhoznak ellene. Azt tudom csak, hogy valami nem kerek azokban az ügyekben, amelyeket egyre-másra előhúznak a "független ügyészség" irattárából.

Annak idején úgy tudtuk, hogy egy afrikai ország hamis útlevélével követett el mindenféle disznóságot. Azzal akart külföldre szökni, külföldi bankokban mindenféle illegális pénzeket elhelyezni. Aztán kiszivárgott, hogy állítólag az egész útlevél-történet nem igaz, nem is volt ilyen okmánya. Azt is beszélik, hogy "valakik" hamisították az összes bizonyítékot, amivel a szocialista ex-politikust vádolják.

Most már arról is ír a jól értesült kormánylap, hogy nem is ő, hanem a papírjaival "egyik ismerőse" helyezte el a bankban a teméntelen sok eurót. Ezek után kezdek gyanakodni, lehet, hogy talán a salzburgi, grazi és zürichi számlák körül sem minden úgy van, ahogyan az ügyészség korábban bejelentette. Szerepelt már ebben az ügyben koronatanúként a tavaszi választások előtt a rendőrautóban gyanús körülmények között meghalt Welsz nevű nemzetközi csaló, most, az újabb választás küszöbén, egy sértődött, egykori MSZP-közeli blogger vallomását tekintik az adu ásznak Polt Péterék.

Nem ismerem Hiszékeny Dezsőt sem, de ha az újabb választások előtt a korábban köztiszteletben álló angyalföldi alpolgármestert kell korrupcióval vádolni,Virág elvtársék már nem érik be ürgebőrbe bújt kémekkel. Ma elég egy "kétségbe vonhatatlanul igazi" hangfelvétel, amelyen egy közvetítőnek tett ajánlat hallható. Nem tudom, mi van még az ügyészség tarsolyában, de valami bűzlik az ügyben: maga a "vádló" is elismeri, hogy a vesztegetés nem történt meg.

A politikai rendőrség - bocsánat, a független nemzeti ügyészség - következő lépését sem ismerem, de nem volnék meglepve, ha a szocialista politikust a napokban (vádirat még nem lévén), már az ítélet alapján vezetőszíjjal a csulóján vezetnék el. Jól mutatna egy ilyen letartóztatós tudósítás a közmédia híradóiban a köztudottan szegfű-párti kerület választási kampányában.

Somfai Péter

Népszava

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr626722307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása