CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nem maradt a kaptafánál

2014. november 27. 03:50 - csú

Pulai Miklós.PNGAkinek módja van rá, hogy szorgalmasan olvassa a közösségi portálokat, látja, hogy a 90. életévébe lépő Pulai Miklóst (képünkön) hány százan köszöntik föl. Közöttük jómagam is. Negyven éve ismerem. Pekingben volt egy kacsavacsorára a vendégem, jóllakottan beszálltunk a kocsiba, és mindenáron meg akartam mutatni neki, hogy száz kilométeres sebességgel haladva miként lehet kikerülni a biciklistákat. Ez a vállalkozás olyannyira sikeres volt, hogy Miklós még ma is bevallja: a halálfélelem jött rá.

Amikor hazaértünk egy búcsúitalra, szembetaláltam magam a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettesével, aki nem funkcionárius volt, hanem egy „naturbursch”. Lengyel László szerint egy „vagány”. Igaz. 1975/76-ban a poharát emelgetve olyanokat mondott az akkori Magyarországról, hogy nekem a lélegzetem is elállt. Közgazdász volt, nagyon képzett bankár, mindent tudott, és általam soha nem hallott nyersességgel nyilatkozott az MSZMP vezetőiről, a kormány tagjairól, kik a kérdéses időben éppen azzal foglalatoskodtak, hogy megfojtsák a Nyers-féle gazdasági reformot.

Pulai – tanult szakmájára nézve cipészsegéd – született reformer volt. Lengyel egy Friderikusz-interjúban egy szintre helyezte Nyers Rezsővel és Hetényi Istvánnal, minden idők legjobb pénzügyminisztereivel. Én talán még odatenném egy másik bankelnökhelyettes, az idővel Brazíliába költözött Csernok Attila (Pulai barátja) nevét is. Ott volt ’56-ban (meg is szenvedett érte, elég kegyetlenül), ott volt a reform bevezetésekor, majd az Országos Tervhivatalban a reform rehabilitálásakor, ott Magyarország valutaalapi és világbanki csatlakozásakor (a mentőakcióban), majd a Németh-kormányban a gazdasági reformbizottság elnökhelyettese, rendszerváltás után a Magyar Bankszövetség főtitkára lett (11 éven át).

A kommunistákat szívből utáló Ungváry Rudolf írta le egyszer, hogy voltak akkoriban is emberek, akik tisztességesen, az ország javára látták el a dolgukat. Közlöm: Pulai Miklós egyike volt ezeknek. Mindig azon dolgozott, hogy a maga fajtáján – „a népen” – segítsen. Ami azonban keveseknek sikerült: ezt a segítségnyújtást olyan – bár néha kissé cinikus – humorral csinálta, amivel végképp kiemelkedett a társai közül.

A most már „kilencvenesnek” mondható Pulai Miklós elég sokévi elfeledettség után nem is olyan rég került a lapok címoldalára, amikor a Schmitt–M. Kiss–Kahler-féle fideszes különbizottság megvonta tőle a nyugdíj-kiegészítését. Nem hinném, hogy ez anyagilag tönkretette volna, de mégis égbekiáltó disznóság volt. Olyan emberek, akik szorgalmasan kussoltak a Kádár-rendszerben, egy reformerre sújtottak le, egy olyan emberre, kit a szaktudása okán akár a Lajtától nyugatra is szívesen csábítottak volna el, mármint bankszakemberként.

Kár, hogy ez már nem aktuális. De a főhajtás Pulai előtt az.

ACZÉL ENDRE

Népsazbadság

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr476933323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása