CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Már eszméletlenre püfölni sem lehet otthon? Orbán mindent megmagyaráz

2014. december 19. 04:23 - csú

halak.PNGBevégeztetett a pontyoknak meg a karácsony előtti magyar népléleknek. December közepétől már csak úgy lehet halat venni a boltokban, ha előtte jól hókon csapták, elkábították, áramot vezettek bele, öngyilkosságba kergették. Mindegy is: élő halat boltból nem lehet kivinni, és punktum. Erről rendelkezett a Földművelésügyi Minisztérium, amely rendeletben szabta meg, hogy „eladni csak olyan kábítást követően szabad, amellyel biztosítható, hogy a hal az eszméletét nem nyeri vissza”.

Sőt, ettől kezdve a horgásztóból kifogott ficánkoló példányok sem szállíthatók haza nejlonzacskóban, mert őket is meg kell ütni, ott helyben, a tóparton. Halfronton nyitott tehát újabb ütközetet a kormány, pont(y) az ünnepek előtt. Ez nem vall túl erős társadalomismeretre. Ilyenkor a magyar ember már maga elé készítette a halászlé titkos receptjét, mely még az ükpapáé volt, s esténként azt böngészi lelkesen.

Kevésbé hagyománytisztelők Rick Stein-i magasságokban időznek a pinot noirban párolt süllő vagy a persillade-dal készült sült angolna receptúrája felett. Magyar embernek halra jár ilyenkor az agya, ennek rendeli alá az ünnepi készülődést és a fürdőszobát. Mert az is való ilyenkor, hogy három napig lavórban mosdik a család, mivel a kádban két megtermett ponty kergeti egymást. A vizet naponta váltják rajtuk, így mosva át az iszap valós vagy vélt ízét, így téve a halat még ízletesebbé, frissebbé.

Gondos gazda beszerzi a jószágot jóval szenteste előtt, fogmosás közben fél szemmel gusztálgatja, farkából, fejéből gondolatban alaplevet főz, borotválkozás közben egyenesre szabdalt gyufatésztáról ábrándozik, legalábbis ha bajaihallé-hívő, s miért ne lenne az? Rendes férfiember a nagy kenyérszelő kés nyelével vagy a gömbvégű késfenővel egyetlen határozott mozdulattal kólintja fejtetőn a halat, amely addigra társsá, baráttá lényegül, így elveszejtése már-már kultikus, az emelkedettséget sem nélkülöző, mondhatni, egészen magasztos pillanat.

Ehhez képest a boltból egy mások által eszméletlenre püfölt, ájult halat hazavinni, hűtőbe rakni, aztán másnap így, kissé állottan felszelni, fazékba tenni maga a szentségtörés. Ilyet csak halvérű, gyáva ember tesz, az ilyet a többség kiközösíti, egy asztalhoz vele nem ül. Ha már a leszedált halaknál tartunk, idézzük fel Orbán Viktor 2011-es, a Neue Kronen Zeitungnak adott interjúja egyik fontos mondatát. „Nur ein toter Fisch schwimmt mit den Strom.”

Vagyis csak a döglött hal úszik az árral.

DOROS JUDIT

(Népszabadság)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr386988893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása