CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

K I H Í V Á S

2015. március 05. 03:33 - csú

rakay_philip.PNGNégy és fél évnyi közpénzen finanszírozott egzisztenciális és némi alkotói kiteljesedés után otthagyja a köztévét Rákay Philip intendáns, vezérigazgató-helyettes, műsorvezető és producer (képünkön), mondván, hogy „új, kreatív kihívásokra vágyik”. Eddig egy dúsan finanszírozott komplett közszolgálati tévé talán legfontosabb embere volt. De ez kevés a remélt kihíváshoz képest.

A médiaszemélyiség, akit a Z+ tévén elkövetett káromkodásai miatt a képernyő közeléből, a Kossuth téren a kétmillió Orbán-párti tüntetőről a mikrofonba mondottak miatt a közmédiától kellett volna seprűvel elhajtani minden civilizált országban. Nálunk épp odahajtották. Szimbólumaként a rosszízű fideszességnek. Ahol a morál nem számít, csak a pártnak tett szolgálat, ahol ha Orbán úgy akarja, minimális kapacitásokkal is csúcsteljesítményt igénylő helyre lehet kerülni.

Az ő „közszolgálata” most ugyanolyan érthetetlen módon ér véget, ahogyan annak idején elkezdődött (és tényleg csak zárójelben jegyezzük meg: nem tartunk tőle, hogy a képességeit a jövőben a rideg versenypiacon kellene áruba bocsátania). Hogy Liszkay Gábornak vagy valamelyik másik derék Simicska-árvának nézték-e ki a helyét, az napokon-heteken belül kiderül, ismét, sokadszor elénk rajzolva, hogy a megbízható NER-káder nem vész el, csak új feladatot kap a főnöktől.

A váltástól azonban az állami média egy fikarcnyit sem lesz jobb, igazságkeresőbb, izgalmasabb, szórakoztatóbb, olyan, ami ahhoz segíti az embereket, hogy a lehető legtöbbet egymásról tudják meg, ne a hatalom akaratáról. (nol.hu)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr837236855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása