CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nyomoznak a Burattinónál

2015. március 28. 04:32 - csú

rendorseg.PNGEgyelőre nem emeltek vádat, de tovább nyomoznak az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint szexuálisan zaklatta tanítványait az alapítványi fenntartású Burattino Általános Szakképző Iskola és Gyermekotthonban. Kovács Gergely Ákos, a Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő ügyésze  közölte: az ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, annak határideje június 4-e. A gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság legutóbb április 7-ig hosszabbította meg.

A botrány tavaly februárban robbant ki, amikor két diák jelezte az egyik nevelőnek, hogy a tanár molesztálja őket, másnap az iskola feljelentést tett a rendőrségen. Molnár László, az iskolát működtető alapítvány elnöke korábban  úgy nyilatkozott, hogy

a férfi 27 kisfiút erőszakolt, illetve rontott meg. A nyomozás megindulása után a Budapest Főváros Kormányhivatala is átfogó törvényességi ellenőrzést indított, miután lapunk megírta, hogy a gyermekeket megerőszakoló férfi úgy dolgozhatott évekig tanárként, hogy nincs is pedagógusi végzettsége. A férfit úgy alkalmazták, hogy közben évek óta büntetőeljárás folyt ellene gyermekek fizikai is lelki bántalmazása miatt, amit előző munkahelyén követett el. B. Tamás korábban a fővárosi, Menyecske utcai Kossuth Gyermekotthon és Általános Iskolában általános iskolai végzettséggel gyermekfelügyelőként dolgozott.

A kormányhivatal hatósági vizsgálatának eredménye szerint a Burattinóban dolgozó pedagógusok mintegy fele – részben vagy egészben – nem megfelelő végzettséggel vagy szakképzettséggel dolgozott pedagógusként az iskolában. A jogsértés súlyossága, a tanulók érdekeinek sérelme és az érintettek nagy száma miatt a köznevelési intézményt 717 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezték. Egy újabb ellenőrzés során ugyanakkor azt állapították meg, hogy az intézmény megszüntette a hiányosságokat, így az iskolát végül nem kellett bezárni. (mno.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr657308808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása