„Akitől a földem kapom, / szavazatom annak adom.” Ez a versike szerepelt kisgazdapárti plakátokon 1990-ben. A nagykörúton!

Emlékeznek még? A kisgazdákon kívül mindenki életveszélyes őrültségnek tartotta a négy évtizede elvett földek reprivatizációját (túlnyomórészt a már rég urbánus örökösök számára). A Fidesz és az SZDSZ ellenezte, és legfeljebb nagyon rövid, átmeneti időre tartotta elfogadhatónak a termőföld-kereskedelem bármilyen korlátozását, az Antall-kormány pedig ingadozott, és hetente változtatta a véleményét, mígnem a korlátozás mellett döntött. Emlékeznek még? Az első MSZP–SZDSZ-kormány el volt szánva rá, hogy a jogi személyekre, tehát a komoly, tőkeerős, hatékony agrártermelőkre vonatkozó termőföld-vásárlási tilalmat megszünteti. Aztán fölhagyott ezzel. Mert a kisebbségnek módjában állt ezt az őrült, önpusztító tilalmat fenntartani. Ebből a kisebbségből lett az a többség, mely ezt a tilalmat most speciálisan a hozzá tartozó jogi személyek számára megkerülhetővé teszi.

Emlékeznek még? 2002-ben az Orbán-kormány miután megbukott, bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig rendelkezésre álló hetekben privatizálja az állami földvagyont. A spekulánsok örömére

szinte ingyen, illetékmentesen, kamatmentes hitelre adták volna az állami földet. „Gyorsított eljárással halad az új évezred legnagyobb szabású földosztása. Az idő korlátozott, a menetrend feszes, mindent a legnagyobb pontossággal kell végrehajtani, hogy azon a napon, amikor kezükbe ragadják a hatalmat, már késő legyen... nekik. (...) Ha Orbán csak egy lépést hibázik, akkor hiába minden, a zsákmány az övék lesz egészen.” Ezt írta erről 2002. május 9-én Bencsik András a Demokratában. Orbánék egy lépést hibáztak, az „évszázad földosztása” elmaradt. Elkéstek, mert rosszul jelent meg a termőföld értékének meghatározására szolgáló képlet a kormányrendeletben. Ha nem botlanak el abban a fűszálban, most nem lenne miről beszélni. Elbotlottak, és mégsem veszett el számukra semmi. Mert az MSZP–SZDSZ-kormány nyolc év alatt sem tudta megszabadítani az államot tisztességes és átlátható feltételek mellett a földjétől.

A rablott bérletből így lehet most rablott tulajdon. És ezzel a rablás eredménye véglegesül. Az állampárti diktatúrában is hatalmi rablás révén változtak a tulajdonviszonyok. A kisgazdákon kívül mégsem gondolta senki, hogy azt a rablást vissza lehetne, kellene csinálni. A rendszerváltás környékén spontán és nem spontán privatizáció révén is alakultak, mondjuk így, lopásszerűen a tulajdonviszonyok. Azt sem lehet visszacsinálni. A 12 állami gazdaság pofátlan lenyúlását sem. Soha többé.

Telik-múlik az idő, s az ebül szerzett jószág nem vész el, hanem ártatlan utódokra öröklődik. Eredete homályba vész. Győz az igazságtalanság. S ki tehet róla? Mindenki, aki elmulasztotta megtenni, amit megtehetett volna azért, hogy az állam átlátható, személytelen folyamatban, piaci alapon szabaduljon meg a földjétől.

RÉVÉSZ SÁNDOR

Forrás: nol.hu