Demagógiát kiáltanak, ha valaki az egészségügy helyzetével, az oktatás jövőjével vagy az egyenlőtlenségekkel érvel a Budapestre tervezett olimpia ellen. De nem ez a demagógia, hanem a „nagy közös álom” nevében demagógiát mondani a felelősségtudatra.

Nem történhet meg bármi. Ezzel az összegzéssel kínálta meg közönségét Orbán Viktor a bálványosi szabadegyetemen. Azt mondta, olyan országban akar élni, ahol nem történhet meg bármi. Jó lenne úgy tudni: tényleg ilyen országban töltjük napjainkat.

Akkor biztosak lehetnénk abban, nem próbál olimpiát rendezni egy ország, amelyben a régiós egyenlőtlenségek elviselhetetlenek. Idehaza a közép-magyarországi térség versenyképes a legtöbb uniós régióval, miközben a dél- és kelet-magyarországi területek a közösség legnyomorultabb helyei közé tartoznak. Épp ezért a fő missziónak e differenciák csökkentésének kellene lennie, ám az illetékesek most a különbségek növekedését kódoló ötkarikás ötlettel járják el a közéleti lambadát. E tánc koreográfusai

demagógiát kiáltanak, ha valaki az egészségügy helyzetével, az oktatás jövőjével vagy az egyenlőtlenségekkel érvel a játékok ellen. De nem ez a demagógia, hanem a „nagy közös álom” nevében demagógiát mondani a felelősségtudatra. Hiszen a projekt társadalmi kockázatainak komplex feltárása eminens nemzeti érdek.

Nem is lehet más, mert a lehetséges forgatókönyvek nem reményt üzennek a reménytelenség régióinak, hanem kiszenvedésre ítélik őket. Hiába mondják sokat látott közgazdászok, hogy majd az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően javul e térségek versenyképessége, és extra gazdasági növekedéssel is kalkulálhatunk, mert ez konkrétan csak tréfának teszi meg ott, ahol élőben nézték a „beruházunk, növekedünk, profitálunk, minek köszönhetően mindenkinek jobb lesz” képlettel dolgozó gazdaságpolitika hatásait. Ráadásul a NOB Agenda 2020 programja valóban fenntarthatósági szempontokat helyez ugyan előtérbe, de a bizottság rögzíti: egy város, és nem egy ország rendez olimpiát. Azt pedig a részletes hatástanulmány említi: az esetleges előnyök fő haszonélvezője is a házigazda város. Nyilvánvaló, hogy a fővárosi politikai és üzleti elit mindent megtesz a projektért, hiszen már a pályázás is tízmilliárdos tétel. A valódi verseny pedig varázslatos távlatokat nyitna meg a tervezőknek, az építő-, a kommunikációs és kreatív iparnak.

Az utóbbi kitalálhat például egy szakkifejezést azokra a gazdasági vándorlókra, akik a kilátástalan Dél- és Kelet-Magyarország felől menekülnek majd, hogy munkát, jövőt keressenek. Lehet azt mondani, hogy e vonzás természetes, mert piac, munkaerőigény, fejlődés és így tovább, ám ez nem egy prezentáció az egyetemi kurzuson, hanem egy ország, amelynek története és identitása van. Mégsem rendelt még senki tanulmányt arról, mi lesz Borsoddal meg Baranyával 2024-ben, ha addig a humán tőkébe való befektetés helyett az olimpiával összefüggő, elsősorban infrastrukturális beruházásokra koncentrál a politika. Emiatt okkal lehet felháborodni, de Orbán Viktor nyugalmat adhat.

Hiszen mint közölte, olyan országban akar élni, ahol nem történhet meg bármi. Azaz tán még az sem, hogy a legerősebbek álmáért kockáztatják a leggyengébbek holnapját.

PETŐ PÉTER

Forrás: Népszabadság