CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Miért záratja be az Orbán-kormány vasárnap a nagyobb áruházakat?

2016. március 13. 05:59 - csú

zarva-2_3.PNGAz Orbán-kormány rendeletének következményeként pontosan egy éve vasárnap zárva kell tartani a nagyobb áruházakat. Az erről szóló népszavazást minden lehetséges vagy lehetetlen és törvénytelen eszközzel, fenyegetéssel, erőszakkal megakadályozza a hatalom 

Köszönjük Semjén Zsoltnak, köszönjük Orbán Viktornak! A KDNP óriási ötletét a Fidesz magáévá tette és törvényt faragott belőle. Ennek eredménye, hogy 2015. március 15. óta a legtöbb üzlet vasárnap zárt ajtóval állja útját a vásárlókat. Aki esetleg mégsem örül ennek, az kárpótlásul  fogadja ezt a két kis dalt. Mind a kettő a nyugalom megzavarására alkalmas tényeket tartalmaz. Ugyanakkor az is igaz, cáfolhatatlan, hogy mindez a KDNP-nek és a Fidesznek köszönhető. A két kormányzópárt ihlette a következőket:

Szomorú vasárnap nem mész a plázába,
templomba terelne lázárok lázálma:
szenvedjél te is, ha más érted szenvedett, 
közben meg emlegesd sűrűn a szenteket.
Szent István óta lett ez a nap vásárnap.
Ez ám a hülyeség: vásárnap bezárnak. – Tünete agybéli válságnak.
Szomorú vasárnap!

Szomorú vasárnap, napja a haragnak:
reád fent fogai Harrachnak harapnak.
Jaj, mit is tett veled kőbányák Orbánja?
Mikor jön új idő, bűnét hogy megbánja?
Ezen a napon is jól megy a csalárdnak.
Nem fél, hogy lecsukják: tagja a családnak…
Szomorú vasárnap!

Bocsánatkérésként elkészült egy ehhez hasonló nóta csúnya beszédtől mentes, KDNP-pozitív, gyerek- és rádióbarát változata. Hallgassátok és osszátok annyi szeretettel, amennyi szeretettel készült!

Vasárnap van felkelek, indulnék templomba
Látom ám a cipőmben a fűző elszakadva
Ejnye mondom hát bizony a macska rúgja meg 
Templomba az ember mezítláb is elmehet

Vasárnap van felkelek, sütnék kenyeret
Szelés előtt rajzolnék majd rá kereszteket
De a liszt az elfogyott, hát mit együnk reggel?
Eszünk kérem háztartási kekszet heringgel

B arátom a KDNP, s külön Semjén Zsolt
A képed ott van szobám falán szinte mindenhol
Sz erintem is jó dolog, ha bezár minden bolt
Ó ha egyszer megérinthetnélek Semjén Zsolt

D e jó lenne KDNP ha te lennél az úr
J utyúbon sem feszülhetne többet túl a húr
Á ldás legyen Harrach Péter minden mosolyán
L egyen Hoffman Rózsa szeretve egy nyoszolyán

M egint itt a vasárnap az asszony ordibál
E lromlott a lehúzó a WC szarban áll
G yere drágám megjavítjuk van kis púrhabom
K enünk rá és túl leszünk gyorsan a szar szagon

D élelőtt van vasárnap, 39.7
N ézem lázas minden gyerek, s csillapítanék
P ersze nincs több Nurofen, az nálunk elfogyó
Marad hát a priznic és pár homeós bogyó

Ref.

De jó, hogy ti itt vagytok és itt is maradtok
Nekünk úgy ragyogtok mint a gyémánt, s smaragdok
Te vagy nekem KDNP vasárnap a desszert
Naplementés tengerparton fuss el a Fidesszel!

Ref.

A SEMJÉN-ORBÁN DUÓ IHLETTE BÓNUSZ-DALT  ITT HALLGATHATJÁK MEG OLVASÓINK

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr507462992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása