CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Miért hunyászkodott meg Ábel Attila alpolgármester Horváth Gyula előtt?

2015. október 05. 05:57 - csú

Horváth Gyula facebookon közölt írását változtatás nélkül közöljük:

abel_sapkaban_te_szedd.PNG"Csizma
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen, mikor az egyik napirendi pont tárgyalásánál a mostani csepeli vezetők tízmillió forintra rúgó hűtlen kezelésének lehetőségét vizsgáltuk, Borbély Lénárd egy nekem tulajdonított bécsi utazást vetett szembe az érveimmel.
Nem is értettem, hogyan kerül a csizma az asztalra!
Hogyan hozható az én valamelyik bécsi utazásom párhuzamba a mostani Fidesz általi hűtlen kezelés gyanújával. Annak rendje és módja szerint vissza is utasítottam a felvetést, és figyelmeztettem Borbélyt, hogy semmi joga nincs az én magán, (vagy hivatali) útjaim után szaglászni, azokat rosszallóan felemlegetni!
Ezek után, mint általában szokott, most is meghunyászkodott!
Így, a magam részéről az ügyet lezártnak a felvetést meg az illető szorongásának és szellemi képessége kinövésének gondoltam.

Most azonban, hogy Ábel Attila rácuppant az egyik általam humornak szánt facebook megosztásomra és abból próbál kardinális politikai ügyet fabrikálni, (hogy ellensúlyozza Borbély ittas vezetéséből adódó erkölcsi mételyt) megtudtam az általuk többször emlegetett a bécsi útjaim általuk kezelt és preparált titkát!
Ezek az emberek - a csepel.info tanúsága szerint - már 2009. április 19-ét megelőzően is megfigyelés alatt tartottak! Figyelték, nyilván tartották, elemezték, és mint látjuk dokumentálták utazásaimat is.
Az ominózus napon valóban Bécsben lehettem. (Én már a pontos időpontra nem mernék megesküdni, de ez idő tájt történt, az biztos!) Egy a városközpontban lévő jó hírű nemzetközileg ismert szálloda előterében vártam arra, hogy a recepciónál megkapjam a szobakulcsot. Míg odaléptem a kulcsomért, pár másodperc alatt ismeretlenek ellopták az utazótáskámat. Benne az összes személyes anyagaimmal. Szinte hihetetlennek és felfoghatatlannak tűnt, hogy idegen hozzáférhessen a csomagomhoz, mert azt az egyik fővárosi bizottság akkori (Fideszes) tagjai állták körül. A dolog akkor is felmerült bennem, de azonnal el is hessegettem. Ilyen aljas, honfitársával szemben egyetlen magyar se lehet (még akkor se, ha Fideszes) gondoltam. Az ügy a bécsi rendőrség bevonásával annak rendje és módja szerint folytatódott. (Kihallgatás, jegyzőkönyv felvétel, kárbecslés, levelezés, aztán semmi kártérítés.) Mivel nem beszélek németül, egyik útitársam, Ughi Attila vállalta a tolmácsi szerepet. Nekem ez természetes honfitársi szolidaritásnak tűnt és semmi gyanúsat nem találtam benne!
Egészen mostanáig!
Most már erősödik bennem, hogy valójában nem az egyik osztrák szállodalakónak volt szüksége, egy magyarnak az ott igen szerénynek mondható csomagjára.
Itthoni lehet az indíttatás! Méghozzá, - Ábel Attila írása szerint - előrelátó, spekulatív politikai jellegű! Az általam eddig sosem feszegetett Csepel-Pestlőrinc Fidesz tengely, (a tízmilliós hűtlen kezelésben érintett személyek alapján) azóta is működik! Most már tudom, hogy a csepel.info, Ábel Attila és Borbély Lénárd elejtett megjegyzései korábbi privát tevékenységeimről, egy átfogó megfigyelés eredményei. Erre volt bizonyíték az is, ahogy Németh Szilárdhoz kerültek a most egy éve a csepeli orvosi rendelőben Falus Ferenccel tett látogatásom video felvételei is.
A Borbély apjának temetése kapcsán, Ábel és Borbély által gusztustalanul felkavart alaptalan történetnek is az a pikantériája, hogy leírták akkori mozgásom teljes spektrumát és hozzáhazudták a saját koncepciójukat!
Akkor még kérdés volt, de már állítom: megfigyelik mozgásomat?!
Ja, hogy ez törtörvénytelen, nekik sose számított! A törvény csak a másikra vonatkozik!
Ők a törvény felett állnak!
Persze törvénytelen hazudni, és valótlanságokat írni is! De nekik az se számít.
Leírták, hogy „Horváth Gyulától ellopott tízmilliók valójában a csepeli MSZP pártkasszája lehetett„ Az osztrák rendőrségi jegyzőkönyvben az ellopott pénz, ténylegesen alig haladhatta meg az ezer eurót és sose kaptam meg! De ezt a Fidesz által immár agyonhallgatott Simon ügybe applikálni félelmetes képzelőerőt, vagy beteges üldözési mániát jelent. 2015. október 1. HGy"

Forrás: Horváth Gyula facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr847880894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása