CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Megdöbbentő lekezelés a csepeliekkel szemben Csepel polgármesterétől

2016. február 11. 04:24 - csú

borbely_kerdojellel-777.pngLegyen szó a HÉV-ről vagy a Duna-partra tervezett méregraktárról, csak a csepeliekkel nem hajlandó szóba állni egyetlen kerületi fórumon sem Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, aki egyébként úton útfélen mondja a magáét. Most a csepeli HÉV-ről. Képernyőt, mikrofont is kap hozzá.

A napokban az M1 Ma reggel és az ATV Start biztosított részére megszólalási lehetőséget. Mindkét TV-műsor szerkesztősége fontosnak tartotta, hogy teret adjon a csepeli polgármester – és csakis a polgármester –, HÉV megszüntetését magyarázó mondatainak. A terveket ellenző szakemberek, civilek, ellenzéki képviselők véleménye nem számított. Így aztán egyik riportban sem hangzottak el valódi ellenérvek, pedig a polgármesteri vélemény több ponton sántított.

Először is: 

az elfogadott javaslat, finoman fogalmazva, nem egyértelmű:

A 7-es villamos (a H7 utódja) és a módosított 51-es villamos funkciója az olimpia alatt az lesz, hogy Csepelről, illetve a Határ úttól délre eső térségből szállítsa a látogatókat az olimpiai parkig. A felszabaduló Mester utcai vágányokon pedig északi irányból a 4/6-os villamosokat lehet egészen az olimpiai parkig vezetni…..Az átalakítás eredményeképp …az 1/A és a 6-os villamos járat adná a kötöttpályás kapcsolatot Csepel és a belváros között (a 4-es villamos továbbra is Budára közlekedne). Gyors és átszállómentes kapcsolatot biztosítva valamennyi metróvonalhoz.”

Ebből számomra kiolvasható, hogy nincs szó arról, hogy összekötnék a 7-es villamos vonalát az olimpiai parkig átvezetett 4/6-os villamossal, sőt csak az 1/A és a 6-os villamosokkal (a 4-es villamos, továbbra is eddigi vonalán, Budára közlekedne) és nem a 7-essel lehetne továbbutazni a belvárosba, a metróvonalakhoz. Hiszen ezek adják „a kötött pályás kapcsolatot Csepel és a belváros között.” Azaz az olimpiai parknál, a Közvágóhídnál lévő megállónál át kell szállni a 7-esről a továbbmenő 1/A és a 6-os villamosok valamelyikére. A budapest.hu-n olvasható a főpolgármester-helyettes, Szeneczey Balázs január 27-i nyilatkozata, amelyből szintén nem olvasható ki a két vonal összekötésének szándéka. A főpolgármester-helyettes egy kérdésre válaszolva többek között azt mondta, hogy:

 „…az az elv nem sérülhet, hogy a csepeliek ugyanannyi idő alatt – és lehetőleg átszállás nélkül – érjenek be a belvárosba, mint eddig.”

Tehát Ő sem merte azt kimondani, hogy: a javaslat szerint össze lesz kötve a 7-es és a 4/6-os villamos vonal, csak azt merte vállalni, hogy a „lehetőleg átszállás nélkül” elve ne sérüljön.

Mindez azt is jelentheti, hogy a csepeliek igenis rosszabbul fognak járni a HÉV megszüntetésével. Ki mer ugyanis ma, garanciát adni, hogy a „lehetőleg” helyett a konkrét tervekben már összekötött villamos nyomvonalak lesznek. Az „ugyanannyi idő”- ről meg nem is érdemes beszélni, mert a tervek ismeretében ki hiszi el, hogy egy kacskaringósan kiépített pályán, több megállóval, ugyanannyi idő alatt lehet eljutni a Boráros térre, vagy a belvárosba. Mint ahogy az is egyértelmű, hogy nem engedhetik rá a HÉV helyett közlekedő 7-es villamost a zsúfolt kőrúti villamos vonalra, amelyen már így is lassú a 4-es és a 6-os villamos közlekedése. Maradni fog az átszállás, az emiatt is megnövekedő menetidő!

Következésképp, Borbély Lénárd polgármesternek a fenti riportokban elmondott mondatai és a tervek, illetve az azok megvalósításakor várhatóan felmerülő költséggazdálkodási szempontok között jelentős ellentmondások vannak, illetve lesznek. Hiszen, ha egyáltalán lesz, csak „olcsó” olimpia lesz, akkor meg már nem fog számítani a csak a csepelieknek fontos menetidő, vagy, hogy át kell szállni a belvárosig.

Sőt, már hallom az elutasító mondatokat: Uraim, miről beszélnek? A csepeli HÉV megszűnése előtt is csak átszállással jutottak a csepeliek a belvárosba! Csak nem gondolják, hogy amikor a BKV működtetésére, a 3-as és a 4-es metróra sincs elég pénz, a beígért 5-ről meg nem is beszélve, még több száz milliót is kidobjunk az ablakon?

Van azonban néhány polgármesteri érv, amire még reagálok. Borbély úr az ellenvéleményeket lebecsülő megjegyzésein (egyesek szerint gyalog kell bejárni a Boráros térre) túl, az ellenzéket teszi felelőssé az összefogás elmaradásáért. Az ATV-ben azt mondta: „Csepel ellenében ne dolgozzon senki, vannak ügyek, amiben össze kellene fogni.” Szerinte tehát az ellenzék, a civilek, a kerület helyzetét kritikusan, vagy másképp látó emberek Csepel ellen dolgoznak! Elképesztő arrogancia. Remélem az ellenzéknek is lesz hozzá néhány mondata. Nekem csak kérdéseim vannak:

> Borbély úr a riportban azt állította, hogy egy beszélgetésen kikérték a véleményét. Válasza előtt egyeztetett legalább sajátjaival? Vagy a beszélgetés után, még a fővárosi döntés előtt,  miért nem ült le az ellenzékkel, a kerület civil szervezeteivel, csepeli szakemberekkel? Az ellenzéki tiltakozásokra, nyílt kezdeményezésekre (lakossági fórum összehívása, rendkívüli testületi ülés megtartása) miért nem válaszolt?

> A polgármester úr lassan másfél éve vezeti a kerületet. Figyelemmel kísértem munkáját, többször bíráltam is tevékenységét. Mégis megkérdezem: az alakuló testületi ülés előtt miért bízta Németh Szilárdra, a Csepelen megbukott országgyűlési képviselőre, akinek hivatalosan semmi köze a testület működéséhez, felállásához, az ellenzéki egyeztetés, együttműködés megkerülhetetlen feladatát? Miért nem fogadta el az ellenzék javaslatait a testület működésével kapcsolatban? Miért engedte, hogy a testület Szervezeti Működési Szabályzatából kikerüljön az interpelláció lehetősége? Ez alatt az időszak alatt hányszor és miért söpörtette le frakciójával az ellenzéki napirendi javaslatokat? A kerület stratégiai fejlesztésével összefüggő kérdések eldöntése előtt miért nem ült le a tárgyalóasztalhoz az ellenzéki frakciókkal a kerület fejlesztésével kapcsolatos elképzelések egyeztetése érdekében? Miért hagyja, hogy a Csepeli Hírmondó fideszes szócsőként, csakis a hatalmon lévők érdekeit szolgálja, s alig adjon teret a csepeli ellenzéki megszólalásoknak, véleményeknek?

Befejezésül. A csepel.hu-n február 5-én – ismeretlen szerző tollából –, megjelent egy cikk:HÉV helyett villamos: mit nyernek a csepeliek? címmel. Csapnivaló írás, bár szerzőjének nem volt nehéz dolga. A fent említett két TV riportot használta fel, összevágta Borbély úr mindkét helyen elhangzott, számára legfontosabb mondatait. Ebből kiderült, legalábbis számomra, hogy a polgármesternek más a fontos Csepelen, mint az országos nézettségű tv-csatornákban. Itt azt kell hangsúlyozni, hogy milyen jól kiáll a polgármester a kerületi érdekekért, hogy milyen keményen kimondja: „reméljük, hogy átszállásmentes lesz, én nem remélem, annak kell lennie”. Az sem érdekes, hogy a HÉV megszüntetésével kapcsolatosan megismert tervek nem igazolják a főnök állításait. A szerző azonban mindezzel és az utolsó mondattal le is járatja polgármesterét: „Ha nem kell átszállni a Boráros téren bármilyen más közlekedési eszközre, azzal nyernek a csepeliek.” Átszállásról nincs szó! Mármint a polgármester TV nyilatkozatai alapján. Vagy mégis? Netán Borbély úr sem tudja, hogy mit támogatott? Ezért lehet, hogy tudatos Borbély Lénárd lejáratása? Ha igen, ki állhat a háttérben? Csak nem az ismeretlen szerző?

Vagy amire gondolni sem merünk: a csepeli önkormányzat hivatalos szócsövének, a csepel.hu-nak az alpolgármesteri főnöke akarja lejáratni Csepel polgármesterét?

V O X

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr818377342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása