CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Újabb fideszes családi offshor került elő

2016. április 18. 02:37 - csú

kerenyi_janos_fidesz_kepviselo_kecskemet.PNGBelize-ben, a Seychelle-szigeteken és Cipruson bejegyzett cégek a tulajdonostársak Kerényi János fideszes képviselő feleségének és fiának több cégében is.

 

Kerényi János (képünkön) a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója és országgyűlési képviselője. Az ő körzetébe tartozik többek között Kecskemét is, ahol 2014-ig az a Horváth Zsolt volt a párt egyik parlamenti honatyája, aki saját névvel bukkant fel a Mossack Fonseca panamai offshore-paradicsomból kiszivárgott adatai között. 

Ezekhez a cégekhez semmi közöm

– mondta az Indexnek Kerényi.

A regionális igazgató nem tagadta, hogy az offshore hátterű cégek családtagjaihoz kötődnek, és

mint mondta, soha nem is csináltak titkot belőle. Olyannyira nem, hogy a felesége által vezetett budapesti vendéglátó cég adatai benne vannak a felesége vagyonnyilatkozatában is. 

A fideszes politikus azt mondta, a cégeket nem azért alapították, hogy adóelkerüléssel vegyenek ki pénzt a vállalkozásokból. Ezt bizonyítja, hogy bár a szocialista kormányok alatt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek ellene, az adóhatóság mindent rendben talált.

Kerényi szerint viszont az offshore cégek alapítása nem volt és most sem tilos Magyarországon, ezért furcsa, hogy most ekkora kampány indult az ügyben.

A fideszes politikus fia, dr. Kerényi Árpád az ügyvezetője

  • az Abacon Hungary Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Kft. nevű cégnek, ami teljes egészében a Nicosiában, Cipruson bejegyzett Bondland Holding Limited tulajdonában áll,
  •  a Café Porte nevű cégnek, ami pedig a Seychelle-szigetekre bejegyzett Airport Holding Ltd. tulajdona már 2013 óta,
  • a Fashion King Kft.-nek, amit 2012-ben vett át az Airport Holding Kerényi Árpádtól,
  • és a Royal Property Group Kft.-nek, aminek a Belize-ben bejegyzett RP Group Worldwide Limited a tulajdonosa.

Kerényi fia emellett társtulajdonos az Airport Holdinggal a Hungaricum wine & food Kft.-ben, ami Ferihegyen üzemeltet magyar borokat és szuveníreket áruló üzletet. A Fashion King Kft. szintén a repülőtéren működik. 

Kerényi János feleségének, Kerényi Jánosnénak is van egy közös cége az RP Group Worldwide Limiteddel, a 10 Minutes Bistro Kft., ami Kerényi elmondása szerint éttermet üzemeltet a Corvin-negyedben. 

A kormány elvileg a Mossack Fonsecca botrány után jobban rászáll az offshore cégekre, Orbán Viktor egy hete közölte, hogy teljesen fel kell deríteni a magyar szálakat a következő hetekben és hónapokban, ez a rendőrség és az ügyészség dolga lesz.

A miniszterelnök kérésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elrendelte a magyarországi offshore-szálak azonnali, egyenkénti kivizsgálását a NAV-nál. Az offshore ügyek felgöngyölítésével külön szakértői munkacsoport foglalkozik.

Forrás: Index

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr998631830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása