CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A Vörös Csepelt is felgyújtó terrorszervezet tagjai 10-13 év fegyházat kaptak első fokon

2016. augusztus 30. 12:57 - csú

budahazy_gyorgy.jpgAz ítélet kihirdetésére teljesen megtelt a Fővárosi Törvényszék díszterme, a hallgatóság az ítélethirdetés során többször felmorajlott, Budaházy megérkezésekor pedig állva tapsolt, és az elsőrendű vádlott nevét skandálta.

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A férfit a bíróság a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is kizárta.

Budaházy György egyik társa tizenkét év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen tíz évet, egy további pedig kilenc évet kapott. Ketten kaptak két év körüli felfüggesztett szabadságvesztést, a többiek pedig öt-hét év körüli letöltendő szabadságvesztést. Részletek:

 A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban.

A vádlottak az ügyészség szerint Molotov-koktélos támadást intéztek MSZP- és SZDSZ-pártirodák, képviselők, vezető politikusok otthona ellen, ezeknél a cselekményeknél sérült nem volt. A vádpontok között azonban szerepel Csintalan Sándor Hír TV-s műsorvezető, korábbi vezető szocialista politikus brutális bántalmazása és egy szórakozóhely, ( a XXI. kerületi, Árpád utcai volt Vörös Csepel presszó 2008-ban történt felgyújtása - a blog szerkesztőjének megjegyzése), egy jegyiroda és melegbárok elleni támadás is.

A vádlottak többsége tagadta bűnösségét, de volt olyan is, aki magára és másokra terhelő vallomást tett. Az ügyész vádbeszédében húsz évet megközelítő büntetést indítványozott az első- és a másodrendű vádlottnak, és tíz-tizenöt év körülit még tucatnyi társuknak. A védelem felmentést kért.

A Budaházy-per hátteréről ide kattintva tudhat meg többet.

Budaházy Györgyöt 2009-ben fogták el, több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban, a büntetőper 2011-ben kezdődött. (MTI,  Magyar Nemzet online és CSÚ)

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9411661992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.08.30. 14:08:13

Hős vagy terrorista, attól függ hogy győzött-e vagy vesztett!

Ha nem lennétek birkák, s eltakarítanátok az Orbán-rendszert, akkor hősök lennétek mint az 56-osok!

Gyáva népnek nincs hazája!
süti beállítások módosítása