CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Bontott csirke, bomlott politikusok

2016. december 15. 04:24 - csú

bontott_csirke_reklam.PNGNagy felismerésre ébredt az államvezetés. Az áttörés szerint a baromfinak van mája, zúzája, aprólékja. Amit persze a húsrezsi csökkentésének nagylöttyös indulata idején a NER vezetői még nem tudhattak. A mamahoteles fidelitásosabbak nem, mert ők ma is azt hiszik, hogy a tyúk a fazékban él leves formájában és csak arra vár, hogy onnan kimerjék. A kaviárt keményen dolgozó kisemberek gömbölyítik olyan kis apróra. (A homár pedig a politikai korrektséggel való leszámolás terméke.) A NAV-os Tállai, és a komondorosabb fajta öregebbje meg nem is foglalkozik a nők

konyhai princípiumával, amíg van hús a tányéron, kolbász, meg sonka a kamarában. Étkészletük tizenkét kanálból áll, rühellik kultúrát, és minden egyéb agymunkát.

Olvasom  az egykori Napi Gazdaságban, hogy a baromfihús mellett a különböző belsőségek és vágási melléktermékek is alacsonyabb áfakulcs alá kerülnek januártól.

Ha ugyanis az úgynevezett aprólék maradt volna a magasabb áfakörben, akkor megszűnt volna a bontott csirke mint olyan is, amiről a korabeli reklám szerint „nem megmondtam?”. „A kizsigerelt baromfitestben kis csomagban megtalálható a szív, a máj, a zúza és a nyak is. A háziasszonyok előszeretettel választották korábban ezt a terméket, hiszen itt egyben volt a leveshez használt aprólék és a főételként szolgáló baromfitest is.” És ne feledkezzünk itt meg a legfontosabb népélelmezési cikkről, a csirkefarhátról!

Azt pedig nem lehet elvárni, hogy a mama vegyen egy ötszázalékos pipit, a levesbe való meg huszonhetes - mi lenne a pénztárnál?

A NAV tehát lépett. Ez végtére is a nép szavának diadala. Ám itt azért még nem érdemes elmerülni a győzelem kéjében. Még mindig jaj ugyanis annak, aki fűszerezett húst merészelne venni! Ő továbbra is a 27 százalékos áfával kénytelen számolni. (Hogy Tállai is fejéhez kapjon: a sódar nagyon drága marad, mert kell az adóbevétel.) Ámbár az is igaz, amit Kovács Zoltán kormányzóvivő dilettázott 2014-ben, a vasárnapi boltzár ügyében: „nem a kormány feladata, hogy számításokat végezzen”.

Ha a kis szűcs sós húst akarna sütni, mostantól nagyon ráfizetne.

Forrás: Veress Jenő (Népszava)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9312043915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása