CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kiütik Csötönyit? Melyik fideszesnek kell az újabb elnöki poszt?

2017. január 25. 04:35 - csú

box-1-777.pngEgy évvel ezelőtt Németh Szilárd gáncsolta el Hegedűs Csabát, a 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosát mint a  Magyar Birkózó Szövetség elnökét, hogy a helyére üljön. Most az ökölvívók háza táján készük valami hasonló más szereplőkkel ugyan, de kísértetisen azonos módszerekkel.

Összehangolt támadás indult Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke ellen. A sportvezető leváltását szorgalmazza többek között Kovács István, olimpiai és világbajnok bokszoló, Rácz Félix mérkőzésszervező. Erdei Zsolt is változást szeretne, de az elnöki pozíció csak megfelelő támogatottság esetén érdekelné

„Kampányt indítottak ellenem – mondta lapunknak Csötönyi Sándor. – Pontosan tudom, kik állnak a háttérben, Kovács Kokó István és Rácz Félix mellett vannak még mások, például börtönből frissen szabadult egyének is, akik a távozásomat akarják, és olyanok is, akiknek eddig semmi közük sem volt a sportághoz. Azt hiszik, hogy

az elnöki tisztség óriási üzlet, pedig ez nem így van, itt nem lehet százmilliókat kivenni. Én 1996 óta vagyok elnök, de már 1994-től támogattam a szövetséget, eddig több mint 300 millió forintot kapott tőlem a MÖSZ, az elnöki munkámért nem veszek fel fizetést.”

A sportvezető szerint Kovács István nem vállalná a MÖSZ elnöki pozícióját, Rácz Félixet pedig azért nem érti, mert elmondása szerint sokat segített az édesapjának. Rácz 12 pontban fogalmazta meg követeléseit.

„Kovács István a profi gálákon supervisorként címmérkőzésenként 700 eurót keres, nem hiszem, hogy lemondana erről a magyar szövetség elnöki tisztségéért – vélte Csötönyi. – Rácz Félix édesapja Romániából menekült át Magyarországra. Abban az időben én segítettem a családnak albérletet találni, Félix akkoriban 14 év körüli gyermek lehetett, sajnálom, hogy most engem támad. A megfogalmazott 12 pont komolytalan, csak az indulatok gerjesztésére jó. Többek között azért támadják a MÖSZ-t, mert állítólag az itt dolgozóknak még érettségijük sincs. Ezzel szemben az az igazság, hogy egy érettségizett dolgozónk van, a többieknek megvan a felső fokú végzettségük is, bárki, bármikor megtekintheti ezeket a bizonyítványokat.”

Az elmúlt években minden sportági szövetség élén fideszes vagy a kormánypárthoz közelálló vezető vette át a hatalmat. Csötönyi úgy gondolja, ellene nem politikai támadás indult.

„A MÖSZ elnökeként mindegyik párttal megvívtam a harcaim azért, hogy több állami támogatást kapjon az ökölvívás, és végül mindenkivel sikerült valamilyen megoldást találni, azt gondolom, elsősorban személyes indulatok állnak az ellenem indult kampány mögött – jelentette ki a vezető. – A mandátumom 2020-ban jár le, aki elnök akar lenni, annak le kell győznie engem. A MÖSZ éves költségvetése 30 millió forint körüli, ezt próbáljuk saját bevételekkel kiegészíteni. 2013 óta kapunk évente 500 milliós nagyságrendű állami támogatást a szakmai programjainkra, ezt az összeget a klubok között osztjuk el.”

Erdei Zsolt az M4 Sportcsatorna honlapja szerint hétfő este nyilatkozott lehetséges elnöki ambícióiról.

„Madárt nagyon jól ismerem, nem való neki az elnökösködés, nem is tudom elképzelni róla, hogy ezért kampányolna – hangsúlyozta Csötönyi. – Neki el kell tartania a családját, fizetnie kell annak a nagy háznak a költségeit, ahol lakik, számára nem perspektíva az elnöki pozíció, amiért még fizetés sem jár. Ennél is fontosabb, hogy Zsolt nem egy irodai munkatárs, nem az a típus, aki öltönyben megy az állami vezetőkhöz vagy szponzorokhoz támogatásokról egyeztetni. Neki a bokszterem a világa, edzőként tud tenni a sportágért, ha átadja a versenyzőknek azt a hatalmas tudást és rengeteg tapasztalatot, amit pályafutása során az amatőrök és a profik között gyűjtött.”

„Egy televíziós műsorban szerepeltünk együtt ifj. Balzsay Károllyal, a válogatott szakvezetőjével, és beszélgetés közben ő mondta, hogy engem alkalmasnak tartana a MÖSZ elnökének – nyilatkozta a Népszavának Erdei. – A meglepetéstől először meg sem tudtam szólalni. Egyetértek Sanyi bácsival abban, hogy nem az iroda az én igazi világom, tényleg a bokszteremben érzem igazán otthonosan magam, ahol életem jelentős részét eltöltöttem. Ha lemondana, akkor vállalnám az elnökösködést, de csak abban az esetben, ha legalább kilencven-százalékos támogatottságot kapnék. Amennyiben ekkora lenne az igény az elnöki tevékenységemre, akkor nem tehetném meg, hogy nemet mondok.”

Erdei azt mondta, vannak gondok az ökölvívásban, amiket orvosolni kell.

„Először azt szeretném leszögezni, hogy soha, senkit sem támadtam hátba, és ilyet a jövőben sem teszek – emelte ki a Madárfészek Ökölvívó Akadémia vezetője. – A sportágban vannak problémák, amiket meg kell oldani. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a pénzek kerüljenek jó helyre, és szűnjön meg a széthúzás. Ezek a feltételei a remélt előrelépésnek.”

Mivel Csötönyi Sándor mandátuma 2020-ig érvényes, a MÖSZ elnökét rendkívüli tisztújító közgyűlésen lehet leváltani, ha nem mond le. A MÖSZ alapszabálya szerint a rendkívüli tanácskozás akkor hívható össze, ha ezt a tagok egyharmada kéri a konkrét ok megnevezésével. Ebben az esetben 15-30 napon belül ki kell tűzni a közgyűlés időpontját.

Forrás: Bernau Péter (Népszava) és CSÚ

Fideszes sportirányítás
Magyar Asztalitenisz Szövetség - Nátrán Roland - Matolcsy György minisztersége idején a gazdasági tárca államtitkára volt
Magyar Birkózó Szövetség - Németh Szilárd - A Fidesz alelnöke
Magyar Kézilabda Szövetség - Kocsis Máté - Józsefváros polgármestere
Magyar Labdarúgó Szövetség - Csányi Sándor - OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Orbán Viktor miniszterelnök jóbarátja
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség - Kósa Lajos - A Fidesz frakcióvezetője
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége - Szalay Ferenc - Szolnok fideszes polgármestere
Magyar Röplabda Szövetség - Kovács Ferenc - Nyíregyháza fideszes polgármestere
Magyar Tenisz Szövetség - Szűcs Lajos - A Fidesz országgyűlési képviselője
Magyar Természetjáró Szövetség - Garancsi István - A Videoton elnöke, Orbán Viktor barátja
Magyar Triatlon Szövetség - Bátorfi Béla - Orbán Viktor fogorvosa, a magyar fogturizmus fejlesztője
Magyar Vívó Szövetség - Csampa Zsolt - A Belügyminisztérium helyettes államtitkára
Magyar Úszó Szövetség - Bienerth Gusztáv - A turizmussal kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr612146839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása