CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Délibáb csepelieknek, akik (öt)karikás szemmel figyelhetik a hitegetést

2017. március 25. 05:16 - csú

olimpiai_falu_csepellel.PNGMiután eldőlt, hogy nem pályázik a magyar főváros a 2024-es olimpiára, veszélybe kerülhet vagy későbbre csúszhat számos közlekedési nagyberuházás megvalósítása. Ilyen lehet az új dél-budapesti közúti híd megépítése, a csepeli és ráckevei HÉV-vonalak integrálása a villamoshálózatba, vagy a ferihegyi vasúti összeköttetés.

Visszavonja hazánk olimpiai pályázatát a kormányzat. Bár a pályázatok elbírálása csak szeptember 3-án esedékes, az érintett városok évek óta készülnek a szükséges infrastrukturális fejlesztések elvégzésére. Magyarországon több alkalommal készült megvalósíthatósági tanulmány, legutóbb 2015 júniusban, amelyet a PricewaterhouseCoopers szakértői készítettek. A tanulmány megállapításai és a fejlesztésekről született kormányrendeletek szerint jelentős közlekedési beruházásokra kell sort keríteni, amelyek azonban főként Csepel északi részét, illetve a vele szemben fekvő budai területeket, és ezek közlekedési kapcsolatait érintik.

A leendő olimpiai falu tervezett helyszínének közelében halad a Déli összekötő vasúti Duna-híd. A kormányhatározat szerint az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése érdekében háromvágányú kapcsolat tervezése szükséges Kelenföld és Ferencváros vasútállomások között, valamint új elővárosi megállók kialakítása szükséges, új megállóval a vasúti híd pesti hídfőjében és a Népligetnél. Ide tartozik a Déli összekötő vasúti Duna-híd kibővítése, vagyis a jelenleg meglévő híd mellett egy újabb létesítése a harmadik vasúti vágány érdekében. A fejlesztés minden bizonnyal megvalósul akkor is, ha nem rendez Budapest olimpiát, talán az S-Bahn-megállók kivételével. Ugyancsak a csepeli helyszín miatt vált szükségessé a 150-es vasútvonal Soroksári út menti nyomvonalának áthelyezése a Határ út és a Kvassay Jenő út közötti szakaszon, bár ezt használja majd a leendő Budapest-Belgrád vasútvonal is. Vagyis az átalakítás bizonyára nem marad el.

Az M1-es és M7-es autópálya 2×3 sávosra bővítése Győr és Budapest, illetve Balatonvilágos és Budapest között a jelentős teher- és személyforgalom miatt az olimpia megrendezése nélkül is elkerülhetetlennek látszik. Olimpia-rendezés híján elmaradhat a Galvani úti közúti híd és a kapcsolódó úthálózat építése, új 2×3 sávos közúti Duna-híd tervezése a Galvani út Illatos út vonalában. Ugyancsak háttérbe szorulhat a H6-os ráckevei HÉV-vonalnak az egységes fővárosi kötött pályás közösségi közlekedési hálózatba való integrálása, illetve a H7-es csepeli HÉV fővárosi villamoshálózatba való integrálásához a csepeli HÉV-vonal közúti villamosüzemmódra való áttervezése és bekötése a 2-es villamos vonalába, valamint a nagykörúti villamosvonalhoz való csatlakozás kialakítása a Boráros téren.

Kérdés, hogyan érintik az olimpiával kapcsolatos fejlemények a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kiépítését. A legutóbb a kormány által elfogadott koncepció szerint a légikikötőt a Budapest-Cegléd vasútvonalon épített kitérővel, vagy alternatív nyomvonalon lehet majd elérni. A 100-as vonalon közlekedő vonatok – akár a főváros, akár Szolnok felől érkeznek – menetrend szerint érinthetik a repteret. A főváros felé haladva a szerelvények a körvasúton eljuthatnak a már említett déli vasúti hídon Kelenföldre, vagy a Keleti- illetve a Nyugati pályaudvarokra. A beruházás értéke 100 milliárd forint nagyságrendű, amelyet uniós forrásból fedez a kormányzat. A vasúti kapcsolatra attól függetlenül szüksége van a lassan 12 milliós utasforgalmat produkáló Ferihegynek, hogy lesz-e olimpia Budapesten, bár az kétségtelen, hogy a nyári játékok megrendezése kötelezővé tette volna a projekt megvalósítását.

Jámbor Gyula

Forrás: Autoszektor.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7812360223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása