CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az MSZP és az LMP is feljelentést tesz Németh Szilárd alapítványa ügyében

2017. május 31. 04:57 - csú

rendorseg-123_6.pngKora délután a nyilvánosság elé áll a Fidesz alelnöke, hogy megmagyarázza, miért is kapott egy friss, lakására bejegyzett sportalapítvány 2 milliárd forintnyi közpénzt. A hivatalos indok szerint ezt a csepeli birkózócsarnok építésére szánják, ennek helyszínén tartja majd meg sajtótájékoztatóját Németh Szilárd, aki egyben a birkózószövetség vezetője is.

Az LMP után az MSZP is feljelentést tesz a Fidesz-alelnök, Németh Szilárd magánalapítványa ügyében. Az LMP társelnöke, Szél Bernadett szerint hűtlen kezelés bűntette valósult meg. A Klubrádiónak azt mondta, hogy

menthetetlen a történet és nincs racionális indok a lépésre. A szocialisták budapesti elnöke azt mondta a Klubrádiónak, hogy ma tesznek feljelentést ebben az ügyben. Kunhalmi Ágnes közölte, hogy a fideszes politikust meghívták a parlament szakbizottságába, ahol Németh Szilárdot hamarosan meghallgatják.
(Klubrádió)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4412554387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása