CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Eljárás indult Németh Szilárd magánalapítványa ügyében

2017. június 13. 05:34 - csú

vege_van_sziszi_mindent_tudunk_rolad_nemeth_szilard_-2017-05-28_sportcsarnok.jpgNem rég még a hekkerek üzentek így a Fidesz alelnökének. 

Megindult az eljárás annak a feljelentésnek az ügyében, amit a szocialisták hűtlen kezelés gyanújával tettek Németh Szilárd magánalapítványa ügyében.

Miután a 21ora.hu május végén elsőként megírta, hogy a Németh Szilárd által alapított magánalapítvány zsebelheti be azt a pénzt, amit az állam a csepeli birkózóakadémia létrehozására szán, a szocialisták rögtön rendőrségi feljelentést helyeztek kilátásba, amennyiben Németh nem tudja tisztázni, miért irányít birkózóelnökként kétezer millió  forint közpénzt a magánalapítványához, amit  

a saját lakcímére jegyzett be.

Az MSZP nevében megszólaló Kunhalmi Ágnes akkor azt mondta, ha rövid időn belül nem kapnak választ, hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek. Mint később megtudtuk, a feljelentést időközben meg is tette Szenteczky János, az MSZP csepeli elnök-frakcióvezetője.

Szenteczky most arról tájékoztatta a 21ora.hu-t, hogy az általa tett feljelentés nyomán meg is indult a rendőrségi eljárás. Mint elmondta, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés-kiegészítést rendelt el 15 napos határidővel.feljelentes_szenteczky-768x1095.png

feljelentes_szenteczky2oldal-768x1084.png

Forrás: 21ora.hu

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7612580353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.06.13. 23:13:39

Van az a pénz amelyért egy volt SZDSZ-es (Németh Szilárd) belép a Fideszbe!
süti beállítások módosítása