CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd magánbosszújához asszisztál az állam

2017. június 20. 04:53 - csú

nsz-igy_jott-333.pngNémeth Szilárd birkózó magánalapítványa kétmilliárd forint állami támogatást kapott a csepeli birkózócsarnokra, az expolgármesterrel dacoló Csepeli Munkásotthon egy fillért sem - írja a HVG.HU hasábjain Szalai Anna. Így folytatja:

A csepeli munkások pénzéből, a Vasas-szakszervezetek, a Szociáldemokrata Párt és Weiss Manfréd gyáros támogatásával épült csepeli kultúrházat a rendszerváltozás után egy alapítvány gondjaira bízták.

Németh Szilárd rezsibiztos, korábbi XXI. kerületi polgármester a kezdetektől meg akarta szerezni. Magánháborújában úgy tűnik, biztos támaszra talált Hoppál Péter kulturális államtitkárban, aki tavaly megfelezte, az idén pedig meg is vonta a Csepeli Munkásotthon támogatását. Június elején kellett volna megérkeznie a Területi Művelődési Intézmények Egyesületén keresztül (TEMIE) osztott állami támogatásnak a Csepeli Munkásotthonhoz.

Hiába vártak. A helyette jött levélben a TEMIE elnöke tudatta a munkásotthon igazgatójával, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkár döntése nyomán a tavalyi felezés után az idén már egyetlen fillér támogatást sem kap az intézmény.

Az egyesület az egykoron szakszervezetek által fenntartott, a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került intézmények működését segíti. És bár

teljesítette a kiírásban rögzített feltételeket, tavaly a korábbi 30 milliós éves támogatás felét, az idén pedig semmit se kapott. A négy épületben, 5400 négyzetméteren működő intézmény költségvetése az elmúlt években 60 millió forint volt. (Az ingatlanok értékét néhány éve 1,4 milliárdra becsülték.)

A döntést egyébként nem indokolta a tárca, de aligha független Németh Szilárd korábbi rezsibiztos, volt csepeli polgármester évekkel ezelőtt indított, meghökkentő elszántsággal vívott hadjáratától.

csepeli_munkasotthon_szinhazterem.PNGNémeth Szilárd polgármesterré választása óta szeretné megszerezni a Csepeli Munkásotthont.

A fideszes politikus, miután nem szerezhetett többséget a kuratóriumban és a felügyelőbizottságban, megvonta a munkásotthon önkormányzati támogatását, majd a Fővárosi Bíróságtól kérte az alapítói jogokat. Nem kapta meg. Erre 2015-ben törvénymódosítást kezdeményezett. Meg is szavazták. Az önkormányzat így saját cégét, a Csepeli Városkép Kft.-t bízhatta meg az alapítói jogok gyakorlásával, amely  Németh Szilárdot kérte fel egyedüli kurátornak.  De úgy tűnik, ez sem volt elég.

A Munkásotthon függetlenségének felszámolásával a nem kormánypárti szervezetek végképp hely nélkül maradhatnak. A kerület kormánypárti vezetői ugyanis meglehetősen vonalas kultúrpolitikát folytatnak az általuk birtokolt művelődési intézményekben, ahová a civil szervezetek, ellenzéki pártok most is ritkán nyernek bebocsátást.

munkasotthon_a_nemzeti_remlatomas_1.PNGBorbély Lénárd csepeli polgármester egészen másként látja, korábban úgy nyilatkozott: „a Munkásotthon csepeli köztulajdonba kerülése garanciát jelent a kultúra további fellendítésére, a csepeli polgárok életének további színesítésére”. Furcsa kettős látás. A csepeli birkózócsarnok esetében ugyanis éppen az általa vezetett testület tett arra javaslatot, hogy a pénzt és a projektet adják át az alapítványnak, ami Németh csepeli, Sügér utcai címére van bejegyezve. Így az alapítvány lesz a létrehozója és működtetője a sportlétesítménynek. Az MSZP szerint az állami támogatás ezzel elveszíti közpénz jellegét. Az LMP feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A Németh Szilárd jelentette garanciáról csupán annyit: polgármesterré választása után rögtön felmondta az MSZP–SZDSZ-es elődei által a Munkásotthonnal kötött együttműködési megállapodást és addig küzdött, amíg magát tetette meg kurátornak.

Forrás: Szalai Anna (hvg.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4112607315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.06.20. 23:12:35

Ehhez nincs mit hozzátenni, csak annyit, verje meg az Isten Orbán Viktort, Balog Zoltánt, Hoppál Pátert és Németh Szilárdot! Az utóbbi a birkózócsarnokra szánt milliárdokból esetleg "megspórolt" pénzt költse gyógyszerre! Remélem Németh Szilárd ezek után meg sem próbálkozik képviselőjelöltként indulni a Csepel-Soroksár körzetben!

Ami az átkot illeti, használ! Így kerül sor most a Tüdőszűrő felújítására is, Borbély Lénárd nem kockáztatja hogy megfoganjon az átkom!
csepeliek.blog.hu/2016/11/30/botranyos_tragedia_a_del-pesti_korhazban_napokig_kallodo_holttest#comment-form
Tarjányi László 2016.11.30. 18:29:16
süti beállítások módosítása