Az országot bejárta a hír, a Jahn Ferenc Dél Pesti kórházban be kellett zárni a hármas belosztályt, munkaerőhiány miatt. Az érintettek szerint viszont csak festés-mázolás az oka a bezárásnak. A régebben ott dolgozók (nővérek, betegszállítók, szakszemélyzet) meg azt mondják, azért mentek el a közelben nyílt IKEA-ba, mert sokkal több fizetést adtak nekik.

Az emberek ismerve az egészségügy hazai elhanyagoltságát, a bezárás okaként a dolgozói elvándorlást sokkal inkább elhiszik, mint az átlátszó hazugságnak tűnő festést. A választópolgár úgy gondolná, hogy a kérdés egyszerűen megoldható: a kórház forrásait és a bérezési lehetőségeit fel kell emelni, és máris maradnak az emberek. Mint az emberi viszonyokban, ebben a kérdésben sem lehet ilyen egyszerűen rálelni a válaszra.
A magyar egészségügy a rendszerváltás óta a társadalom beteg embere!

Valószínűleg olyan fertőző betegségben szenved, ami

miatt ez idáig csak egyetlen kormány mert érdemben hozzányúlni rendszeréhez. A Gyurcsány kormány! Csepelen is csupán egy vezetés volt, aki merte vállalni a változtatás kockázatát, és az ellátás javítása érdekében a legfontosabb lépéseket megtette. A választói akarat, mindkét szinten úgy alakult, hogy ezek a módszerek, ezek az emberek nem kaptak később bizalmat.

Bizalmat a változatlanság ígérete, a jó, és kényelmes egészségügy alaptalan meglebegtetésének illúziója kapta. Az egészségügy átfogó reformjában a hálapénz visszaszorítása, a hagyományosan kialakult vezetői hierarchikus rendszer felszámolása, a beteg kiszolgáltatottság eltörlése, és az akkor még alkotmányos jogok közt szereplő egyenlő, minden emberre kiterjedő egészséghez való jog mennél jobb megvalósításának szándéka szerepelt.
Igen! Vizitdíjjal, és a kórházi napidíjjal! A választó pedig elhitte, hogy enélkül is megjavítható a rendszer! Hitt az ígéreteknek, mert a lehetőségek és az ígéretek harmóniáját alkotó realitások szakmai alapjairól fogalma sem volt.
Ez nem baj, mert nem az ő dolga! Annak a dolga, aki arra vállalkozott, hogy vezeti a nemzetet, vezeti Csepelt.

A fideszes cápák, és a körükben megjelent kisebb nagyobb kalauzhalak, szolgalelkek, oligarchák, orvos bárók és szerencselovagok tudták, hogy az ígéretek nem csak ellentmondásosak, és alaptalanok, de a Fidesz valós szándékaival is ellentétesek. A győztesek ugyanis nem meggyógyítani szeretnék a magyar egészségügyet, hanem, a lehető legtöbb pénzt kivonni belőle.

Az innen elvont anyagi források ugyanis olyan szerencsétlen embereket hoznak létre, akik képtelenek már az elégedetlenségre is. Ők már nem szavaznak, nem ösztönzik társaikat a választáson az uralkodók leváltására. (A temetők lakóinak nincs szavazati joga, kivétel a határon túli körzetek) A magyar egészségügy magán cipeli a feudalizmustól a kapitalizmuson és a szocializmuson át az összes korra jellemző vadhajtást. Míg 1990-ig a politikai nyilvánosságban a tabuk körébe tartozott, az egészségügy elemzése, a rendszerváltás után a kibeszélés a rémtörténetek, és a politikai zsákmányszerzés uszályába került az ágazat. Korábbi kiemelkedő társadalmi presztízse zuhanórepülésbe kezdett. Vannak azonban olyanok itt Csepelen is, akik a régi reflexek hatására zokszó nélkül felveszik a fapofát, és az emberek (áldozatok?) arcába mondják, hogy ilyen jó még Magyarországon az egészségügy nem volt! Arcpír nélkül mondják, hogy hazánknak még nem volt ennyire gondoskodó, az egészségügyet felkaroló politikai vezetés. /Van az a pénz?/

Az igazság meg az, hogy nem tesznek semmit! És ez a passzivitás, most még rosszabb annál is, mint,ha hibás lépést tennének! Mert mindannyian látják, hogy az általuk üzemeltetett rendszer, változtatás hiányában a vesztébe rohan. A betegek szenvednek, az épületek szétrohadnak (lásd csepeli tüdőszűrő) a műszerek vagy hiányoznak, vagy személyzet hiányában amortizálódnak, a dolgozók szegényen, túlterhelten, és fásultan várják sorsukat.
Azt, hogy mikor rúgja ki őket főnökük, a helyi Voldemort nagyúr.

A szakma sem mer szólni. A hierarchia élén állók, szerződési rafinációkkal, titoktartási nyilatkozatokkal, kedvezmények adásával, elvételével sakkban tartják alattvalóikat. Orvosokat, ápolókat, szakszemélyzetet. Tehetik, mert a helyi politikai nagyurak szekértolóivá, kiszolgálóivá váltak! Nekik most mindent szabad! Ezért viszont, ha kell a csillagot is le kell hazudniuk az égről! /Megteszik/
Az ágyaknál, a rendelőkben dolgozók fogukat összeszorítva végzik a második, harmadik műszakjukat, százezres (vagy kisebb) keresetért. De, nem a keresetért: a betegekért!
Nekik most nem szabad semmi! Törvényszerű, hogy változásnak kell jönni, és megfordul ez a viszony is!

Forrás: HORVÁTH GYULA Facebook bejegyzése