A múltkor elég epés tollal írtam arról, hogy Borbély Lénárd a Magyar Hírlapnak nyilatkozva „állatorvosi lónak” minősítette Csepelt. Ez a kijelentés a gyakorlatlan, a rábízott feladatokról kevés tudással rendelkező ideges vezető tipikus baklövése volt! Erre mondják: ilyenből 12 egy tucat! Az elszólás nem is érdemel több szót. Sokkal inkább az, hogy miképpen juthatott a harmincas éveiben járó fiatal polgármester idáig?

A sértő megjegyzés alapja természetesen egyéniségében van!
Atyai tisztelettel csodálja Németh Szilárdot! Ő volt az, aki „embert” (sikert, pénzt, kocsit, ruhát) kreált belőle! Ezért Borbély ideológiájává vált Németh Szilárd csodálata. (Ebben vannak vetélytársai. Elsők között például Ábel Attila!) A mentort pedig úgy lehet szolgálni, úgy nem lehet a pixiséből kiesni, hogy a hálát és a feltétlen alázatot és a szolgálókészséget nap, mint nap a mentor tudomására hozzák. Mégpedig úgy, hogy a (fideszes) vetélytársak utol ne érjék, vagy meg ne előzhessék az alázatban! Mert van ám feltörekvő, és jelentkező bőven! A hízelgés, alázat egyik módja az, ha Németh Szilárd ellenfeleit, bírálóit a lehető legkegyetlenebb módon támadják. Nem az számít, hogy vádjaik igazak legyenek, hanem csak az fontos, hogy a korábbinál nagyobbak, a főnöknek tetszőek, és mértéket nem ismerően gyalázkodók legyenek. Az objektivitást, az ellenfél valós törekvéseinek megismerését egyáltalán nem tartják fontosnak. Egyfelöl meghamisítják a

bírált személy valóját, másfelöl a bíráló által bensőjében elfojtott vágyakat, ki nem elégített szükségleteket rávetítik arra az emberre, akire gyűlöletük teljes erejét összpontosítják. Ilyenkor már csak a megnevezés is kielégüléssel tölti el őket, és az összes többi hab a tortán.
A bírált személy gyalázása a bíráló saját énjében sem tudatosult frusztráltság, beteges, bűnös funkciók kiélésének buzgárra. Az ellenséggé kikiáltott ember hibáinak magyarázatára gondolataik mélyén ugyan azt az elvet alkalmazzák, amit saját megítélésüknél is kritikaként megélnek, és amit elfelejteni, meghaladni, levetni szeretnének. De, nem megy!
Ezért a tevékenységükben csak az számít, hogyan lehet kiforgatni, félremagyarázni, elferdíteni az ellenséggé kikiáltott ember szavait. Azért, mert a főnöknél ezért jó pont jár, és azért, mert ezzel a magában tomboló hiányérzettet is hűteni tudják. Soha fel nem merült bennük, hogy a túlhajszolt gyűlölet a másiknak az egzisztenciáját, egészségét, családját teszi tönkre. („Mentségükre” legyen mondva, hogy a magukét is minden zokszó nélkül ideológiájuk alá rendelik.) Az újságcikkben kiejtett váratlan privát hivatkozás éppen azt mutatja, hogy ezek a dolgok nem nagyon érdeklik őket.
A Fidesz a célok által szentesített eszközök világa!
Amikor a polgármester az állatorvosi lovat találta a leghatásosabb hasonlatnak valójában a bűnbakká kikiáltható embert kereste. Azt, akiben megtalál minden számára akadékot jelentő hibát, és akit gyűlölve, űzve lehet felruházni mindazzal a teherrel, amellyel saját személyisége nem bír megbirkózni. Az ilyen embert bűnbakként találja meg és tehetségtelensége, sikertelensége okozójaként mutatja fel. Ezt az embert (leginkább engem) büntetni, lejáratni, elítéltetni,- gyakorlatilag politikai értelemben megsemmisíteni - szeretnék. Náluk ugyanis nem az emberi egyenlőség sárba tiprása, a jogtalan döntések meghozatala, és a demokrácia lejáratása a bűn, hanem a bűnbak aki sikertelenségük okozója!

Forrás: Horváth Gyula Facebook oldala