CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Völgy utcai gyilkosság: a gyanúsított tagad, a rendőrség még nyomoz

2017. szeptember 24. 02:34 - csú

csepeli_gyilkos.PNGSzeptemberben ismét meghosszabbították az előzetes letartóztatását K. Lászlónak, akit azzal vádolnak, hogy májusban brutálisan meggyilkolta, majd kirabolta az egyedül élő özvegyasszonyt, P. Rozáliát (†57).

A férfi május óta van előzetesben, akkor azt mondta a rendőröknek, hogy nem ő gyilkolta meg az asszonyt, bár azt nem tagadta, hogy ismerték egymást, sőt azt állította, hogy szexuális kapcsolat is volt köztük. A férfit napokig keresték a gyilkosság után, de

László végül feladta magát.

P. Rozáliát brutális kegyetlenséggel ölte meg és rabolta ki gyilkosa
Bár azt elismeri, hogy ismerték egymást, és azt is, hogy találkoztak, továbbra is tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot – mondta el a Blikknek a férfi ügyvédje, dr. Rostás Sándor. A védő elárulta, hogy a férfi a körülményekhez képest jól viseli a helyzetet, nyugodt. Úgy tudni, hogy családja és ismerősei hisznek László ártatlanságában, és látogatják is a férfit az előzetesben:

Laci sosem volt agresszív, nem hiszem el, hogy ő tette volna, és úgy tudom, ezzel így vannak a családtagjai és a barátai is, senki nem hitte el, hogy Laci ilyen szörnyűséget csinált – vélekedett a férfi egyik ismerőse.

Mint azt a Blikk is megírta, az egyedül élő nagymamát családtagjai találták meg Völgy utcai lakásában májusban, az asszony torkát elvágták. A gyilkossággal K. Lászlót gyanúsították, a férfi a körözés elrendelése után feladta magát, de azt állította, nem ő gyilkolt.

A csepeli panelházban napokig dolgoztak a helyszínelők / Fotó: RAS-archívum

Azt azonban már akkor megerősítette: járt az asszonynál, ugyanis ő és az özvegyként élő Rozália a közösségi oldalon ismerkedett meg egymással. Bár kiderült, hogy a férfit korábban kétrendbeli szexuális erőszak miatt már elítélték egyszer, László akkor megerőszakolt és kirabolt egy nőt. A férfi apja korábban a Velvetnek azt mondta, hogy a fiának sziklaszilárd alibije is van, ugyanis állításuk szerint bizonyítani tudják, hogy a gyilkosság időpontjában László már a barátnőjével bulizott.

20 év a tét

Gyilkosság alapese­téért öttől tizenöt évig tartó szabadságvesztést kaphat. Ha azonban már nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád, akkor a büntetési tétel tíztől húsz évig terjedhet. Súlyosbító körülménynek számíthat a büntetett előélet is.

Forrás: Blikk

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1212889230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása