CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

„Polgármester úr! Mitől fél? Nem akarom megenni”

2017. november 01. 05:43 - csú

klocsko_katalin.PNGFideszes kampányest az adófizetők pénzéből címmel Klocsko Katalin (képünkön) bejegyzést tett közzé a világhálón,  amit a Csepeliek nevű Facebook csoport is átvett. A figyelemre méltó cikket változtatás nélkül közöljük:

A legutóbbi csepeli közmeghallgatáson ízelítőt kaphattunk a csepeli Fidesz-vezetők által aposztrofált demokráciából.
Történt ugyanis, hogy az éves közmeghallgatást a Radnóti Miklós Művelődési Házba hívta össze Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. Legalábbis a kiküldött meghívó szerint ennek a rendezvénynek kellett volna megtörténnie.

Gyanús volt azonban, hogy fél ötkor az épület előtt Németh Szilárd asszisztense a Soros-terv nemzeti konzultációját reklámozó standasztalt kezdte felállítani. A Nemzeti Konzultáció a Fidesz propaganda eleme, ahhoz az önkormányzatnak nem kellene véleményem szerint asszisztálnia, de ez lett volna a legkisebb probléma. Mondjuk én szívesebben láttam volna, hogy a béruniót karolják fel, és azt a standasztalt állítja fel a rezsibiztos asszisztense, de hát nekik nem az emberek biztosabb boldogulása az elsődleges cél, de sajnos még a másodlagos sem, hanem az, hogy távoli, megfoghatatlan rémképekkel riogassák orrba-szájba az embereket, és ők pedig a bársonyszékben hízhassanak tovább.

Mikor beléptem kislányommal a Művelődési ház előterébe, már

sokan voltak, többnyire nyugdíjas korúak. Kértem két darab kérdőlapot, amire felírhattam a kérdéseimet, amikre választ szerettem volna kapni. A decemberi közmeghallgatáson ugyanis felhívták a figyelmem, hogyha kérdezni szeretnék, azt írjam le, odaadják a jegyzőnek, és a polgármester úr pedig megválaszolja. Amire helyben nem tudnak választ adni, arra írásban kapok választ.

17 órakor elkezdődött a rendezvény. A polgármester elmondta az elején, a szokásos gúnyos hangvétellel, hogy kik azok a képviselők, akik nincsenek jelen, majd elmondta, hogy megkapták a kérdőlapokat és a jegyző úr már el is kezdte a feldolgozásukat. Sok reményt nem fűztem ahhoz, hogy kapok majd szót, hiszen decemberben is nagy kínok közepette és megjegyzések tengerében adta csak meg a szólási lehetőséget Borbély úr, de azt, amit csinált, álmomban sem gondoltam volna...

Beszédét azzal folytatta, hogy röviden szeretné értékelni az elmúlt 3 éves tevékenységét az önkormányzatnak. Nos ez a rövid értékelés 1 óra 45 percre sikeredett, majd Németh Szilárd beszélt indulatosan 15 percet. Sokan már nagyon türelmetlenek voltak, hiszen nem azért mentek el, hogy önfényezést hallgassanak, hanem azért, hogy egy évben egyszer hadd tegyék fel a kérdéseiket. Máskor ugyanis nem sűrűn van erre lehetőség, tekintve, hogy a képviselő-testületi ülések napirendi pontjai közül kivették az egyéb napirendi pontot, amikor is a képviselők bevihették a lakosok kéréseit a testület elé.

A fogadóórákra is csak a szerencsésebb emberek mehetnek, ezt páran meg is jegyezték, hogy hónapok, vagy évek óta nem kapnak időpontot, hiába kértek többször is.
Én személy szerint februárban telefonáltam a polgármester titkárnőjének, hogy kérjek időpontot fogadóórára. Azt az ígéretet kaptam, hogy visszahív, amikor tud adni időpontot. Néhány héttel később a március végi testületi ülésen odamentem Borbély úrhoz, és megkérdeztem tőle, mi lehet az oka annak, hogy nem hív vissza a titkárnője. Kicsit zavarban volt, de azt ígérte, utánanéz, és fognak keresni.

Nos, még jó hogy nem fél lábon vártam ezt a megkeresést, mert a májusi testületi ülésig még mindig nem sikerült tárcsázni a számomat. Ekkor ismét odamentem a polgármesterhez az egyik pár perces technikai szünetben és megkérdeztem. Most már indulatosan mondta, hogy ha annyira fontosat akarok kérdezni, tegyem meg itt és most, és különben is, a Jobbiknak van képviselője, miért nem ő kérdezi, ő pedig nem hajlandó velem, mint egy külsős bizottsági taggal leülni. A fogadóórái a lakosoknak vannak. Ezen megdöbbentem, és emlékeztettem, több, mint 8 éve csepeli lakos vagyok, tehát meg van a jogom ahhoz, hogy beszéljek vele a fogadóórán. Ő azonban kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig én bizottsági tag vagyok, ő így nem beszél velem...

Az eszem megáll!!! Nekem, mint bizottsági tagnak, nincs jogom beszélni a polgármesterrel! Értik ezt? Nekem, akinek javaslatokat, észrevételeket kellene tegyek és a lakosok kéréseit továbbítsam felé. Hiszen mi, bizottsági tagok és a képviselők vagyunk kapcsok felé, a városvezetés felé. De nem, én ellenzéki bizottsági tag vagyok, nekem kuss a nevem.

És ezt tegnap este hatványozottan éreztette a város első embere. Ha nem vagy kormánypárti, akkor hallgass a neved és tűrd, hogy megaláznak, vagy rágalmaznak. Tűrd, hogy ráduszítják a feltüzelt embereket.

Igen! Többen kérdezték, mi a helyzet a Csepeli Munkásotthonnal és a Csepel SC sportteleppel. Miért nem lehet megállapodni a tulajdonosokkal. Előbb Borbély Lénárd, majd Németh Szilárd adta elő saját verzióját az üggyel kapcsolatban. A rezsibiztos már odáig ment, hogy a Görgei suliban szerinte vörösen izzó szemű patkányok rohangálnak. Az ügyben érintett ellenzéki politikus szót kért, de Borbély Lénárd ezt kétszer is megtagadta.

Én 19.20 percig türelemmel vártam, hogy végre sort kerítenek arra, hogy a beadott kérdéslapokat felolvassák, ahogy azt kellett volna, ehelyett Borbély bejelentette, hogy 20 órakor el kell hagyjuk a termet, mert zenekari próba lesz a teremben. Bereczki Miklós is próbált szót kérni, hogy a Petz Ferenc utcai lakosok 4 kérdését feltehesse, de nem kapott szót. Ekkor én is jelentkezni kezdtem, mert már láttam, mire megy ki a játék. 16 percen át tartottam a kezemet, a polgármester kaján, elégedett mosollyal nézte, miközben másodjára is Németh Szilárdnak adott szót, aki ebben a 16 percben egy komplett kampánybeszédet nyomott le, és egyáltalán nem érdekelte, hogy tartom a kezemet. 19.58 perckor Borbély ment vissza a pulpitushoz, és rám uszította a fideszes szimpatizánsait.

Többen körbeálltak a rendezvény végén, és lökdöstek valamint utálattal a szemükben kiabáltak rám, hogy mégis hogy képzelem, hogy kérdezni akarok, ők nem kíváncsiak az én kérdéseimre. Hiába mondtam, hogy 150 méterre lakok innen és csepeli lakosként kívántam kérdezni, akkor is csak kiabálták, hogy szégyelljem magam, ne kérdezzek itt semmit. A polgármester ugyanis utolsó mondataiban zárásként kiemelte, hogy Klocsko Katalin jobbikos bizottsági tag, ezért nem ad nekem szót, ha a Jobbiknak van kérdése, tegye fel a képviselő úr. Ekkor már 19.59 perc volt!!!

Mérgemben bekiabáltam, hogy szégyellje magát, mert fél egy nőtől, és a lakosok kérdéseitől. Kisbabás anyuka, és dolgozó emberek bíztak rám néhány felteendő kérdést, amiket így nem tudtam feltenni. Kérdéses, hogy a beadott lapomra kapok-e valaha választ. A Metranshoz 2,5 hónapja küldtem el a kérdéseimet, azóta sem érkezett válasz, pedig törvényi kötelességük a válaszadás, hiszen az engedélyeztetési eljárásuk keretein belül lehetett feltenni a kérdéseket.

Borbély Lénárd és Németh Szilárd azt gondolja, hogy törvények felett áll. Én azonban pontosan ismerem a törvényeket és a közmeghallgatásra vonatkozó szabályozást. Amit tegnap műveltek, több ponton is megsérti a 2011. évi CLXXXIX. törvényt.

Habár majd' két órás kiselőadásán a város első embere igyekezett magát extrém demokratának beállítani, aki minden csepelit képviselni akar és mindenki véleményére kíváncsi, alaposan rácáfolt erre azzal, hogy az ellenzéket gyakorlatilag semmibe vette.

Polgármester úr! Mitől fél? Nem vagyok egy félelmetes ember. Nem akarom megenni sem! Csupán, mint két értelmes, civilizált ember, le szeretnék Önnel ülni egy asztalhoz, és megvitatni helyi témákat. Higgye el, szívesen meghallgatom az Ön álláspontját, és talán Ön is hallhat tőlem olyan dolgokat, amiket megfontolhat. Én az értelmes párbeszéd híve vagyok.

Forrás: Klocsko Katalin bejegyzése a Facebookon és a csepeliek nevű Facebook csoportban

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr5113113006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása