CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: tábor, tigris, ragadozó

2017. december 08. 05:55 - csú

horvath_gyuszi_egyenes_beszed-777_7.pngLengyel Lászlóval személyesen először 1985-ben találkoztam a Csepel Művek Somlyó szigeti táborban! Már akkor népszerű volt, érdekes megközelítései miatt. Úgy gondoltam meghívom, hogy jobban megismerhessem gondolatait én is, meg a táborlakók is. Mikor Domány Andrással megérkeztek, megkérdezték, hogy ebben a munkásközegben valójában mire is kíváncsiak az emberek? Nem értettem a kérdést! Azt hittem, hogy egyféle ember van, aztán ennek megfelelően egyféle igazság is, arról kéne beszélni! /akkor még igen fiatal voltam/ Látva tanácstalanságomat Lengyel egy sebtiben összeállított egy vázlatot, ezzel kaput nyitva nekem szorult helyzetemből való kimenekülésre. Rá is vágtam: éppen erre gondoltam!

A rendszerváltás után meg az keltette fel az érdeklődésemet, hogy Lengyel Lászlónak vajon miért olyan kedves Orbán Viktor? Mindenféle tigrisnek elmondta, amivel a politika csúcsragadozójaként magasztalta őt! A múlt szombati Népszavában leírt gondolatai ugyan tetszettek, de nagyon érdekelt, hogy

miként is jutott oda, hogy kimondja: „Orbán Viktor immár egy évtizedet fektetett bele abba, hogy ne csak új rendszert /államot/ építsen, hanem új ember kovácsa is legyen.” Többek közt azért furcsálltam, mert a tigrisnek (ha politikai) ugyanis ez a természete. Alatta, azt viszont jó diagnózisnak tartottam, hogy „OV képes volt összekapcsolni egymással a Horthy-kor tekintélyelvű tradícióit a Kádár-kor embereinek szociálprotekcionista hagyományaival..” 2010-ben pedig a fülkeforradalommal új (illiberális) rendszert hozott létre!

Orbán Viktor büszkén vallotta 2010-es diadala után, hogy a fülkeforradalom elsöpörte a régi rendszert!
Azt hittük, hogy csak a győzelmi mámor mondatta vele ezt a baromságot, mert a forradalom - Condorcet márki 1793-as definíciója szerint - csak olyan eseményekkel kapcsoljuk össze, melyeknek a szabadság a célja! Aztán kiderült, hogy a definíciók ellenére komolyan gondolták a fideszesek a fülkeforradalmat, és szétverték a jóléti rendszert, lenyúlták a nyugdíjpénztárt, ellenségnek kiáltották ki a minket segítő Európai Uniót, megszüntették a sajtószabadságot, bezáratták a Népszabadságot, és felszámolták Magyarországon a demokráciát. Most pedig, a 2018-as választás előtt, még négy évet kérnek, hogy befejezzék „művüket”! Azért, mert azon az úton,- amelyiken elindultak - nincs megállás! Vagy csinálják tovább amit megkezdtek, vagy saját gyermekeik (Németh Szilárdok) fogják felfalni őket. A 2008-as válság, a kormányzás hibái, és a Fidesz antidemokratikus aknamunkája (polgári körök, obstrukciók, kerítésbontás, székházgyújtogatás, csőcseléklázítás stb.) nagyon elgyengítette az emberek demokráciába vetett reményeit. Látták, hogy nálunk az orbáni demokrácia sem biztonságot, sem jólétet nem jelent. A választáson győztes Fidesz előbb csak a liberalizmus, majd a korábban magát megjelölő polgárság ellen fordította a szavazókat.

A liberális, (mint Európai Unió, vagy az USA, és polgár, mint spekuláns, /ki nem mondottan, mint zsidó/ ellenzéki, vagy civil) az „eltakarítandók” körébe kerültek! Az új kreáció, az illiberális rendszer a nemzetinek a globálissal (nemzetközivel) szembeni kényszeredett reakciójára épült. Azt akarja a népnek bebizonyítani, hogy a nemzet és a nemzetközi kibékíthetetlen ellentétben vannak. Ennek a folyamatnak meg az a következménye, hogy a népek szövetségét, a nemzetek szeparációja váltja fel. (Az elhatárolódás, ellentéteket, az ellentétek meg háborúkat hozhatnak!)

Ebből következik, (nem ijesztgetés, amit a demokraták mondanak) hogy ennek az irányzatnak elengedhetetlen következménye, az Európai Unióból való kilépés bejelentése. Ennek elkerüléséhez még Orbán Viktor meg Kövér László is kevés lenne. (ha egyáltalán akarják elkerülni!) Ezért éppen addig kérnek majd újabb, és újabb négy évet a választóktól, amíg országunkat a teljes romlásba nem döntik. Akkor pedig szépen lelépnek a süllyedő hajóról, és strómanjaik által épített vagyonokba farolnak vissza. És mint a történelem során sokszor, a népre hagyják a szégyent, meg azt, hogy fizesse meg annak az árát, amit azzal okozott magának, hogy ezt a vezetőt /ezeket a vezetőket/ olyan mértékben engedte a hatalommal visszaélni, és oly mértékben felült az illuzórikus, alaptalan ígérteknek, hogy végül bűneik következménye mind a nyakába szakadt.

Forrás: Horváth Gyula Lengyel út című Facebook cikke

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9313402473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása