CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Akkor hát szavazzunk!

2018. január 16. 02:43 - csú

valasztasokhoz-100904_2.jpgAz életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell, írta Sören Kierkegaard dán filozófus, és ezt azért nem árt észben tartanunk, amikor azon tépelődünk, hogyan jutottunk el ehhez az április 8-hoz. Ha megéljük, hová jutott az ország nyolcévnyi Fidesz-kormányzás után, ha végiggondoljuk, miért várhatná a kormányfő papíron nyugodt éjszakákkal az áprilist, és mégis miért félhet attól, amiben mások reménykednek. Hogy utólag igaznak bizonyul az a felmérés, amely szerint a nemzet hetven százaléka kormány-, sőt rendszerváltást akar. Hogyan jutottunk el addig, hogy sokan azon tűnődnek ma, leváltható-e még egyáltalán az Orbán-rendszer a liberális parlamentarizmus keretei között, holott a demokrácia már csak nyomokban létezik, a Fidesz következő ciklusa meg azt vetíti előre, hogy írmagja sem marad a civil szerveződéseknek, a sajtószabadságnak, az önkormányzatiságnak, de még az ellenzéki politikai alakzatoknak, Európának sem. Hogy felszámolnak minden autonómiát, ami befeszülhet az egypártrendszerrel szemben. Hogy tényleg kiteljesedik az „illiberális demokrácia”.

Komoly elmék azon gondolkodnak, bojkottálni kell-e azt a rendszert, amely

saját érdekeinek megfelelően módosította a választási törvényeket. Amely hatalom még a saját alaptörvényének is ellentmondó eszközzel él, hogy a választások előtt három hónappal anyagilag megfojtsa az ellenzéket. A bojkottnak ma már semmi értelme, bojkottálni 2014 után kellett volna. Az ellenzéknek tiltakozásul kivonulni a Parlament elé, de ezt a „labdaházi esküt” is sikerült a Fidesznek elkerülnie: addig csócsálta szanaszét az ellenzéket és csócsálta az szét önmagát, amíg a kölcsönös bizalmatlanság és egymás zsigeri utálata lehetetlenné tett minden összefogást.

Maradt a kibékíthetetlen ellentmondás a kormánypárt közvélemény-kutatásokban megmutatkozó hatalmas fölénye és a változást akaró hetven százalék között. Más oldalról a bizonytalanok és a pártot nem választók negyven százaléka. A kormánypártnak így nem is volna semmi más dolga, mint amit a kormányfő tesz: mindenáron egyben kell tartania a Fidesz kétmilliós bázisát, és el kell érnie, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, mert akkor a saját táborának és a sunyi választási törvényeknek köszönhetően ismét teljhatalmat nyerhet a következő parlamentben.

Nem véletlen Karácsony Gergelynek, a szocialisták kormányfő-jelöltjének mondata: „a többség nem lehet ellenzékben”. Furcsát mondunk: ezért kell támogatni a V18 alakulat baloldali és konzervatív volt minisztereit, államtitkárait, akik arra ösztökélnek mindenkit, éljen állampolgári jogával. Április 8-án mindenkinek el kell mennie szavazni, szavazzon bárkire az ellenzékben, szavazzon bár érvénytelenül, mert ez volna a rendszer igazi bojkottja. Az, ha a szavazati arányok bizonyítanák legalább, a társadalom többsége nem akar folytatást. Ha nem így lesz, a kormány ismét belehazudhatná a világ szemébe: aki nem ment el voksolni, az is támogatja a Fideszt.

Friss Róbert (Népszava)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3413570611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.01.16. 21:47:59

Mikor mondott igazat Orbán Viktor? Amikor 1989. június 16-án követelte a szovjet csapatok kivonulását? Amikor 1990. június 4-én a Fidesz testületileg kivonult a Parlament ülésterméből, tiltakozva az egyperces néma felállás ellen, Trianonra emlékezve? Amikor a Liberális Internacionálé alelnökeként felszólalt? Amikor a pártját a szélsőliberális oldalról átvitte a szélsőjobbra? Amikor Putyinnal barátkozik? Amikor Erdogannal barátkozik? Amikor Angela Merkelt dicsőítette magyarországi látogatásakor? Amikor Angela Merkelt támadja? Amikor Párizsba utazott szolidaritásból? Most amikor már nem akarnak szóba állni vele?

Mindig és mindenhol hazudik! Ő maga mondta, ne azt nézzék, mit mondok, hanem hogy mit teszek! A mit mondokot amúgy sem tudjuk látni, legfeljebb hallani! A mit teszeket meg látjuk, a Zuckenbergnél is okosabb felcsúti gázszerelő immár háromszáznál több cég tulajdonosa, csak médiacége nyolcvannál több van!

Szavazzunk? Miről? Egyről kellene, hogy Orbán családostól, csatlósostól takarodjon el Azerbajdzsánba! Bizton befogadnák, hálából a baltás azeri gyilkos elengedéséért!
süti beállítások módosítása