Bealkonyul végleg vagy végre hajnalodik? Egyelőre csak a homály nő. A nagyotmondó, és handabandázó kampányígéretek helyett meg kéne alkotni azt a koncepciót, ami Csepel és a gyártelep szerves és fokozatos összenövését segítené elő. Az első lépések még az ezredforduló előtt elkezdődtek azzal, hogy a kerítés nagy részét elbontották, az utakat a kerületi forgalomba bekapcsolták, és a termelés, szolgáltatás egy részét megtartották. Ezt a folyamatot, a meglévők megbecsülését, igényeik és kezdeményezéseik felkarolását, és újak hozzáillesztését kéne ösztönözni.
Németh Szilárd sokat tanult 2014-ből. Nem úgy mint akkor, az idén már gőzerővel kampányol! Talán túl is tolja a talicskát! A Csepeli Hírmondóban, ami elvileg az önkormányzat sajtóterméke, minden oldalon őt látni, és hol jobbról, hol balról azzal parolázik, aki erre vevő. Mosolyoffenzívája közben különböző ígéreteit harsogja.
Meglepetésemre, benne van többek közt a nem is oly régen még „komcsi fészeknek” titulált Csepel Művek újraélesztése is! Először megörültem annak, hogy Németh Szilárdban talán megmozdult valami, és régi ellenségességét feladva esélyteremtésére törekszik.
Azonban amikor alaposan végigolvastam elképzeléseit rájöttem, hogy az egész csak blöff!
A realitás ugyanis az, hogy amit felvázolt - Csepel Műveket, mint termelő nehézipari vertikumot - ezen a helyen nem lehet újra létrehozni! Úgy ahogy ugyanabba a folyóba sem lehet kétszer belelépni, itt sem lehet most már nehézipari vertikumot telepíteni!
Aki tehát ezzel kampányol, az nem mond igazat, hanem a nosztalgiára épülő hiú remények hamis prófétájává válik! Ezt Németh Szilárd ugyanúgy tudja, mint én! Nézzünk néhányat a sajnálatos kizáró okokból:
A kapitalizmusban (még a diktatórikusban is) az állam, egy önkényesen létrehozott kínálathoz nem képes keresletet teremteni. (Németh Szilárd pedig olyan kevés, mint mackósajtban a brummogás.) A hatékony termelési feltételek, a jó adottságok, a világgazdaság igényei, a kedvező hatósági környezet, a képzett munkaerő, a korszerű oktatás és a professzionális orvosi ellátás, stb. szükséges ahhoz, hogy egy vállalkozás megtelepedjen, és nem nagyotmondó politikai mendemondák. Ezek a feltételek pedig most már Csepelen hiányoznak. Ilyen körülmények között a magántőke nem várható, hogy befektetéseivel egy nehézipari beruházás élére állna. Még akkor se, ha a fideszes rendszerben szokásos protekcionizmus, és a protekciózás minden lehetőségét csatasorba állítaná az állam. A hatósági előírások, a több mint százéves szennyezések, a tönkrement, elavult és használhatatlan gyári infrastruktúra, a tulajdonviszonyok kaotikus helyzete, a képzett munkaerő hiánya azt mutatja, hogy a Csepel Művek területén a nagyipari termelés visszaállítása illúzió! Ezért felelősen gondolkodó vezetőnek nem is ezzel kéne foglalkoznia, hanem azzal, hogy egy ilyen a városi szövetébe beépült területet, hogyan lehetne a városi életbe bekapcsolni! Mi az, amit termelésre, kereskedelemre, kultúrára, rehabilitációra szabad alkalmazni, és mi az amit a zöld terület megteremtésére lehetne felhasználni. Az államnak nem az a feladata, hogy termelő beruházásokat hozzon létre, hanem az a feladata, hogy olyan környezetet teremtsen, ahol a beruházások, vállalkozások, jó reményekkel megtelepedhetnek.
Egy komoly vezetés a városfejlesztési koncepcióját olyan hatósági szabályozásokkal támasztaná alá, ami megmutathatná az utat az elképzelések összehangolása irányába. Amiben, és ahol a megvalósulás a legkedvezőbb lehetne termelőnek, beruházónak, és a kerületnek egyaránt. Itt nem a haverság, hanem az esélyegyenlőség szigorú betartása alapján kéne működni. Ugyanis ez, a demokratikus világban működő bonyolult és kifinomult rendszer sikeres! Sikerük pedig, éppen az emberek, vállalkozások, elképzelések és a tőke szabad áramlásának elvéből következik, nem pedig egyes kivételezett oligarchák, vagy pártemberek központosított döntésének következményeként alakult. Ahol a központi döntések alapján hoztak létre termelő egységeket ott háborúk, vagy összeomlás lett a történet vége!
A nagyotmondó, és handabandázó kampányígéretek helyett meg kéne alkotni azt a koncepciót, ami Csepel és a gyártelep szerves és fokozatos összenövését segítené elő. Az első lépések még az ezredforduló előtt elkezdődtek azzal, hogy a kerítés nagy részét elbontották, az utakat a kerületi forgalomba bekapcsolták, és a termelés, szolgáltatás egy részét megtartották. Ezt a folyamatot, a meglévők megbecsülését, igényeik és kezdeményezéseik felkarolását, és újak hozzáillesztését kéne ösztönözni.
Az évszázados környezetterhelés lappangó maradványait nem lehet a ma ott megtelepedő vállalkozások nyakába varrni. Olyan komplex terv kell, amiben az ésszerűséget, és célszerűséget a fokozatosságra, az önkéntességre, és a magas fokú állami (EU-s, és önkormányzati) támogatásra alapozzák. Így, a volt Csepel Művek nem teher, hanem óriási lehetőség lehetne egy hozzáértő a lakosságért tenni akaró vezetés kezében.
Forrás: Horváth Gyula Facebook oldala
