CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli holt lelkek nevén ipari méretekben hamisítottak aláírásokat a választási ajánlóíveken

2018. március 20. 05:59 - csú

nemeth_sz-fogja_a_fejet.PNGA gyorshírt az internetes sajtó alapján már hétfő este közöltük olvasóinkkal a Csepel újság Facebook oldalán: "Németh Szilárd körzetében robbanhat a kampány legnagyobb botránya. 

A futótűzként terjedő hír igaz. Megjelenése óta sok fontos részlet vált ismertté. Ezeket most olvasóinkkal is megosztjuk:

Üzemszerűen hamisították rá már régóta elhunyt személyek adatait az ajánlóíveikre egyes, eleve kamupárt-gyanús szervezetek jelöltjei Budapest 17-es, Csepelt és Soroksárt is magában foglaló választókörzetben – derült ki a hvg.hu birtokába jutott jegyzőkönyvekből.

A helyi választási bizottság hétfő délutáni ülésén két magánszemély korábbi panasza alapján tűzte napirendre ismét az ajánlások ügyét, miután néhány kis párt jelöltjénél kiderült, hogy – feltehetően korábbi adatbázisokból dolgozva – halottak adatait is szerepeltették az ajánlóíveiken. A testület ezután az

összes kis párt ajánlásait áttekintette és azokat az érvényes nyilvántartásokkal összevetve arra jutott, hogy egyes jelöltek ipari mennyiségben adtak le ilyeneket.

A bizottság delegáltjai információink szerint abban állapodtak meg, hogy a halottak adatait tartalmazó ajánlásokat nem számszerűsítik, hanem 1-5 előfordulás között a „néhány esetben”, 5-10 között a „több esetben”, 10 felett a „nagy számban”, 20 felett pedig a „kirívóan nagy számban” minősítéssel illetik majd az egyes jelölteket.

A birtokunkba került jegyzőkönyv tanúsága szerint hat szervezet jelöltje használta kirívóan nagy számban már elhunytak adatait, az egyik legtöbbet – közel százat (!) információink szerint pedig közülük is annak Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja (Medete) a jelöltje, amelyről már több cikkünkben bizonyítottuk, hogy politikai tevékenységet nem végző, kizárólag az állami támogatás bezsebelésére  létrejött kamupárt.

Sőt, a lebukott jelölt, Bossányi Edina nemcsak egyszerűen a Medete csepeli jelöltje, hanem a szervezet koordinátora, a bírósági papírokban szereplő formális pártelnök mögötti, tényleges irányítója.

„Nagy számban” adott le halottak nevében ajánlásokat Palczert Alexandra, a másik, hvg.hu-n részletesebben bemutatott kamupárt, a Családok Pártja jelöltje is.  

A választási bizottság a választókörzetbe regisztrált 45 jelölőszervezet közül összesen 23-nál – vagyis minden másodiknál – talált visszaálésre utaló adatokat.

Az elmarasztalt, elhunyt személyek adatait és aláírását szerepeltető pártok a jegyzőkönyv szerint:

-      Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja: kirívóan nagy számban,

-      Iránytű Párt: kirívóan nagy számban,

-      Elégedett Magyarországért Mozgalom: kirívóan nagy számban,

-      Kell az Összefogás Párt: kirívóan nagy számban,

-      Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt: kirívóan nagy számban,

-      Minden Szegényért Párt: kirívóan nagy számban,

-      Jóléti Magyarországot Párt: kirívóan nagy számban,

-      Magyar Munkáspárt: kirívóan nagy számban,

-      Családok Pártja: nagy számban,

-      Összefogás Párt: nagy számban,

-      Rend és Elszámoltatás Párt: nagy számban,

-      NET Párt: nagy számban,

-      Haza Mindenkié Párt: nagy számban,

-      Lendülettel Magyarországért: több esetben,

-      Közös Nevező 2018: több esetben

-      Együtt a Magyar Kisebbségekért és Hátrányos Helyzetűekért: több esetben,

-      Sportos és Egészséges Magyarországért Párt: több esetben,

-      Demokrata Párt: több esetben

-      Értünk Értetek - a Hiteles Párt: több esetben,

-      Szegényekért Párt: több esetben,

-      Magyarországi Cigánypárt: több esetben,

-      Haladó Magyarországért Párt: több esetben,

-      Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt: néhány esetben.

A testület a választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával valamennyi érintett jelölőszervezet ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

A választókerület 45 eredeti indulójából 16 jelölt nyilvántartásba vételét korábban amúgy el is utasította a helyi választási bizottság, nyolcan pedig maguktól visszaléptek, de 14 halottak adataival visszaélő szervezet jelöltje így is szerepelni fog a szavazólapon.

A körzetben az MSZP-Párbeszéd színeiben induló Bangóné Borbély Ildikó a 24.hu-nak hétfő este a visszaélések apropóján egyéként arról is beszélt, hogy az ajánlásokba történt betekintéskor arra is alapos gyanújuk támadt, hogy  

a kamupártokra adott aláírások jelentős részben megegyeznek a fideszes jelölt, Németh Szilárd ajánlási ívein szereplők adataival.

Forrás: HVG.HU, Facebook és internet

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr6313753756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.03.20. 22:13:39

Csepelen már semmin sem csodálkozunk! Ilyen világot teremtett Németh Szilárd, az erkölcsi nulla! Emberei, Borbély Lénárd, Ábel Attila és Vida István is kiállították magukról az erkölcsi nulla bizonyítványt azzal, hogy figyelmen kívül hagyják a Kúria ( = Legfelsőbb Bíróság) döntését a Csepeli Hírmondó választási törvényt sértő, Németh Szilárdot támogató kampányolásáról!

Ezek az emberek erkölcsi nulladékok, én alkottam ezt a szót rájuk két szó összevonásával, rámutatva arra, hogy a két szó külön-külön még túl is becsülné őket! A hulladék még jó valamire, feldolgozása külön iparág!

Ezeket támogatja a csepeli keresztény értelmiség? Magukról állítanak ki bizonyítványt! Gondolkodjanak már el végre! VII. Ne lopj! VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

Tisztelt csepeliek! Ha Önöknek egy erkölcsileg nulla képviselőre van szükségük a Parlamentben, akkor szavazzanak csak nyugodtan Németh Szilárdra!

A volt SZDSZ-es Németh Szilárd 1996-ban belépett a csepeli Fideszbe, megbíztak benne. 1998 őszén Tóth János KEGYÉBŐL, listás önkormányzati képviselőséghez jutott! Meghálálta? NEM! RÚTUL BECSAPTA TÓTH JÁNOST! Beléptetett 17 új tagot (közte lépcsőházi szomszédait is!), s azokkal megválaszttatta magát Tóth János helyére! Ő ma a KLIK keserű kenyerét eszi!

Végleg eltávolítani azóta sem merte, nem úgy mint Horváth Józsefet, aki 2006-ban országgyűlési képviselőjelölt volt szintén Csepelen a másik választókerületben! Horváth megkifogásolta a 2006-os kampánykassza Németh általi kezelését, s vagy egymillió Forint hiányt feltételezett. Németh erre kirúgta, a tagtársak előtt az elszámolás azóta sem történt meg! Horváth József írása elérhető a neten "a valódi Németh Szilárd" keresőkifejezés beírásával!

Németh cikket íratott s krokodilkönnyeket hullatott, amikor Barati Attila pácini polgármester, volt MIÉP-es politikus elhunyt! Németh a legjobb barátjának állította az elhunytat, viszont amikor Pandák Pál, füzérradványi polgármester adakozásra kérte fel Németh Szilárdot az elhunyt közös barát síremlékére, EGY FILLÉRT SEM KÜLDÖTT A SAJÁT PÉNZÉBŐL, HANEM A MI ADÓNKBÓL KÜLDÖTT 300 EZER FORINTOT!

Akkor Németh Szilárd országgyűlési képviselősége mellett, fővárosi képviselő és csepeli polgármester is volt egy személyben! A három fizetésből nem telt neki egy fillér sem az elhunyt barátra!

Utólag neki már nem számított a barátság, nem számított hogy nyaranta KÉT HETET vendégeskedett nála, táboroztak, bográcsoztak, ettek-ittak, lovastúráztak, vadászgattak!
Szégyen hogy egy ilyen ember Barati Attila barátja lehetett!

Évente többször arra jártam, sokszor találkoztam is vele, jártam a házukban is, a polgármesteri hivatalban is! Budapesten is sokszor találkoztunk MIÉP-es rendezvényeken, a Hősök terén!

Szerencsére engem nem nevezett a "barátjának"! Engem amikor megölelt, TESTVÉRNEK SZÓLÍTOTT! Ami még összeköt vele, engem ott és azok gyógyítottak ki a rákból, akik rajta segíteni már nem tudtak!

A lelkem fáj érted Attila, utólag is megkönnyezlek! Az Isten irgalma adjon neked örök nyugodalmat!

Téged meg Németh Szilárd, verjen meg az Isten, kutyák vizeljenek a sírodra, hogy Barati Attilát, holtában így meggyaláztad!

Turcsányi1212 2018.03.21. 10:19:13

Bangóné megközelítése egyszerűen aktuálpolitikai-mivel a szövetséges részeg(szellemi) állapotáról el kell terelni a figyelmet-butaságokat beszél. Tehát a fidesz ajánlásaival néhány ív megegyezik a kamupártokééval.(bár a bizottság az ilyen jellegű vizsgálat tényét is tagadta) De ez akár előfordulhat....
De T. Képviselő-asszony mi érdeke lehet Szilárdunknak egy halottakat tartalmazó listát adni a "szövetséges"kamupártoknak,(ilyeneket ugye a fityisz nem adott le)és jól bebuktatni őket,hogy ne is indulhassanak. Tessék már gondolkodni...és valaki lépjen már vissza erről az oldalról

stüncike 2018.04.12. 15:51:10

@Tarjányi László: REMÉLEM ezt majd a polgármester választásnál sem felejtik el.
süti beállítások módosítása