Sokan emlékeznek rá, a rendszerváltás előtt milyen kísérőszöveggel rúgták ki a kádereket. Más fontos megbízatása miatt, saját kérésére… Esetleg még: egészségi állapotára tekintettel, nyugállományát kérve. Szóval így mentek annak idején a szocializmus HR-dolgai.
Ma már demokráciának mondjuk, amikor a diktátor szétzavarja az általa cinikusan lejáratott, megalázott kormányát. Még akkor is, ha a kormánya ezt nem éppen akarja. De akarja, mert az akarás is fölsőbb utasítás. Persze újabban szokás azt mondani, hogy eleve csak x+1 évre vállaltam a tárcát. Értsd: éppen kirúgnak, és azt hiszem,
ezzel arcvesztés nélkül kulloghatok el.
Van, aki „visszavonul választókörzetébe”, más főállásban fogja betölteni a nemzeti sóhivatal elnökségét.
Mekkora veszteség lesz hazánknak, hogy nem lesz többé lelkészünk, aki hiltonos Calvadossal, meg ernyő alól esőben áztatva alázza a gyermekeket. A lényeg, hogy az új intellektuális szárny – Tállai András, Németh Szilárd, no meg Kósa Lajos - továbbra is tündökölhet, a táguló Rogán Antallal és népszerű nejével megspékelve.
Balog Zoltán persze kivétel, hiszen őt úgy rúgta farba a nemzet (e cikk írásakor éppen) csakúgy református miniszterelnöke, hogy alig győzte sikerként elmagyarázni a saját ülepen rúgását.
Forrás: Veress Jenő (Népszava)