Szöulból üzeni DR. Schmitt Pál: nem mond le államfői tisztségéről.
Bebizonyosodott, Schmitt Pál méltatlanná vált a doktori címére. De ami ennél lényegesebb: méltatlan az államfői címre, amit makulátlan elődei – Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László – csiszoltak fényessé. Jogilag ugyan még köztársasági elnök, erkölcsileg azonban már nem az. Minden posztján töltött újabb nap csak a szégyent növeli. Az övét és Magyarországét.
Az e célra alakult vizsgálóbizottság megállapította, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációja hosszú oldalakon át „teljes szövegazonosságot tartalmaz” Klaus Heinemann egyik írásával, további 180 oldal pedig részleges egyezést mutat „egy Nikolai Georgiev-munkával”.
Magyarul: Schmitt Pál doktori disszertációja olyan elemeket tartalmaz, amelyeket más írt.
Ezt szaknyelven plágiumnak hívják. Másképp fogalmazva: Schmitt Pál olyan tartalmakat jelenített meg a kisdoktorijában, amelyeket mások már leírtak, s eközben azt a látszatot próbálta kelteni, hogy ezek a gondolatok az övéi. Vagyis: Magyarország köztársasági elnöke annak idején mások szellemi termékét tüntette föl a sajátjaként.
Sokféleképpen csűrhetjük-csavarhatjuk a szót és a jogot, a lényeg mégis az, hogy Magyarország köztársasági elnöke, az ország legfőbb közjogi méltósága, vagyis első embere, az a férfi, aki úgy idehaza, mint külföldön a magyar nemzet egységét hivatott megjeleníteni, tehát személyében támadhatatlannak és erkölcsileg megingathatatlannak kell lennie, lopott. Ezen szemernyit sem szépít, hogy nem kiflit, hanem mások gondolatait. Ráadásul olyan arcpirító méretekben, hogy Schmitt ezek után a plágiumnak lehetne immár nem kis-, hanem nagydoktora.
Mivel ez bebizonyosodott, Schmitt Pál méltatlanná vált a doktori címére. De ami ennél lényegesebb: méltatlan az államfői címre, amit makulátlan elődei – Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László – csiszoltak fényessé. Jogilag ugyan még köztársasági elnök, erkölcsileg azonban már nem az. Minden posztján töltött újabb nap csak a szégyent növeli. Az övét és Magyarországét.
A NÉPSZABADSÁG szerkesztőségi cikke
