CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nagy Szilveszter: Helyi félistenek kegyetlensége felülírta az égiek kegyességét!

2012. május 07. 00:36 - csú

Hamar kiderült, hogy a csepeli mozgáskorlátozottak, és a gyermekek nincsenek a fülkeforradalmi fideszes önkormányzati vezérkar látókörében, úgyhogy biztosan nem kapják meg ingyenesen a Kis-Duna-parti Ifjúsági Tábor területét. A Madarak és Fák Napjának szervezői bízva bíztak az önkormányzat adott szavában, a korábbi  ígéretben, de csalódniuk kellett. Egy héttel a rendezvény megtartása előtt közölték a szervezőkkel, hogy kedvezményesen 150 ezer forintért kaphatják meg a területet. A program elmaradt, pedig az égiek kegyesek voltak, az idő csodálatos volt! Hogy butaságból, meggondolatlanságból, vagy csak pártpolitikai arroganciából fakadóan –e, azt nem tudom. Egy biztos, hogy ma a helyi félistenek kegyetlensége felülírta az égiek kegyességét! - Többek között ezt írja újabb blogbejegyzésében Nagy Szilveszter egy hét végi, Csepelen történt felháborító esetről. Gondolatait a következőkben adjuk közre:

Nincs bennem továbbra sem harag, rosszindulat, vagy bármi más, amivel bárkit bántani akarnék, bár okom bőségesen volna rá. A cím sem túlzás, csupán nézőpont kérdése. Egyre többen látjuk úgy, hogy Csepelen, a kevesek szavazata révén hatalomra jutott emberek becsapják a választóikat is, és tisztességes városvezetés helyett inkább istent játszanak. Urai ők életek munkássága-, karrierek-, hivatalok-, intézmények-, pénzek-, és emberéletek fölött. A munkahelyeken, az iskolákban, és a magánéletekben egyaránt. Hol pártpolitikai lózungokkal, hol egyszerű maflasággal. Pedig az égiek ma kegyesek lettek volna mindazokkal, akiket a regnáló hatalom ma becsapott, és azokkal, akiknek ma hátat fordított a forradalmi önkormányzat.

Hogy érthető legyek, egy kicsit korábbról kell kezdenem, pár mondat erejéig. A fülkeforradalmi erők einstandolták tavaly decemberben a csepeli közművelődést, és a kulturális intézményeket. Ez így nem is lett volna akkora baj, ha bárki értett volna ezen intézmények szakmai vezetéséhez. De nem ez volt a cél, hogy bárki értsen bármihez, hiszen ki ne hallotta volna polgármesterünk rendelkezését, miszerint a Rákóczi Kertbe elegendő egy takarítónő, és egy biztonsági őr. Belátni a tévedést kicsit késő is lenne, hiszen az összes szakembert kirugdosták, bármi is legyen a sorsuk a sokéves csepeli közművelődési pályájuk végén.

Ez év elején már majdnem derengett valami reménysugár! A kinevezett kezelők a bemutatkozó találkozón néhány pillanat alatt elárulták alkalmatlanságukat a feladatra, de legalább nyitottak voltak arra, hogy akik több éve (vagy évtizede) aktív közösségépítő munkát folytatnak, azok adjanak javaslatot működésre, programokra, és úgy egyáltalán az egész csepeli kulturális „hogyan továbbra”.

Mivel az új kor azt hozta, hogy mindenért fizetni kell (még annak is, aki szabad idejében ingyen masszíroz, az is fizessen helypénzt! Hát nem nonszensz?!), megszületett egy szóbeli egyezség, hogy az ifjúsági tábor területén négy alkalommal rendezhetnek civil rendezvényt csepeli civil szervezetek. Ezzel lehetőség nyílt (volna) egy mozgáskorlátozottak-, egy gyermekbarátok-, egy Madarak és Fák Napja-, és egy sport rendezvény megtartására oly módon, hogy terület bérléséért nem, „csak” a rezsi költségekért kellett volna fizetni, ami így is százezres költség. A teljes bérleti díj egyébként 300 e Ft, amit nincs olyan civil szervezet, aki egy ingyenes programmal ki tudna gazdálkodni! Pályázni ugyan lehetne, ha volna kiírt pályázat.

Hamar kiderült, hogy a mozgáskorlátozottak, és a gyermekek nincsenek az önkormányzat látókörében, úgyhogy biztosan nem kapják meg ingyenesen a tábor területét. A Madarak és Fák napját szervezői bízva bíztak az önkormányzat adott szavában, de csalódniuk kellett. Egy héttel a rendezvény megtartása előtt közölték a szervezőkkel, hogy kedvezményesen 150 e Ft-ért kaphatják meg a területet.

Így lett hát, hogy sok lelkes közösségépítő civil ember több hetes, hónapos szervező munkája, még több, valamilyen gyermek-, vagy családi programmal készülő civil szervezet, és több tucat csepeli és környékbeli család mai programja füstbe ment. A rendezvény elmaradt, pedig az égiek kegyesek voltak, az idő csodálatos volt! Hogy butaságból, meggondolatlanságból, vagy csak pártpolitikai arroganciából fakadóan –e, azt nem tudom. Egy biztos, hogy ma a helyi félistenek kegyetlensége felülírta az égiek kegyességét!

Forrás: Nagy Szilveszter blogja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr724492523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása