CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Tisztelt Borbély Lénárd úr! Átláthatatlan káosz uralkodik, a rendszer nem működik

2012. június 07. 21:03 - csú

Mi, a csepeliek civil közössége  nyílt levélben fordulunk Önhöz, a Helyi Téma című újságban, ez év május 23-án Az átszervezések után is működnek a kerületi művelődési házak - címmel megjelent interjúja kapcsán. Várjuk szíves válaszát, munkájához jó egészséget kívánunk! 

Szívből örülünk, hogy elfoglaltsága ellenére foglalkozik a csepeli közművelődés és a
művelődési házak működésével, de a cikk tartalma alapján joggal feltételezzük, hogy Önt
félretájékoztatták e tárgyban.

A csepeli művelődési házak átszervezésével kapcsolatban egyáltalán nem volt alaptalan a kerületiek félelme – ahogy a cikk írja – ugyanis az biztosan tudható volt, hogy semmi nem marad úgy, ahogy korábban volt, de előre csak azt lehetett látni, hogy az átszervezés fűnyíróelv alapján történik majd, ahogyan ez be is következett. Sem az átalakítás koncepciója nem volt világos, sem a szakmai munka folytatásának körvonalai, még akkor sem, amikor a novemberi testületi ülésen eldőlt, hogy sokaknak megszűnik a munkahelye – esetekben – évtizedes közalkalmazotti jogviszony után.

 

A 2012. évet úgy kezdte a csepeli civilszervezetek többsége, hogy a Rákóczi Kert Civil Közösségi Ház további működése teljesen bizonytalan volt az önkormányzat ez irányú egyeztetése hiányában. E kérdés fontosságát az emelte, hogy a Ház számos csepeli civil szervezet székhelyeként működik. Így fordulhatott elő, hogy civil szervezetek fontos küldeményeiket sem kapták meg időben az év elején, ez pedig egy pályázattal kapcsolatban az illetékes minisztérium tekintetében az egész éves szervezeti működést veszélyeztette. Egyetértünk abban, hogy számos dolog átszervezése időszerű és szükséges volt, azonban úgy képzeltük, hogy az önkormányzat és a helyi civil szervezetek közötti párbeszéd és egyeztetés során valósul ez meg, és nem a civil szervezetek teljes figyelmen kívül hagyásával.  

 

Ön azt mondja a cikkben, hogy a működési hatékonyságot és a költségek csökkentését tartották szem előtt az átszervezések kapcsán, és érthető, hogy ez által olcsóbban működtetik a rendszert. Szeretnénk szíves figyelmét felhívni arra, hogy a rendszer nem működik, csupán vegetál és sorvad, minden PR próbálkozás ellenére.

A mai napig tisztázatlanok a viszonyok, a döntési mechanizmusok, és átláthatatlan káosz uralkodik a programok megszervezése és megvalósítása terén. Így fordulhatott elő, hogy az egész évben többszöri egyeztetési próbálkozás ellenére az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy a Madarak és Fák Napja című rendezvény térítésmentesen megrendezésre kerülhet az Ifjúsági táborban. A CSEFUSZ az egy héttel későbbi rendezvényét úgy tudta megtartani, hogy értesült arról, hogy az önkormányzat nem tartja be az ígéretét, és szerencsésen talált szponzort a rendezvényéhez. A Csepeli Gyermekbarátok már eleve más helyszínt kerestek a gyermek majálishoz, mert tavaly épp úgy jártak, mint idén a Kertbarátok Egyesülete, hogy egy héttel a rendezvény előtt derült ki, hogy az önkormányzat „kedvezményesen” 150 ezer forintért teszi lehetővé a rendezvény megtartását.

Nem állíthatja azt, hogy rendben mennek a dolgok Csepelen, amikor civil szervezetek szűnnek meg vagy elvándorolnak Csepelről, mert az önkormányzat lehetetlenné teszi a működésüket, amikor elnyert pályázati pénzeket kénytelenek visszaadni, mert a felhasználásokkal kapcsolatban korábban tisztázatlan feltételek merülnek fel, amikor százakat vonzó civil rendezvények maradnak el a megfizethetetlen bérleti díjak miatt, amikor a programok azért tervezhetetlenek, mert nem tudni, hogy az önkormányzat mikor, milyen programokat tervez, és sok esetben ütköznek az időpontok.

Hosszan sorolhatnánk az elmúl fél év alatt összegyűlt problémákat, de nem tesszük! Célunk és szándékunk a mindenkori városvezetéssel a lehető legjobb kapcsolatot ápolni, amihez őszinte párbeszédre van szükség, valamint arra, hogy a tárgyaló felek partnerként kezeljék egymást.

Tisztában vagyunk a nehéz gazdasági helyzettel, az átalakítások szükségességével, hiszen a mindennapjainkat érintik. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nem mindig mindenben tud
partner lenni az önkormányzat, de a civil szervezetek munkájának megakasztását,
ellehetetlenítését nem támogatjuk! Arra kérjük a Tisztelt Alpolgármester urat, hogy tegyen lépéseket az önkormányzat és a csepeli civil szervezetek partneri viszonyának helyreállításában, a tarthatatlan helyzet és állapotok megszüntetése érdekében, mert ez közös érdekünk!

Budapest, 2012. június 7.
Várjuk szíves válaszát, munkájához jó egészséget kívánva:
Tisztelettel: Csepeli Civil-közösség

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr364572412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magánzó és kamikáze 2012.06.08. 10:07:01

Azt kellene eldönteni (pl. Madarak és Fák Napja), hogy gazdagabb lett volna a büdzsé százötvenezer forintal, vagy szegényebb a kerület most a rendezvény elmaradásával.
Nem kell feltétlenül szakembernek lenni ahhoz, hogy egy ilyen rendezvény nem forintosítható, ha egy csak egy ember számít rá, már nem volt hiábavaló. Miért érzem azt, hogy ezt nem is tartják fontosnak.
A Civil Ház éppen arról szólt, hogy egy infrasrtuktúra fenntartásával, civil szervezetek működése, kapcsolati rendszere válik lehetővé, kvázi hajlék, bázis a tevékenységükhöz, ki hogy gondolja, én nem félek tőlük és tudom, hogy pénztelenek.
A CsMK-ról annyit, hogy gyakorlatilag gazdasági átszervezés történt, az alkalmazottak már nem közalkalmazottak (kvázi sérülékenyebbek, mint volt is erre példa azóta), finanszírozása nem átlátható, de legalább működnek a házak, manapság ennek is örülni kell.
A nyári napközis tábor a Sportcentrumból az ÁMK-ba költözött. Nem akarok feltétlenül viccelődni azon, hogy aki zongorázni szeretné a különbséget, hová is iratkozzon...

magánzó és kamikáze 2012.06.08. 17:01:00

@Turai: Mindenki ott fejleszti magát, vagy a gyermekét ahol azt a legmegnyugtatóbbnak tartja, az én gyerekeim mindenesetre a Fasangba járnak. Igen!

Turai 2012.06.08. 17:16:07

@magánzó és kamikáze: "Nem akarok feltétlenül viccelődni azon, hogy aki zongorázni szeretné a különbséget, hová is iratkozzon... "
Erre válaszoltam-ne idegeskedj

magánzó és kamikáze 2012.06.08. 19:27:50

@Turai: Valószínüleg rosszul fogalmaztam, elnézést kérek.
Azon meg túljutottam időben, hogy idegeskedjek.
süti beállítások módosítása