Egyrészt én, mint fogyasztó, egyáltalán nem örülök annak, hogy azt a dinnyét, amit kilónként 35-40 forintért ad át a paraszt a kereskedőnek, ne vehessem meg – egy erről kormányzati hátszéllel kötött megállapodás miatt – 99 forintnál olcsóbban az üzletekben. Másrészt mókás, hogy az alkuba kényszerített üzletláncokat vizsgálni fogja a gazdasági versenyhivatal, mert egy ilyen megállapodás bizony a versenyjogot sértő kartellmegállapodásnak minősül. Szép lesz, amikor az egyik állami szerv által kikényszerített megegyezés miatt egy másik állami hivatal sok milliós büntetéseket szab ki.
Beérett a dinnye, a hazai termelők érdekében, a dübörgő import ellenében lépéseket tesz a politika, miközben a vásárló inkább olcsón szeretne hozzájutni a legkedveltebb kánikulai gyümölcshöz. Ezeket a szempontokat működőképes rendszerbe foglalni hosszú évek óta nem képes a piacszabályozás, ráadásul a nagy tömegben beérkező külföldi áru zöme uniós termék – érdemi korlátozásokat ellene bevezetni nem lehet
Mivel azonban a hazai dinnyésszakma szervezetének elnöke egyben kormánypárti képviselő is, plusz a minisztérium programjának része a hazai termelés védelme, valamit még is csak lépni kellett.
Az idei megoldás több szempontból is felemásra sikerült. Egyrészt én, mint fogyasztó, egyáltalán nem örülök annak, hogy azt a dinnyét, amit kilónként 35-40 forintért ad át a paraszt a kereskedőnek, ne vehessem meg – egy erről kormányzati hátszéllel kötött megállapodás miatt – 99 forintnál olcsóbban az üzletekben. Másrészt mókás, hogy az alkuba kényszerített üzletláncokat vizsgálni fogja a gazdasági versenyhivatal, mert egy ilyen megállapodás bizony a versenyjogot sértő kartellmegállapodásnak minősül. Szép lesz, amikor az egyik állami szerv által kikényszerített megegyezés miatt egy másik állami hivatal sok milliós büntetéseket szab ki.
A „dinnyehelyzet” csak tünete mindannak a feszültséghalmaznak, amely a szezonális élelmiszerpiacunkat régóta feszíti. A képlet évről évre ugyanaz. A piac csillagászati árakkal nyit, aztán amikor nagy tömegben és egyszerre beérik a hazai barack, szilva, dinnye, eper vagy cseresznye, a gyorsan romló árut mindenki dömpingben szeretné azonnal eladni – a forgalmi kapacitás meg annyi, amennyi. És ekkor kellene ott állni az összefogásról papoló politikusoknak a mindennapos alkuk környékén, látni-hallani, hogyan is ígérnek alá az árral akár egymás szomszédai is. Ismerősöm tavaly csaknem öt tonna kiváló minőségű barackot volt kénytelen cefrébe vágni csak azért, mert régi kereskedő partnerét megkereste valaki, aki harmadával olcsóbban adta az árut. Egyezség, bejáratott kapcsolat ebben a rendszerben semmit sem ér, farkasharc van meg panaszkodás: nincs ára az epernek.
Eközben még a laikusnak is szöget üthet fejébe a gondolat: karácsony előtt ugyan miként is vehetünk spanyol barackot, török dinnyét még a legigénytelenebb minimáláras csarnokboltban is – valamilyen tél azért arrafelé is van, a gyümölcsök többsége pedig ott is évente egyszer terem. A háttérben nincs varázslat. A magas hozzáadott értékű, kézimunka-igényes termelés jól szervezett integrációja működik a megtermelt áruk legalább felét lefedő, gyakran gazdálkodói közös tulajdonú hűtőkapacitással, csomagolórendszerekkel, precíz szállítási-üzleti hálózattal. Ha a kormányzat valóban segíteni akarna, akkor nem bottal hadonászó dinnyecsősz módjára, a pillanatnyi árak húzogatásával-eresztgetésével próbálna játszadozni ezen a piacon, hanem végre átgondolt fejlesztésre ösztönző programokkal állna a termelők elé. Az agrárirányítás Darányi-tervében van ugyan erre utalás, de a mindent ütő adu ász „a hazai piac védelme”. Ez most éppen azt jelenti, hogy magyar fogyasztónak kilónként száz forint alatt nem jár még dömpingdinnye sem. Inkább ott rohadjon meg a földön, vagy egy kopott utánfutó platóján. Megvédve.
Eredetiben:
Tamás Gábor Népszabadság
