CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Deutsch harmadik felesége edző

2013. január 03. 00:04 - csú

Deutsch-Lazsányi.jpgSaját klubjából választott magának párt Deutsch Tamás (46)! A fideszes politikus az MTK elnöke is, újdonsült felesége Lazsányi Erika (32) pedig a klub ritmikus gimnasztika szakosztályának vezetője. A nőügyiről is ismert politikusnak vigyáznia kell a jövőben a családi békére, mert felesége nem ismer tréfát. Erikát ismerői heves vérmérsékletűnek tartják, aki korábbi tanítványával is összetűzött, ami miatt több mint féléves eltiltást kapott 2010-ben a Magyar Torna Szövetségtől. A jegyzőkönyv szerint erőteljesen megfogta a válogatott versenyző karját, és hangosan kiabált vele, ami miatt a sportoló sírva fakadt.

Amikor Deutschot 2010-ben az idén 125 éves sportegyesület elnökévé választották, aligha sejtette, hogy megbízatása a magánéletét is megváltoztatja.

Márpedig így történt, ráadásul 2011 elején Deutsch döntött arról, hogy befogadják a Csata DSE tornászait; a klubnak így ritmikus gimnasztika szakosztálya lett. A csapat vezetőedzője pedig épp Deutsch későbbi felesége, Lazsányi Erika (32) volt. Ekkor kettőjük között még szó sem lehetett többről, mint munkakapcsolatról.

Erről árulkodik kettőjük internetes közösségi oldala is, hiszen ismerősként is csak 2011 augusztusában jelölték be egymást, ami arra utal, hogy hónapokig a magánéletben nem keresték egymás társaságát. Sőt akkor a politikus nem volt facér: kedvesével, Tündével élt, akiért 2008-ban második feleségét is elhagyta. Bár Tündét eljegyezte Deutsch, s még egy éve is együtt voltak, végül szakítottak. Az új szerelem ezután kezdődhetett, mert szeptemberben a politikus pártja éves kötcsei rendezvényén már Erikával jelent meg a nyilvánosság előtt.

– Feleségem, Deutsch-Lazsányi Erika volt felnőtt és korosztályos válogatott ritmikus gimnasztika versenyző, az MTK szakosztályának a vezetője és vezetőedzője, a junioregyüttes kéziszerválogatott egyik edzője – így mutatta be büszkén feleségét a Blikknek a politikus, akit Amerikában, nászútjukon értünk utol. 

Deutsch az esküvő időpontját is nagyon körültekintően választotta ki. Azért tavaly december 12-ét, vagyis a 2012. 12. 12-es dátumot választották, mert a politikus hisz a számmisztikában.

– Közel száz évig nem lesz olyan, hogy három ugyanolyan szám szerepeljen egymás mellett a dátumban – mondta a harmadszor is megnősült Deutsch Tamás.

A nőügyiről is ismert politikusnak vigyáznia kell a jövőben a családi békére, mert felesége nem ismer tréfát. Erikát ismerői heves vérmérsékletűnek tartják, aki korábbi tanítványával is összetűzött, ami miatt több mint féléves eltiltást kapott 2010-ben a Magyar Torna Szövetségtől. A jegyzőkönyv szerint erőteljesen megfogta a válogatott versenyző karját, és hangosan kiabált vele, ami miatt a sportoló sírva fakadt.

Blikk-információ              

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr924993293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása