CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mesterházy Attila: lesz még Magyar Köztársaság

2013. február 02. 03:33 - csú

Mesterházy Attila-2.PNG"Tudjuk és tudatjuk mindenkivel, lesz még Magyar Köztársaság, ahol mindenkit egyenlő jogok illetnek meg, ahol működik a fékek és ellensúlyok rendszere, ahol szakmai és nem politikai megfontolások alapján szerveződnek a demokratikus intézmények

A Magyar Szocialista Párt kitartóan és egyre nagyobb erővel küzd azért, hogy visszaadja az embereknek a reményt: lesz még Magyar Köztársaság - közölte Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető a köztársaság emléknapja alkalmából.


Az ellenzéki pártvezető közleményében úgy fogalmazott: "büszkén idézzük fel a II. Magyar Köztársaság kikiáltásának napját, és növekvő reménnyel tekintünk a 2013-as és 2014-es év elé".
Véleménye szerint Magyarországnak, - amelynek nevét a kormányzó párt az egypárti alkotmányozás során megfosztotta a köztársaságtól - vissza kell térnie az elődei által kijelölt, a demokratikus jogállam építésén haladó útra.
"Tudjuk és tudatjuk mindenkivel, lesz még Magyar Köztársaság, ahol mindenkit egyenlő jogok illetnek meg, ahol működik a fékek és ellensúlyok rendszere, ahol szakmai és nem politikai megfontolások alapján szerveződnek a demokratikus intézmények. Ahogy 1946-ban, úgy 2014-ben is egy új történelmi korszak veheti kezdetét, ha többségbe kerülő demokratikus erők egy emberként állnak ki az új köztársaság eszméjéért" - írta Mesterházy Attila. (MTI)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr85057772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása