"Most, hogy egy hónap leforgása alatt, második közvetlen családtagomat távolítja el (kirúgta) a fideszes vezetés a munkahelyéről az én politikai beállítottságom és munkásságom miatt,  gyakran elgondolkodom a korábbi figyelmeztetéseken és a ma is élő előítéletek hatásán. Egy pillanatra sem gondolom azt, hogy ma, - tudva ellenfeleim mostani reflexióit - másként cselekednék! Továbbra is azt vallom, hogy a stílus maga az ember! Minőségét, a tartása és a jelleme határozza meg. Tudom, hogy azon az oldalon is vannak rongyemberek épp úgy, mint kitűnők. És a másik oldalon ugyanígy. Az a baj, hogy ma az ember a másik emberben nem a társat, a hazafit, a sorstársat, a munkatársat, hanem a legyőzendő, és megsemmisítendő ellenséget keresi megint. Még sokat kell tanulnunk elődeinktől, akikben élt a szolidaritás eszméje. Szolidaritás, melynek gyökere lehet a munkásmozgalom nem túl távoli talajában ép úgy, mint a kereszténység ősi elveiben." - Ezeket a sorokat is olvashatjuk Horváth Gyula, Csepel korábbi szocialista alpolgármesterének,  a Fővárosi Közgyűlés egykori várostervezési és városkép-védelmi bizottsága alelnökének blogjában. A SZÁNALMASAK című publicisztikát változtatás nélkül közöljük:

A 2006-os őszi önkormányzati választásokat követően a Fővárosi közgyűlésben csupán egy fős többsége volt a szocialista- szabaddemokrata pártszövetségnek. Ebben a politikai patthelyzetben, (különösen azért, mert a szövetségen belül is minden szokásjogot felborítottak az együttműködés eddig megszokott rendszerei) igen nehézzé vált a működéshez szükséges vezetői beosztásokat betölteni. Az SZDSZ, a korábban megszokott módon, intellektuális fölényét akarta érvényesíteni, természetesen a szocialisták kárára. A koalíciós erőkön belül akkor léptek színre azok az emberek, akik nem a szociáldemokrácia és a dolgozói tömegek szolgálata vezérelt főleg, hanem inkább, a karrier építés és a pénzszerzés reménye, Hagyóval az élen. (Jellemző a közgyűlés szellemiségére, hogy az ellenzék /Fidesz-KDNP/ hallgatólagos támogatásával, ez a kör diadalmaskodott és először Hagyó alpolgármesterségét lehetett nyélbe ütni.) 

Ezt megelőzően kellett azonban a város üzemeltetésének egyik fontos rendszerét munkába állítani. Azt, amelyik a budapesti közterületek bérbeadásáról és rendezéséről gondoskodott. Ezt a feladatot a Várostervezési és Városkép-védelmi Bizottság (VVB) felügyelte. Hallgatólagos megállapodás értelmében ennek a bizottságnak mindig ellenzéki vezetője volt. Az alelnöki funkciót én akkor már több éven keresztül elláttam, és a többséget alkotó MSZP-SZDSZ szövetség vezetője voltam.

A 2006-os választás utáni első közgyűlések egyikén határozott is a testület, hogy a bizottságnak a megalakítását (sürgőssége okán) kiveszi a sorból és átmeneti jelleggel a többiek előtt megválasztja és működteti. A bizottság ideiglenes elnöke Steiner Pál, alelnöke ismét én lettem. Mivel Palinak, ezen a területen nem volt tapasztalata, a feladatok gyakorlati ellátását rám bízta. A Városházán ebben az időben, a bizottságokban (szokásjog alapján) az elnök emberei látták el a titkári és adminisztrációs feladatokat. Így a mi bizottságunk is a korábbi Fideszes elnök és pártjához tartozó, konzervatív politikai beállítottságú dolgozókkal volt feltöltve.

A fővárosi szakapparátus hivatal-vezetője a hosszúra nyúlt átmeneti időszakot kívánta felhasználni ezeknek a "pártembereknek" az eltávolítására. Mivel a VVB-ben dolgozók nagyon jól ismerték, és látták el a feladataikat, nem engedtem, az eltávolításukat.

Megszerveztem a munkájukat és elkészíttettem a szerződéseiket, amit szignáltam és a megbízott elnökkel aláírattam. Így munkatársaim (akik között volt három gyermekes fiatalember, nyugdíj előtt álló, életveszélyes betegségből épülő nő, szülés előtt álló kismama és egy megrendelésekben szűkölködő építész is) élete, létbiztonsága a következő évekre megalapozottá vált. Hálájuk jeléül vettek egy sört!

Többen, az új szocialisták és a szabaddemokraták közül mondták nekem, hogy" túlzás ez a kiállás a politikai ellenfelek emberei mellett", mert hasonló esetben a Fidesz nem tenne ilyen, vagy hasonló nagyvonalú gesztust, sem velünk, sem a hozzánk tartozókkal.

Nagyon haragudtam az ilyen gondolatokat agyukban rejtegető emberekre. Úgy véltem, hogy beteges üldözési mániájuk lehet, ha erre a srófra jár az agyuk. Nem is haragudtam, inkább szántam őket. A régi kisiskolás tankönyvek primitív gondolatainak a visszaköszönését láttam bennük: ahol az úr csak rossz, a szegény pedig csak jó lehetett. Ezt a kategorizálást már gyerekként is nevetségesnek tartottam és elvetettem. Meggyőződésem volt, hogy a jó- és a rossz ember között a magatartás, nem a világnézet, vagy a pártállás lehet a meghatározó. Az emberi tartás és a jellem!

Most, hogy egy hónap leforgása alatt, második közvetlen családtagomat távolítja el (kirúgta) a Fideszes vezetés a munkahelyéről - az én politikai beállítottságom és munkásságom miatt - gyakran elgondolkodom a korábbi figyelmeztetéseken és a ma is élő előítéletek hatásán.
Egy pillanatra sem gondolom azt, hogy ma, - tudva ellenfeleim mostani reflexióit - másként cselekednék! Továbbra is azt vallom, hogy a stílus maga az ember!

Minőségét, a tartása és a jelleme határozza meg. Tudom, hogy azon az oldalon is vannak rongyemberek épp úgy, mint kitűnők. És a másik oldalon ugyanígy.

Az a baj, hogy ma az ember a másik emberben nem a társat, a hazafit, a sorstársat, a munkatársat, hanem a legyőzendő, és megsemmisítendő ellenséget keresi megint. Még sokat kell tanulnunk elődeinktől, akikben élt a szolidaritás eszméje. Szolidaritás, melynek gyökere lehet a munkásmozgalom nem túl távoli talajában ép úgy, mint a kereszténység ősi elveiben. Az igazi szánalom azonban mégis azokat illeti, akik egyikkel sem rendelkeznek és gyökértelenül, - a biztosan közelgő vihar szelét érezve - rettegve állnak a sivatagban. Ők vannak igazán nagy bajban! 

Forrás: Horváth Gyula blogja