CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ön miről konzultálna Csepelen? Április 9-én, kedden 18 órától elmondhatja a Munkásotthonban

2013. április 07. 05:55 - csú

Stop221_6.jpgRég eldöntött kérdésekről több millió forint közpénz elherdálásával rendezett lakossági konzultációnak nevezett színjátékot a XXI. kerületi fideszes városvezetés.

A fedett uszodára vonatkozó választási ígéretüket képtelenek teljesíteni, és ahelyett, hogy ezt beismernék a Fidesz helyi potentátjai, kérdőívekkel bombázzák a lakosságot. Uszoda vagy út épüljön az egymilliárd forintos keretből? Ez itt az ő kérdésük. Valóban ez a legfontosabb?

Csak két lehetőség közül szabad választani? - Ezt már a csepeliek kérdezik egymástól, mert a városvezetők nem hallgatják meg őket.

Az MSZP Csepeli szervezete éppen ezért, vagyis azért, hogy lehetőséget teremtsen a valódi, sürgető, húsba vágó csepeli kérdések, feladatok megfogalmazására, április  9-én este hat órai kezdettel lakossági fórumot szervez a Csepeli Munkásotthonban. A találkozón Szenteczky János helyi MSZP elnök, valamint Boros Tamás tudományos kutató és Molnár Gyula szocialista politikus, volt újbudai polgármester bevezetője után a csepelieké lesz a főszerep. A részt vevők korlátozás nélkül mondhatják majd el, hogy ők miről rendeznének konzultációt Csepelen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr975203804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása