Írásaimban igen sok szót ejtettem már azokról a jelenségekről, amik az elmúlt időszakban aggasztanak minden olyan embert, aki a fejlődés és a haladás iránt elkötelezett. Nem egyszer mutattam rá azokra a jelenségekre, melyek ellenszenvet keltettek határainkon belül és kívül.

Többször megemlítettem, hogy azok a folyamatok, amelyek Csepelen érzékelhetők szembe mennek minden jóakaratú elképzeléssel. A különböző szinteken a hatalmat gyakorló emberek kezdenek megfeledkezni arról, hogy valójában ők nem mások, mint a közösség szolgái. Úgy viselkednek, úgy tesznek, mintha nem is nekik kéne a választóikat szolgálni, hanem fordítva, a választóknak kellene a vezetők kedvébe tenni, őket dicsérni, ajnározni.

Mostanában ez a gyakorlat azonban, mint a bozóttűz úgy terjed. Néhányan úgy gondolják, ha a kormányzóknak ezt a magatartást lehet gyakorolniuk, akkor nekik is szabad. Ha a lenyúlás, megszégyenítés, átverés dicsőségként szerepelhet a nagyoknál, miért ne lehessen trendi a kicsiknél is. Ott tartunk, hogy már nem csak a nagy hatalmasságok, hanem a kicsik is megpróbálják a vélt, vagy valós hatalmukat kiterjeszteni mindazokra, akik érintettek. Egyik régi ismerősöm keserű definícióját vélik érvényesnek egyre többen: "1, tedd le a lóvét, 2, mielőbb menj a fenébe". 

Ezek az úgynevezett "kis" piszkálódások aztán sokkal jobban fájnak az embereknek, mint a nagyok. A társadalom szolgáltatásai ugyanis közvetlenül érintik az azt igénybevevőket. Az ilyen jelenségek előfordulását mutatják a "véletlenül" eltévesztett, vagy többször kiküldött szolgáltatói számlák, a lelketlenségek, és sorolhatnák igen hosszan a jelenségeket. Legyen ez, bármelyik területén az életnek: az egészségügyi ellátásban ép úgy, mint a bolti vagy egyéb szolgáltatások esetén.
A Csillagtelepi szemészetnél az ember nem tud úgy meghunyászkodni, hogy a Jutasi őrmesterként viselkedő asszisztens le ne dorongolja. A páciens nem várhat megértést az orvosnőtől sem. Ugyanaz a fellengzős lekezelő stílus, kioktató hangnem, pattanásig feszített hangulat. Pedig a ki kiért van kérdésre mindenki tudja a választ. Az ember tisztában van azzal, hogy kizsigereltek az egészségügyben dolgozók, de valószínűleg ők is tudják, hogy a hozzájuk fordulók, meg elesettek, kiszolgáltatottak a legtöbb esetben.
Mégis, így tesznek néhányan, mert ma hazánkban ez a győzők etikája,ezért úgy vélik, ez a módi.

A versenyszférában sem jobb a helyzet.
A velocipédnél szerettem volna a kerékpárom kilyukadt gumiját megjavíttatni. A kis műhelyben egy fiatalember szerelt egy kerékpárt. Nem nézett fel, nem is fogadta a köszönésem. Egy idő múlva, óvatosan megkérdeztem, hogy ilyen jellegű munkát elvállal-e? Hátranézett a szerelő, és, ha szemmel ölni lehetett volna, akkor ezek a sorok sosem kerültek volna leírásra. Nem hogy egy embert, de a mászban lévő elefánt bikát is leterített volna a tekintetével. Azt hittem, hogy az ujjára vert a kalapáccsal, azért mérges. A feszültség enyhítésére ezért, még hozzátettem; a "lenne szíves" udvariaskodó, bocsánatkérő kifejezést is.
- Majd, ha befejeztem! Hangzott a kioktató és lenéző, de annál határozottabb válasz.
Kis idő múlva ledobta a kulcsokat és nagy durcásan odajött.
- Mi a baj? Kérdezte foghegyről.
- Az első kerekem. mutattam a leengedett gumira, de a szerelő nem engedte folytatni.
- Tudom melyik az első kerék, meg azt is melyik a hátsó! Vágta oda durván.
Na, itt aztán elszakadt nálam a cérna. Hangos "viszontlátással" lendítettem is a lábam a nyereg felett és faképnél hagytam a fölényeskedő szerelőt.
Persze, önérzetességemre én faragtam rá a legjobban, mert pár méter múlva le kellet szállnom a bicajról, mert teljesen leengedett gumi. Mit volt, mit tenni, először toltam, majd szégyenszemre a hátamra vettem a drót szamarat, úgy baktattam hazáig.

Ilyen az élet!
Látszatra az szív a legjobban, aki önérzetesen küzd a jogaiért.
Mégis úgy vélem, hogy nevetségesnek látszó menetelésem a biciklivel a hátamon felért egy ellenálló demonstrációval.
Látványosan azt kellett bizonyítanom, hogy nem értek egyet azokkal a folyamatokkal, amik manapság ebben az országban tapasztalhatók.
Nem vagyok hajlandó belenyugodni abba, hogy az emberek jogait félreértelmezzék és ellene fordítsák. Lehet, hogy rövidtávon én, és a társaim nevetségesek azzal a küzdelemmel, melyet a hatalmasságok ellen vívnak, de a történelem folyamán, hosszú távon mindig, az igazság kereső folyamat diadalmaskodott. Abban bízom, hogy most sem lesz másként! 

Forrás: HORVÁTH GYULA BLOGJA