CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Milyen a békés, szabadságharcos élet Csepelről nézve?

2013. július 07. 05:05 - csú

002-NSZ-indián-269_1.pngÚjsághír: a Világbank július elsején közzétett jelentése szerint, „az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme alapján 2012-ről 2013-ra mindösszesen két ország lett szegényebb: Magyarország és Dél-Szudán”. (Népszabadság, 2013. július 6.)

Hír a fideszes irányítású csepeli önkormányzat hírportáljáról a rezsikommandós polgármestert, Németh Szilárdot dicsőítő két cikk között:  „Az Országgyűlés megvédte Magyarországot” – tájékoztat  a csepel.hu.

Belső információkkal rendelkező, névtelenségbe burkolózó fideszes  ismerősöm szerint, hazánk Kedves Vezetője, a közvetlen utasítására végrehajtott gyors győzelem után, megnyugodott. Békülékenysége jeléül, visszahívta, az Európai Parlament Tavares-bandájának brüsszeli támadását követően, a nyugati határra vezényelt Magyar Békemenet Hadsereg, Bayer Zsolt közvetlen parancsnoksága alatt működő I. Felvonulók Frontját, a II. Lengyel Front ideiglenesen hazánkban állomásozó buszos századát, a Civil Összefogás Fórum Csizmadia László vezette, csúzli gépekkel felszerelt szabadcsapatát, valamint a rezsikommandós parancsnok, Németh Szilárd, pankrációra kiképzett őrsét. Utasította a Hajdú János, frissen kinevezett dandártábornokot, a Terrorelhárítási Központ vezetőjét a belső ellenzék elleni kémkedés és az internetrendszerek meghekkelésének ideiglenes befejezésére. Leállította az Európai Unió elleni titkos hadüzenet előkészületeit.

Minderről Rogán Antal, a Kedves Vezető frakcióvezetői sallangokkal felcicomázott kikiáltója, forró dróton tartott rendkívüli sajtótájékoztatón tájékoztatta a széles közvéleményt. Kérte, hogy minden tanyán, községben, városban, a falragaszokon, az önkormányzatoknál elhelyezett alapszerződési asztalokon, a helyi szócsövökön, az országos médiában hirdessék Magyarország ragyogó győzelmét az Európai Unió felett. A hazai hírcsatornák többsége ujjongva közölte a győzelmi jelentést, méltatva az országgyűlés nehéz harci körülmények közötti győztes csatáját, annak fontosabb állomásait, különös tekintettel, a Kedves Vezető hősies brüsszeli helytállására, rendkívüli bátorságára, rendíthetetlen szabadságharcosi szellemére.   

A hírre mi is fellélegeztünk. Az egész család. Abbahagytuk a vidéki tanyára, a pincébe leszállítandó dolgok csomagolását, a családi bunker kiásását. Néhány nap alatt visszatértünk a régi kerékvágásba, a megszokott, békés, gondtalan életbe, a mindennapok nyugodtságot árasztó szürkeségébe.

Az ország azóta, állítólag, egyre jobban teljesít. Tovább folyik a Kedves Vezető által békeidőben is használt belső szabadságharc, a magyar-magyar elleni gyűlölet-kampány. A kormány, akaratuk ellenére, előkészítette a takarékbankok megvédését, a rezsicsökkentési kommandós egységek házról-házra küzdik le a rezsicsökkentés nem létező ellenfeleit, a trafikosoktól megvédett, fideszes kézbe került trafikok még cigarettát is árulnak. Ismét folyamatos a gazdaság megvédése mindenfajta fejlődési lehetőségtől. Újabb és újabb törvények, rendeletek születnek a még meglévő magántulajdon államosítására, majd azt követő újraosztására. Az érdekvédelmi, érdekképviseleti szervek a szabadságharc áldozataiként vagy a hatalom vazallusaiként működnek.  Sorra születnek az ítéletek az országot tönkretevők, elárulók, kémek, a Kedves Vezetőt bírálók ellen. Szabadságharc van, hullik a férgese – mondják a hatalom urai.

Eközben reszketve várjuk, hogy milyen szervezetet, bankot, vállalatot, netán vállalkozót akar még megvédeni a kormány, hátha mi is közöttük leszünk. Közömbösen figyeljük a szabadságharc egyre növekvő veszteseinek elszegényedését, a munkanélküliség növekedését, mások napi megélhetésért folytatott harcát.  Lazán tudomásul vesszük a demokrácia még meglévő bástyáinak felszámolását, a tőke fideszes hívőkhöz való átcsoportosításának, azaz a magyar tőkés rend kialakításának, egy kettéosztott társadalom létrehozásának irányított folyamatát, a régi, II. világháború előtti bukott rendszer újjáépítését szolgáló országos és helyi lépéseket.

Ilyenek vagyunk. Ilyen az életünk. A békés, szabadságharcos élet. Amit, hiszem, senki nem akart, és ma már egyre többen utasítanak el: nem ezt a rendet akartuk. Egyre többen jönnek rá, hogy az Európai Unió elleni és a – fülkeforradalom győzelme óta tartó –, belső szabadságharc „egy tőkéről fakad”. Orbán tőkéjéről. Orbán egyre nagyobb, elhatalmasodó tőkéjéről. Nincs más megoldás, ezt a tőkét ki kell vágni.

Végül emlékeztetőül álljon itt újra a bevezetőben idézett tegnapi hír: a Világbank július elsején közzétett jelentése szerint, „az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme alapján 2012-ről 2013-ra mindösszesen két ország lett szegényebb: Magyarország és Dél-Szudán”

V O X

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr805394042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása