CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Végső búcsú Horn Gyulától július 8-án, hétfőn 10 órakor

2013. július 07. 05:59 - csú

HORN GYULA-OK.PNGMiként korában  közöltük:  életének 81. évében június 19-én elhunyt Horn Gyula. A rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnököt 2007 óta a budapesti Honvédkórházban ápolták. Horn Gyula a Magyar Szocialista Párt egyik alapítója, 1990-98 között pedig elnöke volt. A rendszerváltás idején külügyminiszterként szerzett nemzetközi elismertséget, tevékenységéért egyebek között Károly-díjat kapott.  Az egész magyar közélet gyászolja őt

Horn Gyula temetése július 8-án, hétfő délelőtt tíz órakor lesz a Fiumei úti temető 15-ös  parcellájánál, ahol az elhunyt politikus tisztelői reggel nyolc órától  róhatják le kegyeletüket.

Csepeliek részvétele Horn Gyula hétfői temetésén

Az MSZP csepeli szervezete július 8-án 10 órakor részt vesz Horn Gyula temetésén. A csepeli szocialisták a volt miniszterelnök-pártelnök búcsúztatására meghívják mindazokat, akik az elhunyt államférfi, politikus tisztelőiként szintén részt akarnak venni a szertartáson.

Találkozzunk július 8-án, hétfőn 7 óra 50 perckor a csepeli Szent Imre téri óránál, illetve a HÉV-megállóban. Indulás 8 órakor a HÉV-vel. Leszállás a Nemzeti Színház megállójában, onnan gyalog tovább a 24-es villamoshoz, amellyel a Fiumei úti temetőig utazunk, ahonnan a Nemzeti Sírkert Salgótarjáni út felőli 4-es kapujához, majd pedig Horn Gyula temetésének  színhelyére megyünk a többi gyászolóval együtt.

HORN GYULA BÚCSÚZTATÁSÁVAL KAPCSOLATOS HÍREK, INFORMÁCIÓK, TUDÓSÍTÁSOK  ITT OLVASHATÓK

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr355391392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása