CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Görcsbe rándult gyomorral a Szent Imre téren: gumibottal szerelték fel a csepeli közterület-felügyelőket?!

2013. július 26. 05:59 - csú

Gumibotos közteres.PNG

Kommentár nélkül adjuk közre olvasónk tegnap este érkezett elektronikus levelét:

Sziasztok!

Nagy Katalin vagyok, Csepelen lakom a Szent Imre téren. Ez az eset, amit most megosztok Veletek, ma történt velem a Szent Imre téri parkban. Nem vagyok aktivista, normális esetben nem emelem fel a szavam, de az amit most megosztok, nagyon megérintett engem.

A facebook oldalamon is közzé tettem és a Szerintem Csepel facebook oldalán is megjelent.

A megjelent írás a következő:

Kedves Csepeli szomszédaim!

Nem szoktam különösebben a helyi észrevételeimet megosztani Veletek, hiszen ehhez vannak nálam itt sokkal inkább hozzáértő magánemberek és politikusok is közöttetek.

Viszont most nem tudom szó nélkül hagyni amit az imént láttam. Pár perccel ezelőtt átsétáltam a Szent Imre téren a szökőkútnál és mit látok? A Közterület Felügyelet embere áll közvetlenül a szökőkút előtt középen. A felszerelése pedig ki van egészítve egy gumibotnak látszó tárggyal...egyszerűen nem hittem a szememnek.

Nem bírtam ki és megkérdeztem az Úriembert, hogy vajon itt a Parkban fényes nappal ahol kis gyerekek és anyukák ücsörögnek vajon miért van szükség a gumibotra?

Mire azt felelte, hogy Ő nem tudja, a főnöke utasítása volt. Amúgy pedig ez nem gumibot, hanem FORGALOM IRÁNYÍTÓ BOT!

Na ez kezdett igazán sokkolni csak Kérdeztem, hogy .... ugyan vajon mit kell itt forgalom irányítani???? Becsületére legyen mondva, Ő sem tudta szegény, csak hajtotta, hogy a főnöke utasítása. Ha nincs bot az a baj, ha van bot az a baj, szerinte.

Ugyan a szökőkút környékének egy részét szépen rendbe hozták - lásd Nagy Magyarország térkép virágokból... - de valahogy azóta amióta a Közterületesek sétálnak ott folyamatosan, nem szivesen megyek le a Családommal ott ücsörögni. Felhozza azoknak az időknek az emlékét, amikor a Karhatalom jelen volt mindenhol, amikor levegőt is úgy vettünk, hogy előtte körülnéztünk ki a barát és ki nem...

Amikor a valamikori NDK-ban katonák masíroztak díszlépésben az ERDŐBEN!

Szóval nagyon rossz emlékeket idéz. Félelmeket hoz elő. Az Úriember nem tudott arra sem válaszolni természetesen, hogy mire ez a megfélemlítő jelenlét. Hiszen gondolom örül, hogy van munkája egyáltalán...

Nyilván a valóságban nem félek tőle és a társaitól sem, de ösztönösen görcsbe rándul a gyomrom amikor látom őket a park közepén állni. Mutatják magukat, elzavarják a bicikliző, gördeszkázó gyerekeinket.

Csepel! ÉN ÍGY NEM SZERETLEK!

Természetesen nem csak kifogásom, hanem javaslatom is van. Ha már mindenképpen szükség van az élő erős őrzésre - amellett, hogy tudtommal térfigyelő kamerák is fel vannak szerelve a területen - akkor a jól felszerelt Úriemberek vigyázhatnának ránk és a parkra akár a parkoló felöli részen. De őrködhetnek az Önkormányzat épülete előtt posztolva is. Egy jó kondicóban lévő fiatal ember talán 10 másodperc alatt kényelmesen is átér a parkba szükség esetén.

Így kevésbé tűnik megfélemlítőnek a jelentét, mert pillanatnyilag úgy érzem, hogy ez simán MEGFÉLEMLÍTÉS nem más.

Köszönöm a figyelmeteket, további sok sikert kívánok a további munkához! :))))

Nagy Kata

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr255426844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dóra82 2013.07.26. 11:32:16

Kedves Asszonyom!
Én is ismerem Csepelt és nem nagyon értem hogy Ön mire is emeli föl a szavát levelét olvasva...
Hogy miért is van a Közterület-felügyelőknél közterület irányító bot? Nos szerintem ők több dologgal is foglalkoznak és nem gondolja hogy talán bármikor egy ilyen ügyhöz is elhívhatják? Szerintem inkább tudjon meg többet az Ő munkájukról mielőtt látatlanban valakit kritizál hozzá nem értés végett...
Kedves Asszonyom ezek szerint ön leragadt a Karhatalom idejében. Nagy kár.
Kiváncsi lennék mit szólna ahhoz ha családtagját esetleg unokáját inzultálnák esetleg elrabolnák,kirabolnák? Ugye akkor már mégiscsak jó lenne ha lenne ott valaki? Aki látott is valamit.. Na persze nem Ön aki még oda sem megy..
Szerintem a MEGFÉLEMLÍTÉS szó jelentéséről pedig nem nagyon lehet fogalma ha ilyen hülyeségeket leír valaki. Azt pedig szerintem nem igazán Ön fogja megmondani hogy hol is fognak posztolni ha már a jelenlétük is kínos Önnek...
Arra pedig ahogy Ön fogalmazott örül hogy van munkája, inkább büszkének kéne rá lenni hiszen azt is megtehetnék hogy nincsen ott senki gondolom akkor pedig éppen az nem tetszene önnek..
Ajánlanám inkább kösse le magát valamivel ha ennyire unatkozik és ennyi fölösleges ideje van és hagyja inkább hogy az emberek dolgozhassanak.
Köszönöm

Dóra82 2013.07.26. 11:34:33

Kedves Asszonyom!
Én is ismerem Csepelt és nem nagyon értem hogy Ön mire is emeli föl a szavát levelét olvasva...
Hogy miért is van a Közterület-felügyelőknél forgalom irányító bot? Nos szerintem ők több dologgal is foglalkoznak és nem gondolja hogy talán bármikor egy ilyen ügyhöz is elhívhatják? Szerintem inkább tudjon meg többet az Ő munkájukról mielőtt látatlanban valakit kritizál hozzá nem értés végett...
Kedves Asszonyom ezek szerint ön leragadt a Karhatalom idejében. Nagy kár.
Kiváncsi lennék mit szólna ahhoz ha családtagját esetleg unokáját inzultálnák esetleg elrabolnák,kirabolnák? Ugye akkor már mégiscsak jó lenne ha lenne ott valaki? Aki látott is valamit.. Na persze nem Ön aki még oda sem megy..
Szerintem a MEGFÉLEMLÍTÉS szó jelentéséről pedig nem nagyon lehet fogalma ha ilyen hülyeségeket leír valaki. Azt pedig szerintem nem igazán Ön fogja megmondani hogy hol is fognak posztolni ha már a jelenlétük is kínos Önnek...
Arra pedig ahogy Ön fogalmazott örül hogy van munkája, inkább büszkének kéne rá lenni hiszen azt is megtehetnék hogy nincsen ott senki gondolom akkor pedig éppen az nem tetszene önnek..
Ajánlanám inkább kösse le magát valamivel ha ennyire unatkozik és ennyi fölösleges ideje van és hagyja inkább hogy az emberek dolgozhassanak.
Köszönöm

Báthory Ödönke 2013.07.26. 12:28:00

@Dóra82: Nagyon megnyugtató, hogy az unokám inzultálása, elrablása vagy kirablása esetén egy olyan valaki van a környéken, akinek forgalomirányító gumibot fityeg az oldalán. Eddig nem tudtam, hogy a gumibot javítja a látást.

Dóra82 2013.07.26. 12:48:13

Persze történhetnek más dolgok is de ha nincsen ott senki nem igazán tudom hogy mihez is tudnának kezdeni...
Ha már ez ellen is kifogásuk van akkor mit szólnának a fegyverhez esetleg máshoz? Maguknak mindegy mi van náluk csak beléjük tudjanak kötni mert ennyire ráérnek és nincsen jobb dolguk...
Arról pedig nem ők tehetnek hanem maguk...
Az ő látásukat nem kell javítani de ezek szerint az Önét igen...

Dóra82 2013.07.26. 12:53:28

Nekem pedig ebbe a sok értelmiségi emberbe rándul már bele a gyomrom...

evelynn 2013.07.26. 13:03:36

@Dóra82:
Nagyon is igaza van Katának! Az, hogy önnek ez a dolog nem tetszik, nem kell olvasni a leírtakat. Vagy ha igen, akkor gondolkodjon, mielőtt hozzászól. Így nem rándul görcsbe a gyomra a"sok értelmiségi emberbe". De az is egy megoldás, ha képezi magát, és akkor értelmiségiként más lesz a felfogása!

Dóra82 2013.07.26. 13:10:19

Mivel már most értelmiségi vagyok kedves Evelynn nem kell képezzem magam de ha ön ezt írja lehet hogy inkább ön nem az? Ha magának sem tetszik ami itt íródik ajánlom figyelmébe az ön által leírtakat: nem kell olvasni...

Dóra82 2013.07.26. 13:12:12

Ja és tényleg semmiség amiért én NAGYBETŰVEL írom a kedves nevét mivel maga nem igazán tudja hogy hogyan is kéne..
ÉRTELMISÉG ugye?

efgyé 2013.07.26. 14:45:49

Kedves DÓRA! (csupa nagy betűvel) alig lehet az írásából kihámozni, hogy melyik oldalon áll. Talán csak nem FIDEZ párti??!! Amikor elkészült a szökőkút és a rendbe tett ( nagy Magyarország virágágyás nélküli ) park ( az elmúlt "nyóc évben" még a kommunisták idején ) akkor nem volt szükség arra, hogy akár rendőrök akár közterület felügyelők őrizzék azt. Ez az idea az elmúlt három évben született meg kerületünk "kedves" vezetője fejében. Biztos azt hiszi, hogy valaki vizet akar lopni a szökőkútból.( bár a borzasztó mértékű rezsicsökkentés idején már erre sincs szükség) Igenis kissé morbid hatást kelt, ahogy őrzik a kutat. Miért? Bent a városban ( főleg ilyen melegben) mindenkit közel engednek a vízforrásokhoz. És vajon a járni alig tudó kis gyerekek milyen kárt tesznek benne? Ha még az ún. "országzászlót vagy az 56-os emlékhelyet őriznék, azt még meg tudnám érteni. Hiszen annak nagyobb az esélye, hogy azokban kért tesznek az elvetemült, elavult rendszer hívei: a kommunisták. Az életerős fiatal közterület felügyelőket pedig inkább más poszton vessék be, hogy nevüknek megfelelően tudják a feladatukat ellátni. Amíg naponta egy ember őrzi a kutat, addig más területre nem jut elég ember. Nem ártana például inkább esténként járőrözni a lakótelepeken és megnézni, hogy az ott lakók vagy az önkormányzat ( akár az előbbi akár a mostani ) által megteremtett zöld területen összeverődve kutyások póráz nélkül futtatják kutyáikat, azok acsarkodva ugatnak, gazdáig hangoskodva nevetgélnek sokszor 1 órán át, zavarva azokat, akik otthonaikban pihennének, tévéznének. A kerület drága pénzén készített kutyafuttatók pedig üresen állnak. Na erre például inkább kellene az ember mint vizet őrizni??
Kedves DÓRA? ( csupa nagybetűvel) Ne legen már ennyire vak, most már vegye le a rózsaszínű szemüveget és lássa reálisan a világot és benne a mi kis országunkat. Alagútban vagyunk és ami az alagút végén látszik fény az nem a kijárat, hanem egy ellenvonat fénye, ami,ha nem vigyázunk és nem szállunk le a vonatról időben, elsöpör minket. Próbálja meg pontról pontra végig gondolni a választási ígéreteket, aztán vesse össze azzal, ami TÉNYLEGESEN ( nemcsak a felszínen) megvalósult. A végeredmény: szinte NULLA!! És a cikkre visszatérve: az a szegény közteres igenis örül annak, hogy van munkája, mert ez a valóság. Olyan kormány alatt "élünk"??!!, ahol ez már nagy szó és olyan MT-nk van, ahol a munkáltató visz mindent, a munkavállalónak a neve:KUSS!!
Ja! és még valami! Én is az értelmiség táborát gyarapítom, de nem az iskoláim szerint. Csak az a bizonyos "józan paraszti ész"...

Dóra82 2013.07.26. 17:04:18

Kedves efgy (csupa kisbetűvel hiszen ön így írja a nevét).
Hogy miért nem engedik oda a szökőkutakhoz a gyerekeket? stb? talán mert belemennek vagy beleteszik őket és ott végzik el kisebb-nagyobb dolgaikat. Szerintem a Közterület-felügyelőknek semmi közük a kutyafuttatóhoz ugyanis az ember akkor, ott és arra sétáltatja kutyáját amerre neki tetszik.. Egyetértünk abban hogy más helyre is küldhetnék őket ez persze nem megy ha kevés az ember. És igen szerintem is örül az ember ha egyáltalán van munkahelye a mai világban. És végezetül én pártatlan vagyok hiszen nem politizálok csak állást foglaltam amihez viszont jogom van.

Dóra82 2013.07.26. 17:09:13

Abban igaza van hogy ahhoz közük van hogy van-e a kutyán póráz de onnantól kezdve ott és annyit röhög a kutya gazdája amennyit akar...

Dóra82 2013.07.26. 17:10:28

A csendháborításra pedig a Rendőrséget is ki lehet hívni...

XXLGÉZA 2013.07.26. 17:55:35

Szerintem a galambot féltik a zászlórúd végén nehogy elrepüljön! A turul átadása óta éjjel nappal két ember azért kap fizetést ,hogy el ne repüljön!

Dóra82 2013.07.26. 19:07:58

Kedves XXLGÉZA!
Ha érdemben nem tud hozzászólni normálisan inkább ne tegye!!!

József Gombos 2013.07.26. 20:22:22

Dóra82.

Olvasva hozzászólásait kitünik belőúle, hogy egy nem tudom milyen egység védelmét és jelentőségét próbálja a tisztességes csepeliekre rá erőszakolni. Nem kéne, utáljuk magukat mint a bünt, én személyesen nagyon. Csepel mindig is biztonságos volt, a kerületi rendőrök tutira elvégzik feladataikat és magukra meg nincs szükség. Önök a polgármester segnyalói és finoman fogalmaztam. Gumibot, vagy forgalom irányitó bot tök mindegy, maguk kezébe minimum egy park őrí bot való és akkor, ha elvégzi a park rendben és biztonségban tartását akkor talán még meg is becsülnék. Arról meg vastagon tegyen le, és verje ki a fejéből, hogy fegyvert kapjanak. Na nem idegesítem magam.

József Gombos 2013.07.26. 20:24:35

és kimaradt én teljes nevem kíírásával mondok véleményt és nem bujok nick név mögé. Vagy szégyeli magát, biztos van mire.

Dóra82 2013.07.26. 21:09:02

Kedves József.
Először is nehogy már maga mondja meg hogy én milyen nevet írok ki magamnak semmi köze hozzá!!!!
Honnan ilyen biztos benne hogy a rendőrök biztosan elvégzik a dolgukat? Talán ön az? Azt inkább nem írnám le hogy a maga kezébe mi való..
Leginkább ami magával egyidős..
Szerintem meg inkább magának kéne a hülye és ostoba gondolatait kivernie a saját fejéből. Jobb is ha nem idegesíti föl magát ha azt sem tudja miről beszél..
Szerintem pedig inkább magának lenne mit szégyellnie..
Azt pedig nem én és nem is maga fogja megmondani hogy mit kapnak és mit nem a Közterület felügyelők..
Hogy gyűlöli őket? Miért? Csak nem sokszor büntették már meg? Biztosan magát nagyon sokan szerethetik..

Báthory Ödönke 2013.07.27. 08:49:14

@Dóra82: Kedves Dóra!
Ön írta a forgalomirányító botra, hogy jó valaki az ilyen esetek környékén, aki látott is valamit. Mivelhogy eddig a gumibotról volt szó, ezért gondoltam, hogy valamiképpen összefüggésben van a látással a gumibot.
Abban pedig egyáltalán se vagyok biztos, hogy a közteresnek van-e joga forgalmat irányítani. Hiszen mi másra kellhet egy forgalomirányító (ami nem gumi)bot.

megj: az internetes fórumokon általában igen nagy gorombaságnak számít a magázás. Nem tudom, hogy errefelé mi a szokás, lehet hogy itt nem így van. Akár így, akár úgy, én nem gorombaságból magáztam önt, hanem mert ön is így szólított meg.

Dóra82 2013.07.27. 09:47:19

Kedves Ödönke.
Lehet hogy régimódi vagyok de én legalább megtiszteltem magát...
Nem hiszem hogy ismerjük egymást annyira hogy tegező viszonyban lennénk..
Annyiban igaza van hogy a forgalom irányító bot azért van hogy jobban lássák amikor forgalmat irányítanak a gumibot fekete és az kényszerítő eszköz..

Gratulálok!! 2013.07.27. 11:18:00

Tiszteletem Mindenkinek!
Horváth Gézának hívnak. (Sajnos,ez a felhasználó név már foglalt ezen a fórumon!)
Nem szoktam ilyen cikkekre reagálni. Most ezt elolvastam,és meg vagyok döbbenve.
Nem csak a cikk tartalmán. Azon inkább,hogy milyen sok ráérős ember van ma Magyarországon. Külön kiemelném itt Dóra82-őt!!
Ráér egész álló nap itt öt percenként hülyeségeket irkálni.
Gratulálok emberek! Csak Így tovább! Menjen csak továbbra is a gyűlölködés! Ezért tart itt ez az ország,ahol tart.
További Kellemes Hétvégét Kívánok Mindannyiuknak!
Tisztelettel: Horváth Géza.
Géza73.

Dóra82 2013.07.27. 12:53:41

Kedves Géza!
Szerintem ahhoz hogy kinek mennyi ideje van semmi köze nincsen ezek szerint magának is akad ha már itt van...
Én pedig inkább magának gratulálnék ha ennyire értetlen hogy nem tudja miről van szó!!!
Reklamálni pedig menjen máshová!!!
Ahhoz pedig szerintem semmi köze sincsen hogy milyen időközönként írok!!!

yanosh1979 2013.07.27. 14:22:01

Üdv!

Pártatlanul csak két dolgot szeretnék megemlíteni a cikkel kapcsolatban a tisztánlátás végett.
Felmerült, hogy gumibot vagy forgalomirányító bot van-e a közterület felügyelőnél.
Lássuk az előbbit. A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény III. fejezetében foglaltak szerint kényszerítő eszközként csupán könnygázszóró palackot használhat, melynek típusa megegyezik a rendőrségnél rendszeresített típussal. Tehát kényszerítő eszközként a közterület-felügyelő nem jogosult gumibotot használni.
Forgalomirányító bot. A KRESZ egyértelműen leírja, ki jogosult ilyet használni és milyen célból. A forgalomirányításnak is megvannak a szabályai. És aki forgalomirányítás céljából használja a botot, rendelkeznie kell minimum láthatósági mellénnyel, valamint rendészeti igazolvánnyal. Tehát a bot önmagában nem jogosítja fel a közterület-felügyelőt, hogy bármilyen minőségű forgalmat is irányítson.

Dóra82 2013.07.27. 17:50:45

Ez igaz de elvileg törvénymódosításnak köszönhetően a gumibot és a bilincs használata is benne van. Fővárosi közterület-felügyelőknél már alkalmazzák.

kutya vacsorája 2013.07.28. 11:12:46

dóra82 vajon fizetést kap ezért vagy ingyen csinálja?

stüncike 2013.07.28. 13:01:33

Dóra a polgármesternek éppen ilyen seggnyalókra van szüksége, mint maga. Hát csak így tovább!

stüncike 2013.07.28. 13:07:11

@Dóra82: A nagy értelmiségi ember nincs tisztába a helyesírás szabályaival? Ez színte hihetetlen. Oktatni szeretne, de a vesszőt nem tudja, hogy hol kell alkalmazi mondaton belül, a szavak között. Javaslom NÉZZE meg, pontosítsa a tudását!

Dóra82 2013.07.28. 16:31:24

@kutya vacsorája: ezért semmit nem kapok csak idegesít az emberi tudatlanság teljes hiánya...
Ami ezek szerint önnél is jelentkezik...

Dóra82 2013.07.28. 16:35:25

@stüncike: Szerintem önnek kéne inkább pontasítania a tudását ha még példát sem képes írni..
És nem nagyon értem mit is keres itt ha érdemben hozzá sem tud szólni..
Egyébként nem vagyok seggnyaló nem mintha bármi köze is lenne hozzá...
És én nem oktatok azt az iskolában szoktak..
Vagy Ön ott dolgozik?
Akkor csak sajnálni tudom érte...

efgyé 2013.07.29. 09:25:40

Kedves DÓRA ! Bocsánat, hogy csak mot reagálok, de én valóban nem ülök minden percben a gép előtt, azt lesve, mikor válaszolnak a kommentemre. Szíve joga abban hinni, amiben akar. Egyben azonban nincs igaza, s talán azért, mert Ön is kutyatartó: a kutyásoknak nincs ilyen tág terük arra, hogy - az Ön szavaival élve- ott és akkor sétáltasák a kutyájukat ahol és amikor akarják. Nagy tévedés! A kutyafuttatókat azért találták ki. Egyébként pedig, ha figyelmesen elolvasta kommentemet láthatta, hogy nem a "sétáltatás" ellen szóltam. Azok ellen szólok, kik egy lépcsőház lőtt összeverődnek, hangoskodnak, a kutyájuk közben a szépen gondozott kiskertet, sövényt "megjelöli" hangos ugatások között. Miért nem viszi mindenki a saját kutyáját a saját ablaka alá? Miért kell a viszonylag gondozott parkokat kiszártítani a kutyapisivel? Tisztelet a kivételnek, de még a kutyapiszkot sem szedik fel a kutyájuk után. Én csak ezt szerettem volna kihangsúlyozni és igenis ez is a közterre tartozik, mert ezek a dolgok közterületen történnek. Be is jelentettük, de emberhiányra fogva dolgot, nem intézkednek. ( Egyébként közölték velünk, hogy 7 ember van, abból kettőnek kötelező a Szt Imre téren járörözni)
Amúgy meg kedves Dóra ne nagyon legyen felháboprodva, hiszen vévignézve a kommenteket, látszik, hogy valóban folyamatosan a gép előtt ült, hiszen ötpercenként válaszolt az Önnek szóló üzenetekre. Erre szokták mondani, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Ön felveheti az inget....

Dóra82 2013.07.29. 13:30:44

@efgyé: Szerintem az inget maga vehetné föl. Semmi köze ahhoz hogy mikor és milyen időközönként ülök a gép előtt. Sőt azt is nagyon benézte hogy van kutyám, ugyanis nincsen..
De ezek szerint igen is van ideje ha ide írogat...
Ha emberhiány van annak is megvan az oka, panaszkodjon az illetékeseknél..

Crescendo 2013.07.30. 09:24:36

@Dóra82: Kedves Dora! A kommunizmus es a fasizmus is egy nagyon elheto es boldog idoszaka volt az emberek egy csoportjanak. A korlatlan hatalmu karhatalom, az AVO , a fekete auto bizonyara meg megdobogtatjak azt a rozsdas szivet. Eleg volt csak az a nevtelen bejelentes es maris tortentek a dolgok... azert ne vegye zokon, ha mas ezt nem nosztalgiaval tekinti.
Aki meg annyi mexikoi sorozatot nez, hogy mar gyerekrablast vizional Csepelre eloszor setaljon egyet a kornyeken. Mert nem Mexikovarosban van, legalabb is a tobbi ember.

Dóra82 2013.07.30. 11:46:39

@Crescendo: Ahhoz hogy az én szívemet mi dobogtatja meg semmi köze sincsen..
Nem értem egyáltalán mit is keres itt ha még a témával kapcsolatban sem tud hozzászólni..
Csak nem saját magából indul ki?
És most éppen melyik sorozatot nézi?

bibircsoka 2013.07.31. 18:15:18

@stüncike:
Színte hihetetlen, nincs tisztába?
:D
Nemsokára majd azzal lesz itt tele minden, hogy csúnya rossz fiúk/bácsik és lányok/nénik mennyi rosszaságot követtek el, és senki nem csinál semmit, pedig még gumibotjuk is van.
Minden önkormányzat alkothat rendeletet a közösségi együttélés szabályairól, ami közterületen és lakóházakban is szabályoz.
Ott tessenek érdeklődni, akiknek problémájuk van a nem normálisan együtt élni akarókkal.

stüncike 2013.08.20. 15:38:25

Dóra82: Hiba hiba hátán. Nem önnek kéne, hanem önnek kellene, de mit számít önnek a helyeaírás, a lényeg, hogy írjon akármilyen ostobaságot és folyamatosan. Mindenkinek beszól. Nem veszi észre magát, mindenki leszólja. Ezt normális ember már meg értette volna. Ja hogy hol a normális ember? Na látja ez a kérdés.

stüncike 2013.08.20. 15:57:48

@Dóra82: Most olvastam, hogy nem írtam példát, illetve hiányolta, hogy a helyesírását nem példával jeleztem. Szóval, ha az igekötő az ige előtt áll, akkor az EGY szó. A szégyeli magát, az pedig így helyes, szégyelli magát, szóval 2 db L betű. Van még több is, de jobb, ha gyakorol, és a gép majd kijavítja.

Dóra82 2013.08.22. 12:20:54

@stüncike: Nem tudom mit lovagol egyáltalán a helyesíráson amikor nem arról van szó az oldalon..
Ön unatkozik? Vagy még azt sem tudja hogy hová ír...
Gondolom sokáig tarthatott mire amit itt leírt mind kinézte a helyesírási szótárból :)

stüncike 2013.08.23. 14:34:22

Kedves Dóra! Én legalább tudom, hogy mit és hol nézzek meg, de ön még ezt sem tudja. Egyébként csak azért írtam, mert folyamatosan mindenkit kioktatott, az iskolai végzettségére hivatkozva, amit a helyesírása nem igazolt. Ennyi és nem több. További szép napot.
@Dóra82:

Dóra82 2013.08.24. 12:41:20

@stüncike: Kedves stüncike. Ha egyáltalán vette volna a fáradságot és elolvasta volna összes kommentemet nem így reagált volna. Viszont mivel csak unatkozott ezért tévedhetett erre az oldalra. Hiszen érdemben nem tudott semmihez sem hozzászólni...
süti beállítások módosítása