CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A HVG.HU a bajai választási csalás gyanújáról közölt vitatott videót

2013. október 18. 15:09 - csú

Stopkéz_1.pngEgyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson. (Ezt a hírt 20-án a HVG.HU megcáfolta ITT , Távozik Gavra Gábor, a HVG.HU főszerkesztője - KÖZLEMÉNY) Egy videofelvételen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt, illetve tűzifát ígér nekik, ha ők és a családjuk is elmegy szavazni. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert polgármester küldte. Zsigó Róbert szerint igazolódott a Fidesz gyanúja, amely szerint valakik "rendszerűen visszaéltek" a párt nevével.

          Ötvenezer forint és két köbméter tűzifa – ennyit ígértek helyi romák egy csoportjának, hogy családtagjaikkal együtt Kovács Csaba fideszes jelöltre szavazzanak a bajai, megismételt időközi önkormányzati választáson. Egy, a hvg.hu birtokába került, valószínűleg október 12-én készült videofelvétel tanúsága szerint 200 ezer forintot át is adott a négy férfinak egy közvetítő, igaz, ez csak – állítólag – a korábbi választás után elmaradt juttatás volt.

Részletek:

          A vélhetően mobiltelefonnal készült felvételen három férfi ül körbe egy asztalt, egy negyedik távolabb áll, ő készíti a felvételt. Hozzájuk érkezik G. R., aki meg sem várja, hogy hellyel kínálják, már a lényegre is tér: „Azért jöttem hozzátok, mert holnap megint szavazás, és szeretném, ha jönnétek!” Az asztal körül ülő férfiak számon kérik, hogy hol van egy bizonyos Szilveszter (valószínűleg Horváth Szilveszter, a bajai roma önkormányzat képviselője – a szerk.), mire G. azt mondja: nem tudott jönni, ő jár el helyette.

                                                                                                                 

"Most nem lesztek átbaszva"

          Az asztal körül ülő férfiak többször méltatlankodnak, hogy nem kapták meg, amit korábban ígértek nekik. „A múltkor is megkeresett minket a Szilveszter, megkeresett minket az Ajtai Tibi [a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke – a szerk.], megkeresett minket a Kovács Csaba, hogy menjünk el rá szavazni. Felajánlott nekünk ezért ötvenezer forintot per fő. (Erről is előkerült egy hangfelvétel korábban.) Mi ezért el is mentünk gyönyörű szépen, leadtuk a voksunkat, beikszeltük a Kovács Csabát. Meg is nyerte az emberetek. Kijöttünk a szavazásról, és erre mit kaptunk a Szilveszteréktől? Azt mondta, hogy küldött nekünk a Kovács Csaba tíz-tízezer forintot!” – panaszolta egyikük.

          „Most nem lesztek átbaszva, mert én lettem megbízva a dologgal” – igyekszik megnyugtatni a férfiakat G. R. már a beszélgetés elején. A hangulat megnyugtatására elővesz a kabátja zsebéből 200 ezer forintot, amire azt mondja, a korábbi szavazásért adja. „Ezt itt hagyom nektek, és ha holnap a szavazásnak vége van, és estefelé már tudjuk, hogy a Fidesz nyert, hétfőn mindegyikőtöknek ki fogom küldetni a fát, meg a fönnmaradó pénzt én elhozom nektek, ugyanígy személyesen” – ígéri a férfiaknak G. R.

          „Ezt a Csabi küldte nektek, meg a Róbert küldte” – mondja G. R., mikor rákérdeznek, kitől érkezett a pénz. „Csak annyi kérésem volna még, hogy van itt egy pár név, akiknek még kellene szólni, hogy jöjjenek szavazni ugyanígy a négyes körzetből, a Nagy István utcából” – vesz elő a táskájából egy papírt a közvetítő, aki neveket is sorol, illetve az asztal körül ülő férfiak sógorait és egyikük húgait említi (a IV. tanyakörzet tartozik a 32-es szavazóközhöz –a szerk.).

                                                                                                                                           

"Szívünk szerint Melindára"

          „Megmondom neked őszintén, mi szívünk szerint a Melindára [Teket Melinda az MSZP–Együtt–PM–DK jelöltje volt – a szerk.] raknánk a voksunkat” – mondja az egyik férfi, mire a többek helyeselnek. G. erre azt mondja: „hogyha Melindára fogtok szavazni, abból nektek hasznotok nem lesz, mert ő biztos nem tudja a villanyotokat, a vizeteket [elintézni]”. Ezzel arra utal, hogy pár perccel korábban épp azt ígérte a férfiaknak: „ha Róbert [Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője – a szerk.] marad továbbra is ugyanúgy a polgármesterünk, úgy, ahogy elintéztünk eddig nektek dolgokat, hogy a villany nem lett kikapcsolva, a víz, ilyesmi, ugyanúgy megint fog nektek benne segíteni”.

          A bajai időközi önkormányzati választást azért kellett megismételni, mert a Kecskeméti Törvényszék bizonyítottnak látta, hogy a mindent eldöntő 32-es szavazókörben szeptember 22-én szervezetten szállították a szavazókat, ami pedig kampánycsendsértésnek minősül. Ugyanez a vád felvetődött az október 13-i, megismételt voksoláson is, többen például összefüggésbe is hozták gyanújukat azzal, hogy jóval többen voksoltak most, mint két hete, és kétszer annyian, mint 2010-ben az önkormányzati választásokon. A megismételt voksoláson Kovács Csaba nyert.

           Zsigó Róbert sajtótitkárának eljuttattuk a felvételt, azzal a megjegyzéssel, hogy pénteken 13.30 után nyilvánosságra hozzuk azt, így addig kérnénk a reagálását. Zsigó Róberttől cikkünk megjelenése után a következő választ kaptuk:

          "A videón szereplő személyeket nem ismerem, a bajai Fideszhez nincs közük. Véleményem szerint egy előre megrendezet és  tudatosan rögzített jelenet, amely egy tudatos lejáratás része, amely megalapozza korábbi gyanúnkat, amely alapján október 12-én a Fidesz már büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen egy választópolgár bejelentése alapján. A választópolgár  szerint egy férfi járt nála, aki azt állította, hogy a Fidesztől jött és arra kérte, hogy szavazzanak a Fidesz jelöltjére, amiért viszonzásul 10 mázsa fát ajánlott, „illetve a Fidesz nevében azt ígérte, hogy felújítják a házát”. Ez a jelent kísértetiesen hasonlít az ott leírtakhoz, vagyis most már igazolva látjuk, hogy valakik a Fidesz nevével rendszerűen visszaéltek. A videó alapján újabb büntetőfeljelentést teszünk. Rendkívül lesújtó, hogy a magyar baloldal még 2 választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését, és a legaljasabb "technikákat" vetik be. A bajaiak már elmondták az ilyen hazug, aljas technikákról a véleményüket."

                                                                                                

Forrás: HVG.HU

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr545584268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 18:28:12

olyan hihető....hogy viszik pénzt és közben videóznak.

brumeszkosz 2013.10.18. 18:30:52

Csalnak,lopnak és közben mossák azt a kevés agyatokat. Jó ez nektek fidesznyikek???

vackor1 2013.10.18. 18:38:38

@FILTOL: Én is morfondíroztam már ezen , de ismerve/látva ezen emberek értelmi képességeit, még akár igaz is lehet.
Egy biztos : nagyon szeretném ha kiderülne az igazság.
( nem mintha bármin is változtatna ebben a förmedvényben , de kíváncsi vagyok )

czjanos 2013.10.18. 18:46:40

A felvétel nyilvánosságra került, tehát letagadni nem lehet. A hatóságoknak valamit nyilatkozni kell, mivel több szervezet is feljelentést tett. Egy viszont - a vizsgálat eredményétől függetlenül - kijelenthető: valaki ordas nagyot hazudik.

konrada 2013.10.18. 18:51:28

@vackor1:
Mondjuk az külön vicc, hogy a közepén már elő kell venni egy papírt, nehogy eltévessze a neveket és mit kell mondania.

...s vagy nagyon profi vásározók hogy egyből mindig adják fel előre a kérdést a nevekkel, vagy kereshettek volna jobb színészeket, mert ez így elég gagyi...

tlvajferi 2013.10.18. 18:51:39

olyan jól sikerült a video,tiszta hollywood:-)

természetesen ismét egy "ártatlan",véletlenül lebarnult, keményen dolgozó munkásember próbálja korrumpálni a szintén "ártatlan" baloldali szavazókat :-D

3/3-as héber propagandaosztály

konrada 2013.10.18. 18:54:56

@FILTOL:
Ja. Külön tárgyalóasztal, előkészítve, kameraman hozzá. A nevek külön kihangsúlyozva...
Hiszen mindenki tudja, egy jó látványos vesztegetéshez ennyi kell. Ezt kicsit túlrendezték...

Libatolvaj takarodj 2013.10.18. 18:58:54

@tlvajferi: Nekem az tetszik legjobban, mikor bejelentik, hogy ők elkötelezett baloldali szavazók, "a Melinda" hívei, és rá szavaznának szívük szerint :DDD

Sírköves Slomó 2013.10.18. 19:07:09

Már csak az nem biztos hogy kicsoda a közvetítő meg hogy mikor/hol készült a felvétel.

nnnnnnnn 2013.10.18. 19:15:17

ez annyira kamu felvétel mint atom

_most_ 2013.10.18. 19:19:31

mennyi bizonyíték kell még a fidesz csalására, hihetetlen, hogy ezek után a birkák még mindig nyalják Orbán seggét, asszem bebizonyosodott, hogy a fidesz szavazóknál nincsenek gerinctelenebb emberek, vagyis de, a fideszes politikusok :D

konrada 2013.10.18. 19:20:02

@Libatolvaj takarodj:
Hogy lássa mindenki, miket csinál ez a csúnya fityesz a baloldali érzelmű szavazókkal.

HgGina 2013.10.18. 19:21:38

Ha hamis, akkor ez a pár retek lecsukható, mert ez közvádas kategória. Ha valódi, akkor pedig mondhattak volna nemet egy közvádas bűncselekményre, amit már korábban is elkövettek, bevallják, és most is megtették. Akkor ezért is lecsukhatók.
Egy dolog egyértelmű, akármit is csinálnak vagy nem csinálnak ezek a cigányok, mindenképp kóterban a helyük.
Teljesen szokványos történet.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 19:22:51

@Libatolvaj takarodj: a gazdáknak be kell nyalni:DDD
szánalmas, hogy a hvg milyen mélységekben képes lesüllyedni. pedig egy normális újság volt évekig-évtizedig.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 19:23:56

@HgGina: pont erre gondoltam, felbérelték őket hogy csináljanak egy ilyen videót...lesz majd meglepődés amikor kopogtatnak a sündőrségi fejek.

konrada 2013.10.18. 19:24:39

@HgGina:
Hát az tuti, hogy szerencsétleneket jól behúzták a csőbe a felvételt készítők.;))

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.10.18. 19:26:49

@FILTOL: A HVG most is normális. Nem gondolod, hogy esetleg Te változtál meg?

_most_ 2013.10.18. 19:29:46

@FILTOL: persze, biztos felbérelték őket, nyilván kamuvideókra fel lehet bérelni az embereket, de megvenni a szavazatukat lehetetlen :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 19:31:05

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: nem gondolom. azt vélem (mivel a nyomtatottat most is olvasni szoktam), hogy a netes kiadás lealjasodik a bulvárversenyben..valamint teljesen nevetségesen szélsőséges kormányellenes propagandalappá süllyed. nevetséges ez a videó. magára igényes lap ilyen szart nem hoz le. mert ciki.

putris72 2013.10.18. 19:33:10

Tetszik amikor meg kérdezi a kamerás embertől,hogy kér e inni!!Na már most ha én le akarok fizetni valakit akkor nem készítek magamról kompromittáló felvételt!Az meg külön vicc,hogy azt mondja a vezető szószoló,hogy ők a Melindára szavaznának mert az szimpatikusabb!Ilyet felvételt csak akkor csinál az ember ha valakit le akar járatni!A Fidesznek ez nem érné meg!Főleg úgy,hogy számukra nincs jelentősége az egésznek Több 10 milliót egy kb 500 szavazattal bíró közösség miatt!Az baloldalnak viszont meg éri,hogy ha ilyen videókkal az ellenfeleit lejáratja!Mert mindenki majd arra fog emlékezni,hogy A FIDESZ csal,nem arra,hogy a videóról ki derült hogy hamisítvány!Szerintem ez egy nagy kamu,de a mai világban...bármi kiderülhet,meg az ellenkezője!Mindenkinek szíve joga,hogy mit hisz el!!Az igazság az nem számít!!Az,hogy ide jutottunk az az MSZP hibája!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 19:33:26

@_most_: Cui prodest?
igazi boolywoody stori, jön a vesztegető és hagyja, hogy Józsika, vagy Gizi csinálja a videót a pénzátadásról.
igazi hihető sztori na. egyétek nagykanállal.

dual824 2013.10.18. 19:34:29

Most sem lennék fideszes!

szanalmas 2013.10.18. 19:37:42

Én mindenképpen azt mondanám elsőre, hogy megrendezett. Viszont, a mai magyar politikusok IQ-ját ismerve akár igaz is lehet. Nagy dilemma ez!

yatumux 2013.10.18. 19:37:48

Szerintem megrendezett... Zoom, teátrális beszédmód, stb.
De el köll kapni őket, ki kell vizsgálni.
Így vagy úgy, itt vagy ott valaki ezért kerüljön börtönbe...

barli 2013.10.18. 19:38:32

a 100ezret várták a gyurcsányéktól valszeg. A videózós kölöknek még zoomolni is volt energiája. És persze senki sem nézett rá vagy köszönt neki.
Simán el tudom képzelni, hogy volt hasonló jelenet, de ez kamu.

Konzervatív0 2013.10.18. 19:39:12

@_most_: mindenre fel lehet bérelni őket, a kérdés nem ez. A kérdés hogy mire bérleték fel.
Minden esetre a video alapján beazonosíthatóak az elkövetők, és minden gond nélkül lecsukhatóak, mert bizonyithatóan pénzt fogadtak el szavazatért.
Aztán ha megtörténik a gyanusítás, bizonyára kinyögik hogy szavazatot adtak el ami bűncselekmény, vagy csak egy videószereplést vállaltak pénzért.
A mésodik esetben ugye rögtönk kiderül a forgatást végző személye és és már közelebb is vagyunk az igazsághoz.
Már csak az a kérdés mennyi az a pénz amiért más helyett elviszenk pár hónap börtönt.

J.W. Booth 2013.10.18. 19:40:35

Ez a mocskos baloldal, hogy mikre képes! Gusztustalan, ahogy le akarják járatni az őket becsületesen legyőzőket.

Valójában a fidesznek nem volt más választása. Kilóra kellett megvenni (és ezúttal kifizetni) a cigányokat, mert nagy bukta lett volna belőle.

Az is előfordulhatott volna, hogy az agyatlan szavazóik egy részének fejében fény gyúlt volna, és azt mondják: elég.

Ezt nem kockáztathatták meg. A nyáj béget - és kommentel - tovább.

yatumux 2013.10.18. 19:42:11

Az mindenesetre furi, hogy a HVG ilyen jól informált.
Nem lennék meglepődve hogy ha esetleg bedolgozna nekik egy-két volt titkosszolga...

Az is hogy prekoncepcióval élnek, kész tényként tálalják.

Nem szimpibb mint anno a hír tv 2006 körül...

De ez kell cirkusz és kenyér.

szanalmas 2013.10.18. 19:43:19

A HVG annyira mindenképpen profi, hogy Zsigót szóra bírta és betette a cikkbe, a videót viszont a forrás szavaival címkézte. Az igazság meg odaát van. Ha a vidón szereplők majd azt vallják, hogy megrendezett volt, akkor az ellenzék azt mondja, hogy pont ezért rendezték meg az egészet! :D

Konzervatív0 2013.10.18. 19:43:25

@J.W. Booth: nem tudom, van valaki aki elhiszi 50 rugót meg 10 mázsa fát kell fizetni 1 szavazatért?
Nem túlzás ez kicsit?
1-2 ezer még hihető lenne... de ez így vicc.

2013.10.18. 19:43:54

Egy biztos - a rohadék balliberálisok cigányokkal együtt mindenre képesek. Szerencsére a szavazók tesznek rátok. Nagyot fogtok bukni 2014-ben is, ti aljas söpredék!!!

szanalmas 2013.10.18. 19:44:36

Ja, és a megrendelőt meg Kajak Ábrahámnak hívják, de sose látta senki!

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 19:44:43

@putris72:
és az előző videó? ami alapján megismételték a szavazást. azt is megrendezték? a bajani fidesz tele van a szocialisták beépített embereivel? ezek a cigányok is a szocik emberei, és a rokonságuk is mind. rendben. csak akkor azt nem értem, hogy ha ennyi a beépített szoci, akkor ebben a körzetben miért nyer a fidesz. tudom persze, nyilván ezt is direkt megrendezik. hogy van ez?

dr. Aullah 2013.10.18. 19:45:24

Ne hogy azt higyjétek, hogy valaki elküldte ezt névtelenül a hvg-nek azok meg kérdés nélkül kirakták. Lesz ennek még folytatása (ahogy a pali bá esetében sem egyszerre lőtték el a puskaport).

monddazigazatmar 2013.10.18. 19:45:39

:D:D:D
Ez a videó... Hát ez ám a bizonyiték.

rockjano 2013.10.18. 19:45:53

@barli: Hazudsz. Megnéztem nem volt benne zoomolás, telefonnál vették fel azokkal nem is nagyon lehet.

Gyerekek az van hogy az IGAZ. A Fidesz így vásárolta meg a helyi romák szavazatait szaros néhány millió forintért. (Az 50 000 beigért pénz az ott elég sok, számít mindenkinek)

Szerintem a romák maguk vették fel azért hogy ha majd nem lesznek kifizetve (és tuti hogy nem lettek mert annyira gerinctelen banda ez hogy még az igéreteiket sem tartják be) akkor bosszút álljanak… most ez történik. (emlékszünk még amikor a listás videót egy csalódott fideszes szivárogtatta ki)

Ennyi.. nincs itt semmi megrendezve, ez a kegyetlen valóság.

Egy velejéig rohadt gazdasági társaság irányítja az országot…

Mit gondoltok Közgép kapcsán miért és hova tüntetnek el milliárdokat. Már arra gyűjtenek hogy a tavaszi választást is megvegyék. Ugyanez fog menni csak sokkal nagyobban. Ővék az önkormányzat, ővék a roma szervezetek, nálluk van a pénz.

A Fidesz nem teheti meg hogy elveszítse a választást mert akkor a felső vezetőik közül is sokan börtönben végzik...

dr kíváncsivagyok 2013.10.18. 19:47:24

"Rendkívül lesújtó, hogy a magyar baloldal még 2 választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését, és a legaljasabb "technikákat" vetik be. A bajaiak már elmondták az ilyen hazug, aljas technikákról a véleményüket.""

Namármost mi van akkor , ha a "technika " mégis valódi felvételt rögzített ?
Zsigó elvtárs megy a dutyiba ??

rockjano 2013.10.18. 19:48:12

@Konzervatív0: Nem itt csak 50-60 szavazatot kellett megvenni.. simán belefér..néhány millió Ft nem tétel…

A tavaszi nagy választáson majd kisebb lessz a pénz de lesz ott is...

rockjano 2013.10.18. 19:48:53

@dr kíváncsivagyok: Dehogy megy…elsunnyogják..

Ez a szerencsétlen nyomorult szolganép meg hagyja...

dr kíváncsivagyok 2013.10.18. 19:49:45

@monddazigazatmar:
"Szerintem a romák maguk vették fel azért hogy ha majd nem lesznek kifizetve (és tuti hogy nem lettek mert annyira gerinctelen banda ez hogy még az igéreteiket sem tartják be) akkor bosszút álljanak… most ez történik. "

Talán ki kellett volna az első alkalommal (is) fizetni a derék romákat... akkor nem kavarnák a szart !

rockjano 2013.10.18. 19:50:12

Egy mobiltelefont simán el lehet rejteni és videofelvevő mindegyikben van...

Konzervatív0 2013.10.18. 19:50:44

@dr. Aullah: vélhetően mint egy teleregénynek.
A következőn már romák százai fognak látszani sorakozni és szavazófülke előtt és a fülkébőél kijövet kapják a fát meg a lovét magától zsigótól :) A harmadik részben meg megjelenik gyurcsány takibácsinak öltözve és maga videózza le amint a fidesz kocsit osztogat minden szavazatért. A negyedik részben mágenhejm dokinak öltözött fidezsesek fegyverrel kényeszeritik a szegény szavazót.
Valahogy így tudom elképzeli :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.18. 19:51:10

@rockjano: jó kis litánia, de az elején zoomolnak. nézd meg megint

dr kíváncsivagyok 2013.10.18. 19:51:58

Szerintem a romák maguk vették fel azért hogy ha majd nem lesznek kifizetve (és tuti hogy nem lettek mert annyira gerinctelen banda ez hogy még az igéreteiket sem tartják be) akkor bosszút álljanak… most ez történik.

Talán becsületesen ki kellett volna fizetni az első alkalommal (is) a szegény romákat...

putris72 2013.10.18. 19:52:26

@J.W. Booth: Gondolom fől sem tűnt,hogy a videón szereplő emberek el ismerik,hogy igazabból a baloldaliak,és oda is szavaznának!De ugye lóvéért mindent!Ezek szerint a pénzért egy magát inkább baloldalra helyező emberke simán szavaz jobbra is!!Na ne már!

Konzervatív0 2013.10.18. 19:52:58

@rockjano: Csak 60 szavazatot? ahha...
Ezt gondold át ujra :)

rockjano 2013.10.18. 19:53:12

@dr kíváncsivagyok: Sem az első alkalommal nem fizették ki őket (50 helyett csak 10 rugót kaptak) és gondolom most másodszorra meg egyáltalán nem és berágtak…tiszta ügy. Persze személyesen nem vállalhatják be mert családjuk van nem akarják hogy "baleset" érje őket, meg ez bűncselekmény is, ja és szeretnének közmunkát kapni.

Ahol ilyen mértékű nyomor van (munkahely sehol egy szem sem) ott az emberek nagyon kiszolgáltatottak, akarsz enni adni a gyerekednek???

Konzervatív0 2013.10.18. 19:54:27

@dr kíváncsivagyok: ki az aki büncselekmény közben levideózza magát és még közzé is teszi?

rockjano 2013.10.18. 19:54:38

@Konzervatív0: Annyival nyert ebben a körzetben a fideszes jelölt nem (62-vel talán???) vagy te máshogy tudod???

De ha 100 vagy 200 az sem gond pár millával több… az országot birokló maffiának nem tétel

rockjano 2013.10.18. 19:55:32

@Konzervatív0: Az aki biztosítékot akar magának szerezni hogy ha átbasszák akkor tudjon bosszút állni… (lehet hogy nem is tudja hogy bűncselekmény nem professzorok)

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 19:55:50

@Konzervatív0:
azt mondják, hogy 50 ezret ígértek, és 10 ezret kaptak. és most kaptak 200 ezret. de ehhez a rokonságnak is szavazni kell. és majd nem kapcsolják ki a villanyt. és majd kapnak fát.

csak azt nem értem, hogy ha ez a körzet tele van beépített szoci ügynökökkel, kezdve a fuvarozó embertől, a cigány asszonyon át, aki büszkén meséli, hogy kapott fát. és most ezek a cigányok, a rokonságuk. ezen a telepen mindenki szocik embere, akkor hogyan nyerhet a fidesz? vagy azt is direkt megjátsszák, hogy az ellenjelölt nyerjen. azért, hogy ezzel kényelmetlen helyzetbe hozzák. ez az első alkalommal még érthető lenne.

ha ebben a körzetben mindenki szoci ügynök, akkor a megismételt fordulónál nem egyszerűbb lett volna teket melindának simán győzni?

Konzervatív0 2013.10.18. 19:55:57

@rockjano: meg zoom is :)
Ez meg nem rejtett felvétel az tisztán látszik.

Ez a felvétel olyan kamu mint a drogos videó.
Remélem lebukik a rendező :)

Konzervatív0 2013.10.18. 19:57:15

@rockjano: igen annyival, de a részvélteli arány magasabb volt :) Mondjuk ehhez sem kell inetgrál :)

rockjano 2013.10.18. 19:58:10

@FILTOL: digitálsi zoom van rajtuk (az én LG-men is) egyébként mindegy.

Szar minőségű és zajos mert mobil. függöny mögül megoldható minden gond nélkül. Lehet úgy tenni mintha csak játszana a telefonjával.

rockjano 2013.10.18. 19:59:16

@Konzervatív0: Te is tudod hogy ha 50 -100 szavazatot megvesznek már nincs gond. Kiszámolták rendesen. Tudom hogy fáj hogy kedvenc pártod rohadt csaló de ez van...

rockjano 2013.10.18. 20:00:09

@Konzervatív0: Ez simán lehet rejtett felvétel ha akarod csinálok ilyet neked én is. Nem nagy kaland.

barli 2013.10.18. 20:00:22

@rockjano: elöször is ez nem volt elrejtve, mert lóbálja jobbra balra a kölök. Márpedig a mozgásból úgy néz ki, hogy közvetlenül az ülö ember mögött volt.
És nem hazudok, zoomol, már egyböl az elején, úgy 4 mp-nél.

_most_ 2013.10.18. 20:01:08

@Konzervatív0: ugyan a fidesz simán elvert néhány 10 millió közpénzt a bajai választásokra, fejenként 50 ezer nem pénz nekik.

Konzervatív0 2013.10.18. 20:01:09

@rockjano: nem kedvenc pártom :) és nem is fáj semmi :)
De ennyire átlátszó "bizonyiték" az elég vicces :)

rockjano 2013.10.18. 20:01:11

@Konzervatív0: Közöm azért nincs hozzá csak nemértem mit rinyáltok :-)

Ez elég tiszta ügy (vagy inkább nagyon is koszos:-)

Joaquin 2013.10.18. 20:01:18

@yatumux: a hvg mindig is jol informalt volt, egyszeruen kiterjedt az informator halozatuk. es feltetelezem jol megfizetik oket.

tenyleg eleg furcsa a felvetel, de mondjuk mobillal konnyu ilyet csinalni, mert csak annyi latszik,hogy vki szoszol a telefonjaval.

ez a tuzifas amugy erdekes, index elo tudositasaban volt egy cigo aki a tuzifajat hianyolta, bar a felvetel szerint azt hetfore kellett volna megkapnia, de ha nem fizettek ki az elozo alkalommal, akkor el tudom kepzelni, hogy turelmetlenkedik valaki.

megjegyeznem, hogy a hvg-t eddig tudtommal sosem szopattak meg es sosem derult ki olyan, hogy ok krealtak volna hirt, eddig ahanyszor ilyesmivel megvadoltak oket az derult ki, hogy a hvgnek jok voltak az ertesulesei. ugyhogy en perpill hiszek a felvetelnek. a tevedes jogat persze fenntartom.

rockjano 2013.10.18. 20:03:51

@barli: ha valaki babrál a telefonjával azon nem látszik hogy éppen vesz fel (nincs kis vörös LED rajta mint a normális kamerákon)

rockjano 2013.10.18. 20:05:31

@Joaquin: A HVG nem hozta volna le ha nem ellenőrizte volna.
Emlékszünk még a Schmidt ügyre…

A videofileból egyébként nagyon sok mindent ki lehet szedni, időpontot helyet készülék számot stb...

susu64 2013.10.18. 20:05:37

@J.W. Booth: Mennyire igazad van. S közben felvették magukat, s utána még értesítették is a HVG - t. Tréfás.

barli 2013.10.18. 20:05:55

@rockjano: igen, a függöny mögött telefonnal kilenc percig matató purdé az nem feltünö :)
nem beszélve arról, hogy a videós az állt, nem ült (felülröl vette a hátul ülöt).

kvadrillio 2013.10.18. 20:06:07

TEJÓISTEN ! IDE JUTOTTUNK 23-24 ÉV ALATT ? KORRUPCIJÓS SAVAZÁS ! LASSAN MAJD 1 POHÁR VÍZÉRT IS FOGNAK SAVAZNI !

rockjano 2013.10.18. 20:06:44

@barli: digitális zoom van rajtuk az nem gond...

barli 2013.10.18. 20:07:39

@rockjano: a függöny mögött vagy elött? állva?

rockjano 2013.10.18. 20:08:53

@barli: mögöttük állt és látszólag babrált a készülékkel.

Aki a pénzt hozta az sem volt professzor.

Az az igazság hogyha ezt valaki szándékosan hamisította volna akkor pont hogy erre figyelt volna és profibb lett volna…

Én ebben némileg szakember vagyok én el tudom úgy rejteni hogy nem látod meg...

barli 2013.10.18. 20:10:26

@rockjano: akkor is túl szép, hogy igaz legyen. Ilyet igazságbeszédet max a feri csinál :)

Konzervatív0 2013.10.18. 20:10:37

@_most_: ahha, próbálom összegezni amiket itt olvasok.
A bal-lib tömörülés a szintiszta becsület és a csúnya fideszesek meg milliókat képesek elverni egy jelentéktelen választásért hogy igazolják hogy jövőre nyerni fogank.
Na de számoljunk.
Az mszp n.pszerűsége olyan 16% körül billeg, kampánnyal feltolható 20-21%-ra.
Van még ugye ott a libás: neki olyan 2% a mért támogatottsága, de neki biztosan vannak rejtett szavazói és eléri a 10%-ot (legyünk nagylelkűek)
A böszme támogatottsága mérési pontosságon belül, kimerül párszáz kécsokolgatós vénlányban de tételezzük fel hogy ezek mind bajaiak és adjunk neki 5%-ot.
Van még az új liberális párt ami támogatottsága még gyurcsánt sem éri el, nekik is adjun 2%-ot.
Hátööö olyan ez oylan 38%. Namot adjunk további 5%-ot a Melinda személyes varázsának, akkor 43%...
És a támogatpottságok mérsekor a baoldal áltakl rendelt számok sem, szornak sokkal jobban.

Miről beszélnük?

ÉS ugye jön, hogy mi voltuank az erősebbek de elcsalták...

Elmondjam kik az erősebbek? Akik 2/3-ot tudnak csinálni.
A többi csak nyögvenyelés...

Hameg most ez nem országos politika akkor ismét semmi értelme ennek az egész bohózatnak.

Joaquin 2013.10.18. 20:10:55

@susu64: nem lehetetlen, minden bizonnyal nem ingyen adtak at a felvetelt, szoval igy ket tehenet is fejhettek egyszerre. valaki tudja, hogy a szavazat eladasa milyen buntetest vonhat maga utan?

rockjano 2013.10.18. 20:12:20

@barli: Nem mögöttük állt … nézem közben, távolabb volt és zoomolt azért is mozgott ennyire azért is ilyen szar. A digitális zoom a zajt növeli ez látszik is rajta… meg tele van tömörítési hibákkal is...

rockjano 2013.10.18. 20:12:55

@Joaquin: Asszem max 3 év… de nem vagyok jogász...

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 20:12:57

@monddazigazatmar:
nem lehet, hogy ezeket az embereket szimplán lefizetik és folyamatosan átverik. azért kameráznak, hogy "védve" legyenek. azért, hogy a megígért pénz ki legyen fizetne és ne kikapcsolják ki a villanyt, ne vonják meg a segélyt, stb. csak nem értik, hogy ez így bűncselekmény. ha értenék, akkor miért tennék közzé.

azt el tudom képzelni, hogy ezért a videóért az ellenzék is ígért pénzt. de azt nem, hogy újabb és újabb videókat ők rendezték. mindet? mert ha ebben a körzetben mindenki a "nemzetközi bukott maffiabaloldal ügynöke" (ez ugye sokadik összecsengő videó a másik jelölt kampányemberével, cigányasszonyokkal, strohmanok, rokonság), akkor megismételt fordulót miért nem nyerték meg simán. ha egyszer megtehették volna. hiszen itt szinte minden megkérdezett a szocialisták beépített embere. komolyan nem értem, miért nem nyert akkor teket melinda?

_most_ 2013.10.18. 20:17:41

@Konzervatív0: akárhogy is nézem, a tények szerint, a demokratikus ellenzék jelöltje 5-ből 3 körzetben nyert, és ügye a csalós körzet nélkül meg is nyerték volna a szavazást, asszem elég nyilvánvaló mi történt a hírhedt 32-es szavazókörben.

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 20:19:01

@Konzervatív0:
bakker, ha ebben a körzetben szinte mindenki szoci ügynök, akkor a megismételt fordulót miért nem nyerték meg?

az addig rendben van, hogy az első fordulóban eljátsszák a vereséget. hogy majd a bíróságra vigyék az ügyet. megismétlik a választást. ez még eddig éppen hihető lenne, hogy csavarosan gondolkodnak. de másodjára, a megismételt fordulóban miért nem fordítják meg az eredményt ha egyszer ezek az emberek mind a szocialisták zsebében vannak? érted ugye?

vagy valami dupla csavar van? és egyébként szóba sem jöhet, hogy ezeket az embereket lefizetik, átverik, megfenyegetik. hanem mindenki a nemzetközi maffiabaloldal beépített ügynöke, akik aljas támadást indítottak a fidesz szóvivője ellen.

ob.szerver 2013.10.18. 20:20:08

A jelenet nyilvánvalóan spontán, ezt legfeljebb profi színészek tudnák eljátszani. A HVG meg van annyira profi, hogy leellenőrzik amit közzétesznek, és nem futnak ekkora lyukra. Egy szó mint száz a jelenet kétség kívül valódi (lassan írom, hogy az összes fideszbarom értse: v a l ó d i).

A kérdés csak az, hogy most meglepő-e, hogy a szervezett bűnözés pártnak álcázott politikai fedőszerve, amelynek a pártigazgatója egy számtalanszor megbukott hivatásos választási csaló, csal a választásokon?

Aligha. Az ellenkezőjén kellene meglepődnünk.

vladimir964 2013.10.18. 20:21:31

Még egész sokat is fizettek. Ennél még bőven van olcsóbb jános. Történelmi források tanúbizonysága szerint a középkorban (bizony a KDNP diktatúrában is volt ám rabszolgaság, még ha nem is olyan mértékű, mint a rómaiaknál) egy ebédért (!!!!) adta el apa a fiát rabszolgának, vagy egy disznóért a lányát.

tobeor 2013.10.18. 20:22:00

A HVG-nek igaza volt akkor is, amikor a csaló-hazug Schmittet lebuktatta.

A HVG-nek igaza volt akkor is, amikor a trafikmaffiát a hangfelvétellel lebuktatta.

A HVG-nek most is igaza lesz.

De a maffia szavazóit ez nem fogja zavarni. Őket már az se zavarta, amikor Orbán közölte hogy leszarja a tiszta választást ("Oszt jónapot.").

rockjano 2013.10.18. 20:24:33

@Konzervatív0: Neeeeem

Azért számít nekik hogy elkedvetlenítsék a másik oldalt. A közvélemény kutatásoknak ne higgy (kedvenc pártod sem hisz nekik ez látszik) ebből SIMÁN lehet ellenzéki győzelem (és ezek a helyi választások nagy erről szólnak ha mélyebben megnézed).

A Fidesz pontosan tudja hogy ez nekik miért fontos, mert nagyon fontos nekik amúgy nem lenne ez meg a kamerázás..

Mit gondolsz miért kameráztak???
(azért hogy más ne vehesse meg azt amit ők megvettek)

Konzervatív0 2013.10.18. 20:24:38

@ob.szerver: végre egy szakértő aki elsőre megmondja a felvételről mennyire valódi :)
Én azért megvárom ennek az egésznek a végét :)
Az nevet aki utoljára nevet :)
A feljelentések megtörténtek.
Most jön az a felvonás hogy a fidesz rendőrsége meg a fidesz ügyészsége, és utána az ürgebőrbe vart ügynökök :)

ephart 2013.10.18. 20:26:28

szimpla zsidó trükk

rockjano 2013.10.18. 20:26:28

Szóval kedves fidesznyikek egy szó mint száz

EZ A FELVÉTEL VALÓÓÓÓÓDI.
(és a többit rendezzétek el a saját lelkiismeretetekkel)

citzen 2013.10.18. 20:26:30

Jó. De mi olyan meglepő ebben? Erre van a proletariátus. Ki is használja a kormány. Kész, ez is a mai demokráciához tartozik.

Konzervatív0 2013.10.18. 20:28:39

@rockjano: ird nagyobb betúvel ugy biztosan többen elhiszik :)

rockjano 2013.10.18. 20:28:57

@Konzervatív0: Az érdekes kérdés az hogy ki lehet-e deríteni vagy lehet-e igazolni hogy valódi-e.

A HVG kiadja-e a forrását (nem kötelezhető)
A Fidesznek és az ő ügyészségének érdeke-e (szerintem nem, megpróbálják elcsiszolni).

Szerinetm most nagy ordibálás lehet fidesz berkekben (de bele hallgatnék hmmmm..)

rockjano 2013.10.18. 20:29:35

@Konzervatív0: Próbálom de nem megy…:-)

Konzervatív0 2013.10.18. 20:31:43

@rockjano: szerintem nem kell hogy kiadja a HVG a forrást.
A felvételen látható pár ember bűnelkövetés közben és amint beviszik a rendőrök őket rögtön csicseregni fognak.

Joaquin 2013.10.18. 20:31:51

@Konzervatív0: habar egyertelmuen nem jelentenem ki, szerintem is hiteles a felvetel. nezd meg pl a piros polos embert. nem hiszem, hogy elokapartak hirtelen egy ilyen jo szineszt, de persze barmi lehetseges. a birosag azonban mas tema, mert ott eleg, ha nincs eleg bizonyitek es ejtik az ugyet, ettol meg bcs tortenhetett.

Konzervatív0 2013.10.18. 20:39:00

Meglepődnék ha egyáltalán bajaiak lennének a felvételen :)

ob.szerver 2013.10.18. 20:40:02

@Konzervatív0:

"Én azért megvárom ennek az egésznek a végét :)"

Helyes, nem hajt a tatár. És amikor kiderül, hogy a fidesz ismételten csalt, önkritikát gyakorolsz? Megváltozik-e valami benned? Új megvilágításba kerül-e az emútháromésfél huncutságai? Talán még a szavazatodat is elveszítik?

Csak ironizálok persze. Leírom ide azt a számot, amennyivel a fidesz másfél milliós szavazóbázisa csökkenni fog, amennyiben a videóról kiderül, hogy kétségkívül hiteles:

Nulla.

És tudod miért? Mert ami összetart benneteket, az a közös morál és mentalitás, ami szerint az "ellenséggel" szemben minden eszköz megengedett.

Joaquin 2013.10.18. 20:43:00

@rockjano: csak megjegyzem, az ugyeszseg meg az amnesty international szerint sem all fidesz befolyas alatt. ettol meg persze lehet, hogy siman megvesztegetheto egy-egy biro, de a fidesz ugyeszsege egyelmuen helytelen kifejezes.

Konzervatív0 2013.10.18. 20:45:48

@ob.szerver: összekeversz valakivel :) Nem vagyok fidesz szavazó :) így aztán ha kiderül hogy igazi nem kell önkritikát gyakorolja és nem fog bennem összeomlani semmi :)

Blogger Géza 2013.10.18. 21:03:56

Azért érdekes egy "lejárató" felvétel ez, amin egyetlen fideszes sem látható, csak Melinda hívei, meg egy ismeretlen alak. :) És mégis ki készítette a felvételt? Egy újságíró? Tán maga Teket Melinda? :) Ez tényleg olyan Portik-féle lejárató kampánynak tűnik. Vagy elhitették a szereplőkkel hogy ez valami casting. :)

Sírköves Slomó 2013.10.18. 21:05:00

Hú bazeg ez a libbant elhárítás válasza hogy jövőre még a minimálbéres családosok is jobban járnak?

index.hu/gazdasag/2013/10/18/itt_a_jovo_evi_adocsomag/

Ki marad nektek, de komolyan? Ha még tüzifátok sincs?

zobod 2013.10.18. 21:06:18

@ob.szerver: elképzelhető, hogy igazad van, de mindenképpen érdemes lenne a végére járni. Nem ez lenne az első alkalom az elmúlt években, hogy a baloldal hamisított felvétellel próbál ártani a fidesznek.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 21:06:26

@Blogger Géza: Lesz még sok ilyen videjó tavaszig mert miben bízhat az Elhárítás mint a protest szavazókban?

orgoványi erdőjáró 2013.10.18. 21:09:31

Szánalmas, nyomorult ballibbant próbálkozás. Boritékolható a bukta nektek 2014-re megint, baloldali senkiháziak.

rockjano 2013.10.18. 21:13:29

@Joaquin: ugye most csak viccelsz???

Az ügyészség még a szocik idején is fidesz befiolyás alatt állt és ez azóta erősödött..

Polpot Péter volt fidesz képviselő::: hmmmm???????
(persze nincs fidesz befolyás alatt dehogy :-)))))

rockjano 2013.10.18. 21:15:29

@Blogger Géza: Bocs rád nem értettem…

Miért is volnának Melinda hívei?? Ja mondjuk azért mert sokkal szimpatikusabb mint a kissé nagyarcú fideszes jelölt, csak hát ő nem tud tejelni...

Blogger Géza 2013.10.18. 21:17:22

@ob.szerver: Amikor kiderült, hogy az MSZP száraztésztát osztogatott a szavazóknak, akkor se történt semmi. Legalábbis 2006-ban nyert az MSZP.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=43790

Egyébként lényegében minden politikus azt ígéri, ha rá szavazol, akkor majd jobban jársz... aztán a fülkében meg úgyis mindenki oda ikszel, ahova akar.

Blogger Géza 2013.10.18. 21:21:46

@rockjano: Hát ők maguk mondják, hogy szívük szerint rá szavaznának... Nekem logikailag tényleg nem áll össze a történet. Csak úgy, hogy egy MSZP-s ember ment oda (fideszesnek kiadva magát) és egy MSZP-s kameramann (mindegy milyen eszközzel) csinálta az egészet. Mert ha ezek itt mind fideszesek, hogy került az egész a hvg-hez?

orgoványi erdőjáró 2013.10.18. 21:22:20

@rockjano: agyhalott hülyegyerek nácizz nyugodtan, te a fajtáddal együtt már ott rohadsz a történelem szemétdombján, csak még nem vetted észre. Ennyire telik már csak tőletek, cigányokkal videót csinálni, indexes fórumokon ajvékolni, 2014-ben meg sirva hazamenni. :-)

Blogger Géza 2013.10.18. 21:25:31

Amúgy ezeket a történeteket hallva már bánom, hogy nem jött össze a választási regisztráció. Ezek a barmok akkor talán nem szavazhatnának. Senkire. Dehát a baloldal ezt is megfúrta a hisztijével... Tessék, kellett ez? :)

barli 2013.10.18. 21:33:05

ha ezek bajaiak a kérdéses körzetböl, akkor már csak meg lehet találni öket az ezer ember között.. Ha kamu, akkor a fidesz, ha nem, a libásék.

barli 2013.10.18. 21:36:56

az is fura a történetben, hogy a család csak négy tagból áll :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.18. 21:39:55

Ez a videó annnak a magyarellenes Tavares Jelentés nevű embernek a műve. Egyértelmű. Ez is kap hamarosan egy békemenetet abba a hazaáruló pofájába.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 21:45:19

@mutymurutty: Hát mondjuk Tavaresről sem hallunk soha többet.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.18. 21:52:29

@$$$=$$$: Igen, akamu felvétel. A fidesz csináltatta, hogy úgy csináljon, mintha az mszp csináltatta volna. :-)

czjanos 2013.10.18. 21:53:06

Ne mosdassátok már olyan lelkesen a szerecsent! Várjátok meg, hogy tényleg szerecsen-e?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.18. 21:54:01

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Hát még szép, hogy nem. Erős a Viktor keze, simán elbánt ezzel a Tavares Jelentéssel. Eleve milyen keresztnév az már, hogy "Jelentés".

Sírköves Slomó 2013.10.18. 21:56:58

@mutymurutty: Bizony úgy tünik azt a meccset OV nyerte.

P.Freddy 2013.10.18. 22:26:45

@ob.szerver: Sajnos jól látod - és ettől horda a fidesz-szekta.

Magyarázzák a csalást, mosdatják a csalókat, nyalják a sggét azoknak akik őket is átkurják.

Orbán Viktor legnagyobb érdeme, hogy felismerte, a magyarokból álló félázsiai genetikus massza alkalmas egy ilyen, hatalmát biztosító horda kitenyésztésére.

Szarik ő az országra, a jövőre és a nép. Székletszavú megmondók, agyhalott birkák között Ocsmány a Király.

ob.szerver 2013.10.18. 22:30:33

@Blogger Géza:

"Amikor kiderült, hogy az MSZP száraztésztát osztogatott a szavazóknak"

Hát persze, kiderült. És mindent taroló bizonyítéknak beteszel egy fidesz.hu linket.

Géza! Ennél még a Magyar Hirlap is hitelesebb forrás lenne. (Na, nem mintha nem ugyanazok írnák, de optikailag mégiscsak jobban nézne ki.)

barli 2013.10.18. 22:36:53

@P.Freddy: ugye milyen hihetetlen, hogy még így is mérföldekkel jobbak a ballibnél? :)

ob.szerver 2013.10.18. 22:43:38

@Blogger Géza:

"Amikor kiderült, hogy az MSZP száraztésztát osztogatott a szavazóknak"

Még valami. Nem zárom ki, sőt nagyon is valószínű hogy helyi szinten egy-egy jelölt osztogat száraztésztát, pörköltet főz, vagy ingyen sört ad. A fidesznél a csalás viszont a legfelső helyről jóváhagyottan, központilag, szervezetten, országos méretekben, a lakájmédia bevonásával, egy pártigazgató szintű hivatásos választási csaló koordinálásával, korlátlan közpénz és erre a célra felhalmozott korrupciós pártpénzek felhasználással történik.

És ez baszott nagy különbség.

P.Freddy 2013.10.18. 22:45:26

@barli: Jobbak? Tényleg? Miben? Van az a vicc, amikor két vámpír a sivatagban talál egy vödör taknyot. Szerinted melyik a "jobb", amelyik el bírja harapni, vagy amelyik megissza az egészet a másik elől? :)

Értetlenségedet látva pontosítalak, hogy mind a kettő Fideszes :-))

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.18. 22:49:40

Na de mi köze ennek a felvételnek a világgazdasághoz? A heti az még elmenne, mert pont egy hetes a felvétel, ha igaz

Sírköves Slomó 2013.10.18. 22:50:13

@ob.szerver: Vagy nem is.

Hitelből száraztésztázni sokkal gázabb dolog közgazdaságilag, mint milliókat osztani stagnáló adóssággal. Már ha igazak a legendák, amik úgyis csak arra jók, hogy a ballibek azért ne maradjanak már otthon 2014ben szipogva, hogy akkora a diktatúra, hogy a szavazatok 40%-a is elég a 2/3hoz...

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.18. 22:52:10

Van egy jópár gyanús ebben a felvételben. Azt kapásból nem hiszem, hogy 50 ezret adnak egy olyan szavazatért, amit még ellenőrizni sem lehet. Ellenőrzött láncszavazásnál 2 ezer a tarifa

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.18. 22:54:34

Meg az is elég furcsa, hogy elrakják a lóvét, aztán feldobják magukat. Ha jól sejtem, ez is bűncselekmény. Miért éri meg nekik?

putris72 2013.10.18. 22:55:14

@kantonista:Tudod,ha valaki ezt így föl tudta venni,hogy ott erről beszélgetek és nem tűnt senkinek sem fől,hogy nem közéjük tartozik ,hanem baloldali aktivista!Akkor,hogy nem sikerült még egy olyan videót sem bemutatni,hogy az az autó mondjuk 50-szer fordult és szavazókat szállított!Ha ez fordítva lenne akkor te,és ti baloldaliak lennétek akik legjobban föl lennétek háborodva,hogy ez hamisítvány!Úgy,hogy addig amíg a rendőrség,nem mondja ki,hogy bűncselekmény történt és a Fidesz csinálta addig ,bocs de nem hiszem el!De meg lepődnék ha rendőrségi feljelentést is megkockáztatna a baloldal!Mostanában a rendőrséget is lelkesen támadjátok ti,2006-ban meg lelkesen védtétek!

$pi$ 2013.10.18. 23:04:11

@ob.szerver: "És tudod miért? Mert ami összetart benneteket, az a közös morál és mentalitás, ami szerint az "ellenséggel" szemben minden eszköz megengedett. "

Érdekes, hogy ezt éppen te írod, aki hónapok óta mocskolódik, vádaskodik, hazudozik, átkozódik, szitkozódik, fenyegetőzik ezeken a blogokon. Érdekes, hogy te, aki közismerten szélsőbaloldali nézeteket vallasz azzal vádolsz valakit, hogy a "cél szentesíti az eszközt" elv alapján él, amikor tudvalevő, hogy a "cél szentesíti az eszközt" elv a bolsevikok alapelve.

Érdekes, hogy baloldaliként te vádolod ellenségkereséssel a jobboldalt, amikor közismert, hogy a baloldal fél évszázadon keresztül antifasisztaként deklarálta magát, hogy most is csak egyetlen dologban értenek egyet, abban, hogy fidesz ellenesek. Érdekes, hogy éppen te vádolod ellenségkereséssel a jobboldalt, amikor te magad hónapok óta teljes munkaidőben fidesz és orbánellenes propagandát nyomsz mégpedig megszállottan.

Érdekes, hogy te hiányolod a morált, aki az elmúlt hónapokban sok százszor rágalmaztad meg a neked nem kedves politikusokat, folyamatosan gyűlöletet keltettél mégpedig névtelenül, a nicked mögé bújva.

P.Freddy 2013.10.18. 23:04:21

@putris72:

Ezek szerint ha kimondja a rendőrség hogy nem hamisítvány, akkor ugye nem a Fideszre fogsz majd szavazni...?

És akkor elhiszed azt is, hogy Zsigó csak akkor nem hazudik amikor nem pofázik?

Sírköves Slomó 2013.10.18. 23:07:13

@P.Freddy: A Rendőrség ilyet ne mondhat te demokrata liberális.

P.Freddy 2013.10.18. 23:11:04

@$pi$:

Te is tudod nahgyon jól, hogy valami elképesztő ocsmány módon hazudik a Fidesz mindegyik prominense, Kocsis Máté, Zsigó, Hoppá!, Kósa, Orbán, Rogán Selmeczi... és az összes többi ótvar mocsok.

És ezek mellett van képed azt írni, hogy ezek ellen a görények ellen gyűlöletkeltés van?

EMBER! Az nem gyűlöletkeltés, ha nem szopjuk be a hazugságot, ezt kellene felfogni!!!

Fideszesnek ez nem megy? Fideszesnek a hazugság a lételeme? Fideszesnek a hazudozás természetes, és aki nem hiszi az gyűlöletkeltő?

$pi$ 2013.10.18. 23:11:52

@zengjen a dalunk fajtárs: "Azt kapásból nem hiszem, hogy 50 ezret adnak egy olyan szavazatért, amit még ellenőrizni sem lehet."

Ez teljesen nevetségessé teszi az egészet. Kétszázezerért egész falukat lehetne venni, senki sem olyan ostoba, hogy ennyi pénzt kiadjon, amikor ugyanezt egy kanna tablettás borért vagy egy szatyor sörért meg lehet kapni.

Ki lenne az az idióta, akinek egyáltalán eszébe jut, hogy vegyen 8-10 szavazatot, ami ráadásult nagy valószínűséggel nem is számít majd?

Sírköves Slomó 2013.10.18. 23:12:08

Azért nagyon nagy ember Orbán hogy 50.000et ad cigányonként.

Obama csak egy mobilt adott nekik fejenkint, a sóher színesbőrü: www.youtube.com/watch?v=tpAOwJvTOio

Méghogy az a legnagyobb multikulti demokrácia, nevetséges!

putris72 2013.10.18. 23:17:04

@P.Freddy: A rendőrség nyomozni szokott ,meg tényt meg állapítani nem pedig kimondani,!Nyomoznak és majd az eredményt tovább adják az ügyészségre aztán meg megy a bíróságra!Az,hogy kire szavazok az meg az én dolgom!De ezek szerint te is olyan ember vagy,hogy ha a Fidesz fizet többet neked,akkor egye kukac szavazol rájuk,attól még a baloldali jelölt lehet szimpi neked!De ugye a pénz számít!!Szóval te be veszed ezt a baromságot,mert ha ne tűnt volna föl elég sokan nem!Meg akkor az is tudnád,hogy a felvételek miatt a Fidesz tett feljelentés,ismeretlen tettes ellen, nem az MSZP!Akkor most magukat jelentették föl!?????

$pi$ 2013.10.18. 23:17:58

@P.Freddy: "És ezek mellett van képed azt írni, hogy ezek ellen a görények ellen gyűlöletkeltés van?"

A gyűlöletkeltés tökéletesen független attól, hogy az illető hazudik -e vagy nem. Aki gyűlölködik, az magáról állít ki bizonyítványt teljesen függetlenül attól, hogy jogosan gyűlöli -e azokat, akik ellen gyűlölködik.

"Fideszesnek ez nem megy? Fideszesnek a hazugság a lételeme? Fideszesnek a hazudozás természetes, és aki nem hiszi az gyűlöletkeltő?"

A gyűlöletkeltő nem attól lesz gyűlölködő, hogy hazugnak nevez valakit, hanem attól, hogy hónapokon keresztül akasztófázik, gyilkosságra buzdít, meg hasonlók. De ezt persze te is tudod, csak megpróbálod kicsavarni a dolgokat, mintha azt mondtam volna, hogy aki nem hisz a fideszeseknek, az gyűlölködik. Nem ezt mondtam, ilyen színbe ne próbálj beállítani, ha lehet.

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 23:21:16

@putris72:
ezt az asztalnál ülő cigányokhoz tartozó ember vehette fel. azért, hogy ha átvernék őket (fejenként csak 10 ezret kapnak, mint a múltkor, vagy kikapcsolják az áramot, vagy megvonják a segélyt, stb), akkor legyen valami "bizonyíték", hogy nekik mi "jár".

a hvg újságírója az emberekkel beszélgetve megneszelte, hogy van ilyen felvétel. nyilván lefizették ezeket a szerencsétleneket, hogy azt adják át. adtak nekik 100 ezer forintot, vagy 200 ezret. annyit nyilván megért nekik a sztori. és közzétették.

szerintem nincs ez megrendezve. túl sok ilyen videó van. és mind különböző időpontokban készült. mindenki azt mondja, hogy persze, hogy lefizették őket tűzifával, mobil telefonnal, étellel, készpénzzel. megfenyegették őket, hogy ha nem a fideszre szavaznak, akkor nem lesz közmunka. és elveszik a segélyt. mindenki ezt mondja. ha ez mind szocialista, akkor ugyanezekkel az emberekkel a megismételt választást meg is nyerhették volna.

HányOK 2013.10.18. 23:21:20

"Bármily szerencsétlen helyeztetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog. S viszont akármilyen boldog fekvésű legyen is egy ország, bármily szabadságokkal bírjanak is lakosai, lassan-lassan mégis rabigába görbed, ha romlott a tiszta erkölcs s polgári erény nem fénylik többé."

Sírköves Slomó 2013.10.18. 23:26:52

@kantonista: A mobiltelefont Barack Obama adta az nem ugyanaz mint az Orbán meg az Oszama.

www.youtube.com/watch?v=tpAOwJvTOio

$pi$ 2013.10.18. 23:28:08

Erről a videóról egyébként a "különvélemény" c. film jut az eszembe. Amikor a nyomozó bemegy a szobába és a sok fotót meglátja az ágyon. Azt mondja, hogy "állj, ez itt bizonyítékorgia, itt valami nincs rendben". Aztán elmagyarázza, hogy amikor a nyomozó hirtelen túl sok nagyon egyértelmű bizonyítékot talál, akkor kezd gyanakodni, hogy valami meg van rendezve.

Ebben a videóban "bizonyítékorgia" van. A rendező szinte mindent kimondat a szereplőkkel, onnan kezdve, hogy múltkor is csalás volt, odáig, hogy a szereplők inkább a baloldalra szavaznának. Nevet nyilván említeni kell, egyértelműen és nem becenévvel, a hatalommal visszaélést is nevesíteni kell, nem elég, hogy egyszerűen csak pénz cserél gazdát...

Szájbarágós a stílus, minden szépen egyértelműsítve van. A valóság nem ilyen.

$pi$ 2013.10.18. 23:33:55

@kantonista: "szerintem nincs ez megrendezve. túl sok ilyen videó van. és mind különböző időpontokban készült. mindenki azt mondja, hogy persze, hogy lefizették őket tűzifával, mobil telefonnal, étellel, készpénzzel. megfenyegették őket, hogy ha nem a fideszre szavaznak, akkor nem lesz közmunka."

Túl sok milyen videó? Olyan, ahol megtörténik a pénz átadása vagy olyan, ahol cigány emberek mondanak dolgokat? Ez utóbbiból tényleg sok van, menj el a youtube-ra, aztán mazsolázz. A kedvencem az, ahol megtudhatjuk, hogy a közmunkásoknak mínusz húsz fokban, zuhogó esőben kellett kapálni. :)

A "lehet, hogy ott sem voltak" videóknak azért én akkora jelentőséget nem tulajdonítanék a helyedben. :)

P.Freddy 2013.10.18. 23:37:08

@putris72:

Te írtad, hogy

"Úgy,hogy addig amíg a rendőrség,nem mondja ki,hogy bűncselekmény történt és a Fidesz csinálta addig ,bocs de nem hiszem el!"

Úgyhogy ha kimondja a rendőrség, arra utalt amit írtam.

P.Freddy 2013.10.18. 23:42:17

@barli:

"jobbak"

Velős hozzászólásoddal meggyőztél, az egy vödör takony feldolgozásában jobbak a Fideszesek, különösen székletszavú Bájer eftárs, volt kommunista szakos Fideszes főhazudozó és megmondó, békanyálas okádékszervező alkoholista barom.

putris72 2013.10.18. 23:43:20

@kantonista: A videókkal kapcsolatban a Fidesz följelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen!Morbid mert ha ők csaltak akkor saját magukat jelentették fől! Pár hónapja lehet arról olvasni halni,hogy az MSZP pénzt fizet a Fideszt lejárató anyagokért!Ott volt a drogos videó,most már arról is hallgatnak!Itt meg mindenhol az hangoztatják a baloldalon,hogy az ö választóik vannak többségben a körzetben,a videókon szereplő emberek is ez mondják!Aztán még is elmegy és pénzért az ellenfélre szavaz!!Az ember ilyenkor azon gondolkodik,hogy akkor eddig az MSZP-re is azért szavaztak mert lefizette őket,mert ez akkor több mint valószínű!Mivel most onnan nem jött lóvé így jó lesz nekik a fideszes lóvé is!Vagy az egész egy nagy kamu!Remélem ,hogy ki derül az igazság!!De ebben hiszek a legkevésbé!

guu 2013.10.18. 23:48:09

@zengjen a dalunk fajtárs: Szerinted az sem elég bizonyíték,hogy pont Kovács Csaba hívja a felvétel közben?
Ez a teljes lebukás! :)

szanalmas 2013.10.18. 23:48:49

@ob.szerver:

Azért ne feledjük, hogy 2006-ban meg -az épp összeomló- dübörgő gazdaság hamisításával nyertek Feriék. Azt se a Hörpi Bisztróban találták ki. Egy brancs ezek, ne is tagadjuk. Lopni, csalni, hazudni tudnak bárhogy!

putris72 2013.10.18. 23:49:14

@P.Freddy: Ja jó, bocs rosszul értelmeztem!!Lehet,hogy elvakult jobboldalinak tűnök de nem vagyok az!!Sajnos annyira sok szemét dolog történik,hogy nagyon fenntartással kezelem az ilyen videókat,mindegy,hogy melyik oldal az érintett!

RÖVIDLÁTÓ 2013.10.19. 00:10:13

Ezt nem az Alföldi rendezte?

szanalmas 2013.10.19. 00:17:53

De a legkirályabb riporter mindenképpen ezzel a kérdéssel ugratta a nyulat :D :

m.cdn.blog.hu/be/beresandras/image/tuzifa.jpg

rockjano 2013.10.19. 00:25:33

@orgoványi erdőjáró: Mi van nácikám felhúztad magad???
Bátran gyűlölködj, csak vigyázz el ne élvezz közben..

rockjano 2013.10.19. 00:35:07

@Blogger Géza: Ők nem fideszesek hanem egyszerű romák.

Akikhez eljött a valszeg szintén roma lungodromos csóka (mert megvesztegetni azért egymást küldik egymáshoz) és felajánlott egy szép összeget hogy oda szavazzanak ahova kell (valszeg láncszavazással ellenőrizték is mert nem bíznak bennük). Utána átbaszta őket természetesen és csak 10 lepedőt adott 50 helyett. Oszt most megint kell szavazni menni és most elhozta azt amit múltkor nem de a romák már pipák voltak és ezért felvették. A győzelem után meg nem kapták meg amit megigértek nekik és most feldobták a dolgot a HVG-nek vakszeg nem ingyen…

Így megy ez…

Ne aggódj nem gondolom hogy a szocik nem csináltak a múltban hasonlókat nem vagyok naív. Csak nekik soha nem volt ugyanúgy minden a kezükben mint most ezeknek…

A dolog SOHA nem lesz kinyomozva mert a romáknak nem érdekük a fidesznek és a kezükben lévő ügyészségnek sem.

Az ellenzék kezében meg semmi nincs csak egy rossz minőségű videó…

Nem lesz ebből sem semmi ne aggódj...

bgp 2013.10.19. 00:37:17

Kicsit soknak tartom azt a pénzt. 50.000 per fő egy szaros időközi helyért?

Sírköves Slomó 2013.10.19. 00:41:40

@rockjano: Nem az a lényeg hogy ki lesz-e nyomozva. Az senkit sem érdekel.

Ez a videó arra jó hogy megvigasztalja a szoci szavazókat hogy nem azért buktak mert a kutya nem akarja a szocikat vissza.

rockjano 2013.10.19. 01:13:38

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Ez egy alapvetően jobbos körzet amely egy kivétellel mindig jobbra szavazott. Most két körzet kivételével nem és ebből egyből itt csalt a fidesz, mégpedig nagy mértékben.

Ezen nincs mit vigasztalódni, nagyon sokan akarják vissza a szocikat (én nem) viszont még sokkal többen akarnak, megszabadulni ettől a félfasiszta rezsimtől amelyik most nyomorítja meg az országot.

Nekem személyes leszámolni valóm van ezzel a rohadék bandával mert tönkretették a cégemet, de szinte mindenkinek sokkal rosszabb most mint akkor volt.

Ettől persze még nyerhetnek...

P.Freddy 2013.10.19. 01:20:07

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

"Nem az a lényeg hogy ki lesz-e nyomozva. Az senkit sem érdekel. "

Nem, persze. Megy tovább a görény agyhalott Fideszes rombolás, nézd meg Facebook-on kivont kardokkal védik a teljesen idegbeteg, agyament Orbán-seggnyalók a "becsületet", merthogy szükség van rá. Éles kardról beszélek.

Azt hiszem, ennyi idióta, seggfej ökör nincs még a világon ilyen kis helyen, mint amit Orbán kitenyésztett maga köré. Legyetek büszkék magatokra, hogy gyorsabban és hatékonyabban tönkrebasztatok egy országot és egy népet, mint a kommunisták.

(A maradék szájbaszaró hülyék eltartása és eltakarítása szintén a ti feladatotok lesz, kivéve ha visítva szanaszétszaladtok mint a galandférgek, mert akkor jönnek a takarítók :)

Sírköves Slomó 2013.10.19. 01:23:06

@rockjano: A sokkal többenre meg a nagyon sokra sem látni esélyt sem. Csoda kell hogy ne legyen fidesz 2/3, aminek nem örülnék. De szoclib kormányt soha többet.

A múlt ciklusban ennyivel a választások előtt a fidesz 2/3ra állt a kk-kban, és nyert minden önkormányzatban.
Ez a körzet sem volt soha jobbos, hanem összevissza szavazott.

Sírköves Slomó 2013.10.19. 01:24:46

@P.Freddy: Az még semmi. Megint lesz békemenet amin többen lesznek mint a 2010től mostanáig megrendezett ballib tüntetéseken összesen.

P.Freddy 2013.10.19. 01:29:56

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Te jó ég. Honnan a faszból loptatok annyi pénzt már megint, hogy százezer embernek kifizessétek az ötezres napidíjat + buszozás + kaja + kannás bor + zászló + spontán funérlemez tábla ???

P.Freddy 2013.10.19. 01:51:49

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Remélem megcáfolsz, de egy borzasztó dologra jöttem rá: a békanyálmenet spontán tábláit, amit ugyebár közpénzből lopnak össze a magukat "civileknek" hazudott Orbánseggnyaló CÖF-ösök, a végén a Fidesz szétosztja tüzifaként a bajai (éa a többi) hűséges nem ma barnult szavazóiknak?

És Bájér, Orbán és a többi patkány képeit leégetik előtte a máv-tól lopott rézdrótos szigetelésekkel együtt, vagy mennek azok is a kályhába, a gyerekek szemeláttára?

lobaszopiatej 2013.10.19. 02:35:19

"nem lesztek átbaszva" - na ebből olyan mém lesz mint a nokiásdobozbul

Blogger Géza 2013.10.19. 02:54:32

@ob.szerver: Nem tudok róla, hogy bárki is cáfolta volna, ez közkeletű tény volt, amit lehetetlen volt letagadni.

Blogger Géza 2013.10.19. 02:58:41

@ob.szerver: Hol van ezen a felvételen pártigazgató? Van rajta pár MSZP-szimpatizáns meg egy ismeretlen ember, akinek semmi köze a Fideszhez - eddig legalábbis senki nem tudta megmondani, mi köze lenne hozzá... Ez inkább belső cigány ügynek néz ki. Lehet, hogy a cigány vezetők valóban így veszik rá az embereiket a szavazásra, de hogy ennek bármi közvetlen köze lenne a Fideszhez, az még nem látszik.

Blogger Géza 2013.10.19. 03:03:06

@rockjano: Na most ha jól értem amellett érvelsz, hogy nem történt meg a csalás, merthogy a Fidesz semmiféle pénzt nem küldött senkinek. Oké, értem, de akkor megint az marad, hogy ez valami cigány belharc.

Rwindx 2013.10.19. 04:00:51

Jah, bemegyek egy helységba hol elég nyilvánvakóan korrumpálni szeretném az egész társaságot, akkor teljesen természetes hogy egy kis faszkalap állva (fejek felett) filmezzen mindent és senkinek nem jut eszébe minimum elhajtania picsába.

Cormorant 2013.10.19. 05:07:58

@mutymurutty: Ez külföldiül van, ezért a "Jelentés" a vezetékneve:)

☉ ☾ 2013.10.19. 07:25:04

A hozzászólások alapján kb. 5 fizetett fidSS bértollnok/troll maradt csak védeni a védhetetlent.

...jó volna ám az ilyen blogokban kimosni a gennyes részeket, mert így nem marad értelmes párbeszéd, csak ez a jobboldali szánalmas terelés. Az meg kinek kell?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.19. 08:09:31

@Cormorant: Ja értem. Akkor a Taváris a keresztneve. Bocs, egyszerű jó kommunista fidesz szimpatizánsként ezt nem tudtam. De jó, hogy szólsz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.19. 08:23:06

az nem egészen világos számomra, hogy miért veszi fel ezt valaki? Illetve miért hagyja felvenni a másik valaki?!

ob.szerver 2013.10.19. 08:45:49

@doggfather:

A kérdés jogos. De mérget vehetsz a következőkre:
1. Ez a HVG-sekben is felmerült
2. Megnyugtató magyarázatot kaptak rá, különben nem teszik közzé.

Szerintem hétfőre megkapod a választ.

rezvez 2013.10.19. 08:48:52

"‘A dolgok nem olyan egyszerűek, Rebbe. Bizonyos események megtörténtek, azonban nem igazak. Más események igazak, azonban sohasem történtek meg.’”
(Ellie Wiesel, de nekem Húgyos Józsi jut eszembe róla)

Zoltan777 2013.10.19. 09:53:08

Engem csak az érdekel, hogy, aki beveszi hogy a jó népek kamera előtt fizetik le egymást (egyértelmű h nem rejtett), az hogy a francba tud ilyen kevés neuronnal önellátó lenni?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.19. 11:56:01

@ob.szerver: nem akartam azt sugallni, hogy kamu lenne, hanem, hogy nagyon ostoba emberek vannak.
süti beállítások módosítása