Szabó Szabolcs (Együtt 2014) beszéde a Nagy Imre Társaság csepeli megemlékezésén:
Itt élnek még közöttünk az 56-os események szemtanúi és résztvevői, és mindenki kicsit másképp, mindenki kicsit máshogy emlékszik a történtekre, attól függően, hogy miként élte meg a forradalom- és szabadságharc eseményeit.
Az 56-os eseményekkel kapcsolatos emlékekhez hozzátartozik a változtatást akaró tömegek utcai jelenléte, a mindent és mindenkit elárasztó forradalmi hangulat. Sokan emlékeznek a sortüzekben meghalt civilekre, a harcokban meghalt polgárokra, a szovjet csapatok ellen reménytelen küzdelmet folytató "pesti srácokra", köztük a november 9-éig hősiesen harcoló csepeli felkelőkre. Persze ott élnek az emlékekben a meglincselt ÁVO-sok és pártfunkcionáriusok, a harcokban meghalt szovjet kiskatonák is. A forradalom leverését követően pedig egyrészt elhagyta az országot 200 ezer ember, akiknek a hiánya máig nagyon fájó, valamint nem szabad elfelejtkeznünk a megtorlások áldozatairól, a mintegy 14 ezer elítéltről, illetve 229 kivégzettről, köztük Nagy Imréről.
Egy emlék, egy ember van csak, aki valamilyen szinten egységbe tudja foglalni ezt a sok réteget, és ünnepelhetővé, átélhetővé teszi 1956-ot, mégpedig Nagy Imre. Nagy Imre életútja nem volt egyenes vonalú, előre kijelölhető pálya. Sok reménység és sok csalódás övezte. Moszkovita kommunistaként indult a karrierje, és részt vett a 2. világháborút követő kommunista hatalomátvételben. Meg kellett tapasztalnia, hogy azok a nemesnek gondolt eszmék, melyekért fiatalkorában lelkesedett és melyeket híven szolgálni igyekezett, eltorzulva és gyakran visszájára fordulva valósulnak meg az 1950-es évek Magyarországán. Már 1953-55 között érzékelhető volt, hogy más irányba szeretné terelni az országot, mint keményvonalas eszmetársai. Képes volt szembenézni saját tévedéseivel is, rámutatni az elkövetett hibákra és főszerepet vállalni azok kijavításában.
Nagy Imre 1956 októberében bizonyította államférfiúi kvalitásait, felmérte és magáévá tette a tömeg követelését. Ahogy a forradalomban szerepet játszó emberek, úgy Nagy Imre is egy normális országban szeretett volna élni. Sajnos a forradalom- és szabadságharc elbukott. Ezt követően még egyszer bizonyította nagyságát és bátorságát, és a halál árnyékában sem változtatta meg az 1956 okt óberében és novemberében hangoztatott nézeteit. Inkább a halált választotta, és a becsületet.
Életútja számunkra azt példázza, hogy indulhatunk bár sokfelől, különféle eszmék és eltérő ideológiák híveiként, ha megvan bennünk a tisztesség és az elkötelezettség a nemzet valódi szolgálata iránt, akkor útjaink találkozni fognak. Nekünk, mai magyaroknak is van dolgunk ezzel az örökséggel. A jelenlegi ellenzéki politikusoknak, valamint az ellenzéki gondolkozású szavazóknak is olyan felelősségteljesen kell viselkednünk, ahogy azt Nagy Imre tette 1956-ban. Fel kell mérnünk az ország valós helyzetét, át kell gondolnunk korábbi tetteinket, és bölcsen kell tudunk viselkedni ezekben az embert próbáló időkben. El kell határoznunk magunkat, hogy egy normális országban akarunk élni, és ki kell tartani ezen elképzelésünk mellett. Ezt a célt pedig csak akkor tudjuk elérni a jelenlegi jogi környezetben, ha a demokratikus gondolkozású erők összekapaszkodnak, mert külön-külön biztosan elbukunk.
Mindenkit arra kérek, hogy ha a napokban Nagy Imréről és 56-ről szóló megemlékezéseket és beszámolókat olvas, lát vagy hall, akkor gondoljon erre az üzenetre. Tudatosítsuk magunkban azt, hogy az alapvető célunktól nem téríthet el minket senki és semmi. Nem tántoríthat el minket sem fenyegetés, sem megvesztegetés!
