Szenteczky János csepeli MSZP-elnök beszéde a Nagy Imre társaság csepeli 56'-os megemlékezésén:

            „Mint minden igazi forradalmat, ezt sem készítette elő senki, az első napokban vezére sem volt, a népet semmiféle józan megfontolás nem vezette. Egyszerűen elege volt. A nemzet kezébe akarta venni a saját sorsát. Hosszú idő után először történt meg, hogy a magyarság maga igyekezett cselekedni"

            Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

              Engedjék meg, hogy Nemeskürty István szavai után egy személyes történetet hozzak szóba.

           A múlt héten két olyan csepeli ismerősömmel is találkoztam, akik különböző okoknál fogva, de mégis csak arról beszéltek, hogy bár mindenben egyet értenek azzal, amit a demokratikus csepeli ellenzék, annak képviselői és politikusai tesznek, ők ezt nem merik nyíltan velünk felvállalni. Nem merik, mert félnek. Félnek, hogy elveszítik az állásukat. Félnek, hogy utána nyúlnak még a családjuknak is.

           Talán beteljesültek József Attila szavai: „Fortélyos félelem igazgat..."?!

Kedves Ünneplők!

             Szerintem nem mindegy, hogy valaki beszél a bátorságról, a szabadságról, a szabadság megőrzéséről, vagy valóban tesz is érte valamit. 1956-ban egy maroknyi magyar nem csak cselekedett a szabadságért, hanem az életét is áldozta érte.

             1956-ban forradalom volt. Forradalom, a szó legszorosabb és legszentebb értelmében. Nem megbocsájtható bűn e szóval visszaélni! Bűn zsarnoki rendszer kiépítésének hívószavául használni!

             De október 23-a nem csak az 56-os forradalom évfordulója volt! Október 23-a a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának az évfordulója is volt. És ma, Magyarországon erről sem szabad megfeledkezni!

             Október 23-ára készülve a szabadság ünnepét kell megülnünk. Annak a szabadságnak az ünnepét, amit forradalom vívott ki nekünk. És azokra emlékezünk, akik néhány nap leforgása alatt hétköznapi emberekből, melósokból és földművelőkből, gyári munkásokból és egyetemistákból hirtelen forradalmárok, mártírok, hősök lettek. Ők felismerték a saját történelmi szerepüket.

             1956-ban az emberek nem tűrték tovább, hogy gyűlölt jelképek csúfítsák a lobogójukat, így sokan kivágták, kiégették azokat. A szabadság nem fért össze egy diktatórikus hatalom jelképével. És ahogy a zászlókból, úgy a szívekből is kiégették pár napra a zsarnokságot és az elnyomást.

             Mára, ha nem is a nemzeti lobogónkon, de ismét vannak jelképek. Egy új, ezúttal belülről épülő, diktatórikus hatalom jelképei.

            A mi dolgunk kedves Ünneplők az, hogy mélyen a szívünkbe tekintve elgondolkodjunk: vajon pislákol-e még 1956 tüzének parazsa benne? Vajon mi az, aminek nincs a szívünkben helye?
Talán a félelem... Az egzisztenciális, és morális félelem az, ami ma Magyarországon elfoglalja a helyet a józan gondolkodású magyarok szívében...

            Ha megtaláltuk, ne féljünk. Ne féljünk semmitől! Legyünk olyan bátrak, mint 56 hősei és hozzájuk méltó módon tisztítsuk meg a szívünket és a lelkünket a félelemtől! Hogy bátran, igazi demokrataként fogadhassuk az ünnepet, 1956 ünnepét.

           De készüljünk arra is, hogy hamarosan, néhány hónap múlva cselekedhetünk. Nem kell az életünket áldoznunk! Demokratikus jogunkkal élve, szavazatunkkal égethetjük ki a zsarnokságot és az elnyomást!

           A szívünkből, a lelkünkből, Magyarországból és Csepelből.

Forrás: Szenteczky János weblapja és csepelimszp.hu