CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Tenk András az LMP csepeli és soroksári jelöltje a 17-es evk-ban

2014. január 25. 00:59 - csú

Tenk András LMP.PNGBudapest, 2014. január 24., péntek (MTI) – Schiffer András a főváros 1. választókerületében indul az áprilisi parlamenti választáson – ezt az LMP társelnöke hivatalosan is bejelentette azon a pénteki, budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta pártja fővárosi egyéni képviselőjelöltjeit.

Schiffer András elmondta, mind a 18 budapesti egyéni választókerületben állítanak jelöltet. Hozzátette, a napokban vált véglegessé a 106 egyéni választókerületben állítandó jelöltjeik listája, amelyet a hétvégi kongresszusokon hagynak jóvá.

Hangsúlyozta, hogy Budapest kitüntetett az LMP szempontjából, hiszen 2010-ben is a fővárosban értek el kiugró eredményt, ezért a 2010-es indulók közül többen újra megmérettetik magukat.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az elmúlt egy-két hét eseményei után óriási felelősség nehezedik rájuk, mert nekik kell fenntartani a reményt, hogy van választási lehetőségük azoknak, akik nem kérnek sem a "nemzeti cinizmus rendszeréből" sem a "Gyurcsány-Bajnai-rendszer főembereiből, akik egyszer már Orbán kezére játszották az országot".
Arra is kitért, hogy budapesti jelöltjeik között hét nő lesz. Úgy számolnak, hogy országosan ők indítják majd a legtöbb nőt.
A társelnök elmondta, egészen biztos abban, hogy miután helyben élő, hiteles emberek indulnak az LMP színeiben, legalább akkora sikert érnek el, mint 2010-ben.
A sajtótájékoztatón részt vett jelöltek jelképesen aláírtak egy kinagyított és a falra kihelyezett nyílt levelet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek és Tarlós István főpolgármesternek címeztek, és amelyben úgymond számon kérik a Fidesz 2010-es parlamenti és Tarlós István 2010-es önkormányzati választási ígéreteit.
Három ember felel ma azért Magyarországon, hogy nincsen energiahatékonysági beruházás, kettő embert felel azért, hogy rezsicsökkentést folytatnak érdemi energiagazdálkodás helyett és "egyetlen egy darab felel azért, hogy eladják ezt az országot (...) Putyinnak" – jelentette ki az egyik budapesti jelölt, Csiba Katalin.
A 18 fővárosi választókerületben sorrendben a következő LMP-s jelöltek indulnak: Schiffer András, Csárdi Antal, Hajdu Mária, Dárdai Zsuzsa, Csiba Katalin, Jakabfy Tamás, Moldován László, Barta János, Tóth Balázs, Száraz Dorka, Rákosi Judit, Szilvágyi László, Mizsei László, Schmuck Erzsébet, Kassai Dániel, Ferenczi István, Tenk András és Gecsei-Tóth Andrea.

bnd \ bhi

MTI 2014. január 24.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr635780518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása