CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd háromszázezer forintos cseppje az apadó csepeli közpénztengerből

2014. február 24. 05:55 - csú

Átvágó.PNGMiként korábban beszámoltunk róla, a Hír24 értesülése szerint Németh Szilárd, Csepel  fideszes polgármestere, állítólagos rokonának, Sárossy Tibor faszobrásznak nyújtott 300 ezer forintos támogatást, közpénzből, Pácin község egykori polgármestere síremlékének elkészítéséhez. Németh Szilárd nem válaszolt a téma iránt érdeklődő újságíró kérdésére.

Sokáig nem tudtam, miért lett az utóbbi években a kerületi fideszes vezetés udvari faszobrásza Sárossy Tibor? Most már tudom:

Nem csak azért, mert 2008-ban ő készítette Wass Albert mellszobrát a királyerdei Szeplőtelen Szív katolikus templom kertjében, 2010-ben a Trianon emlékművet a Béke téri Jézus Szíve katolikus templom környezetében. A karácsony előtti időszakokban a Szent Imre téren felállított Betlehemi jászol is az ő munkája, csakúgy, mint a 2013. augusztus 20-án átadott a Daru dombi Szent István, Álmos vezér és Árpád fejedelem szobor. Azért is, mert az újsághír szerint, Sárossy Tibor faszobrász, Németh Szilárd polgármesternek rokona. Sárossy a síremlékért, a képviselő-testületi ülés (csepel.hu, 2013.11.28-i előterjesztés és jegyzőkönyv) jóváhagyását követően, a kérvényező egyesületen keresztül (a látszatra vigyázni kell!) 300 ezret kapott. Hogy az előzőkért kapott-e és mennyit, arról nem szól a fáma. Egyébként sem miatta „fogtam tollat”.

Németh Szilárd, Csepel polgármestere miatt ültem a klaviatúrához. Aki politikai, baráti, rokoni alapon, igazi vazallusként hívogatja Csepelre a politikai közszereplőket, művészeket, osztogatja a támogatásokat, megrendeléseket vagy csak a szereplés lehetőségét. Korábban például több jobboldali szervezetnek, esetenként szélsőséges, politikai nézeteiről ismert újságírónak, most éppen művész rokonának. Lehet, hogy a rokon nem szorult és szorul rá, de akkor is rokon, aki úgymond, a mi kutyánk kölke, akinek lehet és kell munkát adni, akinek ismerik politikai elkötelezettségét, művészeti hitvallását. Mert nehogy már véletlenül is egy független, vagy balliberális, netán éppen Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy „rezsiáruló” köreihez tartozó művész kapjon itt megbízást, támogatást, teret.  Németh Szilárd rezsikommandós-parancsnok városában. Csak nem képzelik?! Coki. Egyébként is, most a Fidesz jön. Ja, hogy rokon? Nem érdekes, „a fülkeforradalmi kétharmad mindenre ad felhatalmazást”. Meg egyébként is, ki tudja, vagy ha tudja, ki meri szóvá tenni? S ha mégis, akkor válasz nélkül lesöprik. Bárhova megy, bárkitől kérdez, lesöprik. A térképről is. És aki nincs a Fidesz térképén, aki nem kap helyet az országos és helyi médiában, az sehol sincs. Mert ők ilyenek. „Különleges anyagból vannak gyúrva”, nem pazarolják energiájukat mindenfajta „értelmiségi nyafogásra”, nem válaszolgatnak minden kis újságírócska fontoskodó kérdéseire. Pláne nem egy magát függetlennek mondó hírcsatorna, a Hír 24 képviselőjének. Különösen most, amikor a harmadik rezsiháború hatalmas, végső csatáját vívják, s a Kedves Vezető kiadta a jelszót: nyergelj, indulj! Majd, ahogy a Viktor mondta, húsvét után ezt is előveszik. Megválaszolják! Ne féljenek! 

Nem félünk. Nem vagyunk különlegesek, viszont egyre többen vagyunk. Egyre többen, akik már régen tudják, ez a 300 ezer forint csak csepp a tengerben, a fideszes fülkeforradalom korrupciós Orbán-Simicska tengerében. Tudják, korrupcióban valóban kiválóan teljesít a kormány, a Fidesz. Többek között ezért is szavazunk majd április 6-án a változásra, az összefogásra. És ezért írom le én is újra és újra:

„Ceterum censeo…” – Németh Szilárdnak mennie kell!

V O X

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr425827949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.02.24. 14:41:27

Hát igen...Nagy különbség nincs a jobb és a bal között...Mondjuk a jobboldal egyszerűen odaadja a melókat a kedvezményezetteknek...A ballibdemók meg munka nélkül egyszerűen a pénzt adják oda a kedvezményezetteiknek...Hmm...Melyiket is válasszam??? :) Biztos nem a síboló, korrupt, hereként henyélő Összefogósokat....

flort 2014.02.24. 14:52:59

@jobbdemokrata: szar lehet ilyen debilnek lenni

Vörös Rocktóber 2014.02.24. 15:03:25

Csepel? Itt szokták egymást lelőni az elvtársak a lopott pártpénzek miatt?

rexcramer 2014.02.24. 15:26:30

Összefosósok, tudjátok már honnan volt a Gabi zséje?

Elegem Van · http://elegemvan.blog.hu 2014.02.24. 15:29:11

A vesszőknek menniük kell! Tele van a cikk fölösleges vesszőkkel. Miért, nem, teszünk, minden, szó, után?

csak egy néző 2014.02.24. 15:29:40

Jobb oldal vs bal oldal vs jobbik oldal oly mindegy.
rosszabbik.com/2014/01/27/a-bahamak-a-jobbikos-kepviselo-meg-a-szeretoje/

"Elfoglaltuk az erdőt .... a németek kizavartak minket az erdőből .... kizavartuk a németeket az erdőből .... a németek kizavartak minket az erdőből .... megint kizavartuk a németeket az erdőből .... ma hazajött az erdész mindenkit kizavart a p...ba az erdőből."
Én már leginkább egy ilyen komoly erdészt várnék.

m.cdn.blog.hu/hi/hircsarda/image/rezsihunter.jpg

Erről a piros kalpagos tezsviremről pedig nem is tunnám elképzelni, hogy belenyúl a zsírosbödönbe és adna a rokonynak. Há mán a bandavezír a főprímás is megmndta, amikor megkérdeztík tülle, hogy másnak nem jár píz a közösből?? -Hát járni jár, csak nem jut.

szonár 2014.02.24. 15:32:40

No és mi a baj ezzel az "állítólagos" rokonnak nyújtott állítólagos támogatással? :P

Ami miatt nem fogott tollat az állítólag csepeli szerző? :)

Gyorgy Nagy 2014.02.24. 15:40:33

Lehet hogy magànak is nyujtótt segitséget csepel szègyenteljes bohóca?

ügyfélszolgálatos 2014.02.24. 16:39:28

@flort: Á nem rossz neki debilnek lenni, mert nem tudjam hogy debil, mert debil...

zoncolan 2014.02.24. 17:26:36

Nincs rémesebb, mint látni nap mint nap a fából faragott giccseket. Pláne, hogy egy vagyonért faragta őket a "művész úr".
A lepel is lehullott, a szalag is át lett vágva.
Van pénz Csepelen, a "leggazdagabb" kerület.
Csakhogy választás is lesz április 6-kán.
Ceterum censeo - A fák nem nőnek az égig...!!!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.24. 18:46:56

Azta hétszencségit...

Nem álltallottak 300 ezer forintot kifizetni egy műalkotásért..

Azt a mocsok bandáját.

Akkor már inkább az a Csepeli MSZP-s sikkasztó, aki agyonlövette az iskola igazgatóját, csakmert nem hunyt szemet a lopásai miatt !

Ostoba MSZP csicska !

csak egy néző 2014.02.24. 19:29:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Milyen jó, hogy a témához szólsz hozzá te kretén fidesz csicska. Egyébként is elmúlt 8 év, bukott baloldal, gyurcsány, bajnai,bla,bla,bla, hol marad?
Csókoltatom anyádat.
youtu.be/r-UHlXz3Qqc

Gyorgy Nagy 2014.02.24. 19:45:29

Gyurcsànyegy mocskos stb,stb! Apád masziv párttag volt.Letagadod Te szerencsétlen?
süti beállítások módosítása