CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ki lehet a csepeli nagyfejű? Nagyfejű csepeli rablót keres a rendőrség

2014. március 06. 11:11 - csú

Nagyfejű rabló.PNGAz ittlakunk.hu visszautalva egy általunk is közölt korábbi bűnügyi hírre a következőket írja: 

A rendőrség nyomozást folytat egy férfi ellen, aki február 24-én 17:50 körül a csepeli Zrínyi utca 1/a. szám alatt található nemzeti dohányboltban egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az alkalmazottakat és követelte a bevételt. (A bűncseleményt a kamera rögzítette - a CSÚ-szerk megjegyzése)

Az ott dolgozók a fenyegetés hatására átadták a kaszában lévő készpénzt, amit az elkövető magához vett, majd elmenekült a helyszínről. A kár összege 70-80 ezer forint, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Az elkövető 35 év körüli, körülbelül 165 cm magas, erős testalkatú, feltehetően kreol bőrű, nagy fejméretű férfi. Világos színű sildes szövet sapkát, arca előtt egy sötét színű fekete sálat, derékig érő sötét dzsekit viselt, aminek a felső része fehér színű. Nadrágja sötét, cipője barnának látszik.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges adattal vagy információval rendelkeztek, hívjátok a 06-80-555-111-es vagy a 112-es számon a Tevékenység Irányítási Központot. A bejelentő személyét a rendőrség bizalmasan kezeli!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr505845896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása