CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Megkapja-e a Csepeli Munkásotthon Alapítvány a megígért 30 milliós támogatást az önkormányzattól?

2014. április 30. 05:59 - csú

Munkasotthon_3.jpgMa jár le a határideje egy olyan határozatnak, amely a Csepeli Munkásotthon idei működésének anyagi feltételeit jelentősen befolyásolhatja. Az előzményeket és a rendelkezésünkre álló írásos dokumentumokat kommentár nélkül közöljük:

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete 2013. december 18-án hozott határozatot arról, hogy az idei, vagyis a 2014-es költségvetésből 30 millió forintos támogatást különít el a Csepeli Munkásotthon Alapítványnak. A támogatási szerződéssel  kapcsolatos tárgyalásokat a határozat szerint Németh Szilárdnak a 2014-es költségvetés elfogadásáig, vagyis ez év március 4-ig. A határidő lejárta után több mint két héttel, március 20-án Németh Szilárd javaslatára újabb határozatot fogadott el a képviselő-testület. Ebben a CSMO Alapítvánnyal tervezett támogatási szerződés megkötését már hat feltételhez kötötték. 

Az önkormányzat támogatási feltételeire a CSMO Alapítvány kuratóriuma állásfoglalásban válaszolt április 24-én.

Most itt tartunk. Érdeklődéssel várjuk a hírt az önkormányzat és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány közötti szerződésről. A beérkező híreket és a megbízható forrásokból származó értesüléseinket természetesen közöljük olvasóinkkal. Kérjük, hogy addig is tekintsék át a megismerhető dokumentumokat:

1.) A csepeli képviselő-testület 2013. december 18-i határozata:

Munk otthon 2013 dec határozat_1.PNG

2.) A képviselő-testület március 20-i határozata:

Munotthon-március 20 Kt.PNG

3.) A Csepeli Munkásotthon Alapítvány Kuratóriumának állásfoglalása a közölt támogatási feltételekről:

Munkásotthoni válasz.png

 Forrás: csepel.hu és csmoa.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr236098968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása