CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Dagadó csepeli botrány, tájékoztató: Videó a ''Ne büntesd meg!''-listáról

2014. május 15. 14:02 - csú

LISTÁS SAJTTÁJ-20140515.PNGBudapest, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint videofelvétel bizonyítja, hogy létezik az a lista, amelyen azoknak a fideszes önkormányzati vezetőknek a neve szerepel, akiket nem bírságolhat meg a csepeli közterület-felügyelet. Erről Szenteczky János, az MSZP csepeli elnöke beszélt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki képviselő szerint a felvétel bizonyítja, hogy "nem utólag meghackelt" fényképekről van szó.

A videofelvétel azon a hirkomp.hu csepeli portálon jelent meg, amely a múlt héten először közölt írást a listákról.

Szenteczky János azt mondta, a botrány kirobbanásakor az első fideszes reakció a tagadás volt.

Másnap már Ábel Attila (Fidesz-KDNP) alpolgármester arról beszélt, hogy nincs másról szó, mint a kerület vezetőinek kiadott engedélyek hamis színben való feltüntetéséről. Azt is közölte, hogy ezekkel az engedélyekkel csak a kijelölt helyen és csak úgy lehet parkolni, hogy ki vannak függesztve az autó szélvédője mögött. Hozzátette: az iratokról leolvasható az autó rendszáma, ezért a közterület-felügyelő azonosíthatja, kinek az autójáról van szó. Megjegyezte, hogy ilyen engedélyek a korábbi vezetés alatt is voltak.

Szenteczky János szerint nem kell külön listát vezeti arról, hogy kinek van ilyen engedélye, mert úgyis kifüggeszti a szélvédőjére. Mint mondta, ilyen engedélye van a Fidesz-KDNP-s Németh Szilárd polgármesternek, Borbély Lénárd alpolgármesternek és Ábel Attilának is. Közölte, a botrány eltereli a figyelmet a valós problémákról, így Csepel közbiztonságáról, a kerület térfigyelő rendszerének állapotáról.

Tüttő Kata, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje, fővárosi frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy a "Ne büntesd meg!"-lista nem egyedi eset, ez a felsőbbrendűségi tudat a Fidesz működésének alapja. Azt mondta, kezdi érteni, hogy a fideszes vezetők miért úszhatnak meg olyan dolgokat, amilyeneket egy átlagpolgár nem, mivel létezik egy "Viktor, ne büntesd meg!" lista.

A politikus ekkor megfordította a mellette álló táblát, amelyen négy fideszes politikus neve volt felírva krétával egy "Ne büntesd meg!" felirat alatt. Az első helyre később beírta Németh Szilárd nevét, őt követte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Rogán Antal frakcióvezető, Menczer Erzsébet óbudai politikus és Papcsák Ferenc zuglói polgármester.

Tüttő Kata Lázár Jánosnak azt rótta fel, hogy lézerblokkolóval száguldozott, valamint, hogy miatta nem érkezik pénz uniós forrásokból és a norvég alapból. Közölte, Rogán Antal nem tud elszámolni az ingatlanvagyonával, Menczer Erzsébet pedig fia élettársának utaltatott ki lakást. Kifogásolta azt is, hogy Papcsák Ferencnek fogalma nincs arról, honnan kapott ügyvédi irodája évente 160 millió forintnyi megbízást.
(MTI)

*************************

Feljelentést tesz a csepeli önkormányzat rágalmazás és becsületsértés miatt azon szocialista politikusok ellen, akik azt állították: lista van arról, mely fideszes önkormányzati vezetőket nem bírságolhatja meg a csepeli közterület-felügyelet.

Ezt Ábel Attila alpolgármester (Fidesz-KDNP) közölte csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: 2010 előtt legkevesebb 47 olyan parkolási engedélyt adott ki a XXI. kerületi önkormányzat MSZP-s vezetése, amik feljogosították a szocialista párt helyi politikusait a KRESZ szabályainak megsértésére.

Közleményével Ábel Attila Szenteczky János, az MSZP csepeli elnöke és Tüttő Kata, a szocialisták fővárosi frakcióvezető-helyettese közös csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált.

"Sajnálatos módon a mai napon is tovább gyűrűzött a csepeli szocialista hazugság- és rágalomkampány" - írta az alpolgármester, aki közleményéhez - például parkolási engedélyt ábrázoló - fotókat is csatolt, azt bizonyítandó, hogy az MSZP idején "valóban át lehetett hágni a KRESZ-szabályokat".

Tudatta: Csepelen mindenki számára ingyenes a parkolás, csupán az önkormányzat épülete körül kell engedély ehhez. Aki viszont ott engedéllyel áll meg, az nem követ el szabálysértést, így bírságolni sem lehet - mutatott rá, jelezve: a parkolási engedéllyel rendelkezők listáján szerepelnek a hivatali dolgozók, a Fidesz-KDNP-, az MSZP-, a Jobbik-frakció tagjai, szakértői, valamint egy független képviselő és a Demokratikus Koalíció tagja is. (MTI)

A magyar sajtó és média beszámolói a dagadó csepeli botrányról ITT

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr866169602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsepeliBlogos 2014.05.15. 15:03:31

Akkor most én is csinálok egy ilyen videót-egy saját magamnak elküldött e-mailről. (A LEVÉLBEN témák lehetnek Bécsben eltűnt milliók,vadásztársaságok stb.)AZ SEM BAJ HA NEM IGAZ.
És akkor majd jól felteszem valami honlapra.
Akkor majd jól beperelnek,mert mérgesek lesznek rám.
Kettő év múlva majd mond valamit a bíróság.
És akkor Ti jöttök-jó játék.
Egyébként ha a levél igaz,akkor meg kell büntetni azt,aki filccel ráírta.
Ha az Ábel által bemutatott engedélyek igazak;meg kell büntetni azt aki aláírta őket-és azt a rendőrkapitányt aki esetleg alkalmazta a büntetlenséget.

CsepeliBlogos 2014.05.16. 07:30:43

Eszembe jutott,egy Csentecki által kreált-HAMIS- szállítói számla is.
Most meg a videó került le a megosztóról.
Érdekes-csak nem a feljelentés miatt?
süti beállítások módosítása