CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szabó Szabolcs:"A fideszesek magasról tettek az egészre, és simán megszavazták. Én nem..."

2014. május 28. 05:57 - csú

Parlamenti Napló: avagy első törvénymódosító javaslatunk rövid története

Parlamenti csengő_2.jpgMa ülést tartott a Kulturális Bizottság. Az első napirendi pont az MMA felügyelő testületébe. A poén az, hogy az előterjesztett embernek még csak a nevét sem tudtuk korábban. Ott helyben láttuk először az önéletrajzát (mint kiderült, maga az elnök sem látta korábban, szóval magasról tesznek a fejére a fiúk). Erdélyi Rudolf Zoltánról annyi derült ki a kiosztott szöveg alapján, hogy az NGM főosztályvezetője. Az ülés elején volt is ebből némi szóváltás, melyben Hiller István, Pósán Lajos, Ikotity László és jómagam vettünk részt. Persze a Fideszesek magasról tettek az egészre, és simán megszavazták. Én nemmel szavaztam. 

Ezt követően jött az ellenőrző albizottság tagjainak a megválasztása. Pósán szerint elég lett volna 5 tag is, de az összes ellenzéki frakció szeretett volna részt venni a testület munkájában, így ebben a teljesen lényegtelen kérdésben kegyet gyakoroltak, és megszavazták a 7 fős bizottságot (azért kell 7 fő, mert 3 ellenzéki frakció van, így a kormányzati többség biztosításához 4 fideszes kell). 

Végül jött a mi törvénymódosításunk (Bajnai-Kónya-Szabó-Szabó) tárgysorozatba vétele. Röviden elmondtam az indoklást, majd előbb Hoppál kolléga állt elő abszolút szakmai érvekkel (nagyjából azt sikerült kinyögnie, hogy a javaslat komolytalan, mert Bajnai már nem is képviselő. Ennyi.). Ezt követően Pósán fejtette ki, hogy szerinte a módosító javaslat szakmailag is rossz, nincs rendesen megírva, bár kérésemre sem közölt részleteket. (mindez azért vicces, mert az ország egyik legjobb, kodifikációhoz is értő jogászcsapata készítette, szóval tuti nem zagyva az anyag). A jobbikos srác (Farkas Gergely) részben már támogathatónak tartotta a javaslatot. Végül jött a szavazás, ahol csak Kunhalmi Ágnes, Hiller István és jómagam támogattuk a javaslatot. A jobbik és a Fidesz tagjai ellenezték, az LMP képviselője tartózkodott. 

Mi lett volna a javaslat lényege: meg kell szüntetni az MNHH-t és a Médiatanácsot, meg kell szüntetni a sajtótermékek regisztrációs kötelezettségét, átlátható és fair módon kell kiírni és elbírálni a rádiófrekvencia pályázatokat, szélesíteni kell az újságírók forrásvédelmét (magyarul nem szabad arra kötelezni automatikusan az újságírókat, hogy adják ki informátoraikat), végül pedig szélesíteni kell a tájékoztatási kötelezettséggel bírók körét (magyarul minden közpénzzel támogatott jogi személy köteles lenne információval szolgálni a közpénzt érintő kérdésekben). Szerintünk Európában így működik a média. A Fidesz szerint az a jó, ha ők vezérlik kézzel. Ennyit érnek.

Azért négy képviselő aláírásával még lehet kérni a plenáris ülésen is egy szavazást a tárgysorozatba vételről.

Forrás: SZABÓ SZABOLCS facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr526221765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása