CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mit mondott Szenteczky János a csepeli szocialisták taggyűlésén?

2014. május 31. 05:34 - csú

Taggyűlési elnökség.PNGSzenteczky János a május 27-ei csepeli MSZP-taggyűlésen így értékelte az EP-választások helyi eredményét:

A csepeli MSZP szervezet Budapesten az ötödik legjobb eredményt érte el. Ez lehetne jobb, akár néggyel is, de ennél sokkal rosszabb eredmények is születtek, többek között a XXIII. kerületben, akikkel április 6-án, együtt, közösen, sikerült megnyerni a választásokat.

Ott, már nélkülünk, a Jobbik győzte le az MSZP-t. Nagyon komoly problémákra kell ott is megoldást találnia a soroksári MSZP tagjainak és elnökségének. Az látható volt, hogy már a választásokon sem volt minden rendben: a két körzet közösen győzött, de ha külön néztük őket, akkor ott 400-al kevesebbet kapott a Kormányváltók jelöltje és listája, itt Csepelen meg nyolcszázzal többet – így sikerült közösen győzni.

Itt Csepelen tehát az ötödik eredményt értük el. Olyan számokkal, hogyha egybe számolom a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatokat, és ha egybe számolom az MSZP-re, Együtt-PM-re és DK-ra leadott szavazatokat, akkor a következő számok jönnek ki:

A Fidesz kapott 8039 szavazatot, ezzel szemben az MSZP-Együtt-PM-DK kapott összesen    7913-at. Csepelen összességében 126 szavazattal kaptunk kevesebbet, mint a kormánypárt.

Van azonban egy a 70 szavazókör közül, a 38-as, ahova az „átjelentkezőket” lehetett regisztrálni, és ott tudtak szavazni. Most listás szavazás volt, ezért ezek a szavazatok nem érvényesültek áprilisban és nem fognak érvényesülni októberben sem, de most, itt, ennek volt jelentősége!

Ugyanebben a szavazókörben 2014. április 6-án 868-an voltak a szavazásra jogosultak. Most, májusban 1310-en, vagyis 442-vel többen, ami azt jelenti, hogy ide bejelentkeztek, ide hozták őket. Én nem gondolom, hogy a Fidesznek ez központilag meg volt szervezve, nyilván ki volt adva, de én azt gondolom, hogy ez a helyi Fidesz saját ismeretségi körén, testvérvárosi körben utaztatott pótszavazók voltak, akik rendelkeztek szavazati joggal, de egyébként nem élnek Csepelen, s nem is rendelkeznek csepeli lakcímmel! Ez plusz 442 szavazat. Ami azt jelenti, hogy ennek jelentős része a Fidesz és a Jobbik szavazataiban csapódott le.

A Fidesz az összes szavazókörben átlag 60-130 szavazatot kapott, ebben a szavazókörben 260-ot, a jobbik, amelyik 30 és 70 között kapott általában, ebben a szavazókörben 111 szavazatot kapott. Tehát az itt regisztrált 442 plusz-szavazó, nem véletlenül jelentkezett és szavazott le – ők nem jöhetnek októberben. Ha őket levonom, akkor látszik, hogy kb. 100-150 szavazattal az MSZP-Együtt-PM-DK eredménye a jobb, kerületi szinten, Csepelen.

Ez is azt támasztja alá, hogy az önkormányzati választásra (amit láttunk áprilisban eredményként) nincs alternatívája annak, hogy közösen induljunk!

Ha külön-külön nézzük a baloldali pártok eredményét, akkor azt látjuk, hogy az MSZP kapott 13,34%-ot, az Együtt-PM kapott 11,33%-ot, a DK kapott 14,92%-ot. Ez szoros, fej-fej melletti eredmény. A Fidesz 40,22%-al végzett, a Jobbik 13,02%-ot, az LMP 5,79%-ot kapott.

Ha az MSZP-Együtt-PM-DK szavazatokat összeszámoljuk, - tehát nem a 70 szavazókörről, hanem a 14 önkormányzati képviselői helyről beszélünk – akkor a 14-ből 7-et már így is hozott a baloldali pártok csoportja, úgy, hogy most az április szavazóknak mindössze fele ment el szavazni. A 20 ezer otthon maradt jelentős része baloldali, sőt MSZP-s. A Fidesz és a Jobbik elvitte, akit lehetett – nyilván ott is voltak otthonmaradók. A DK jól mozgósított, plusz megszegve a választási törvényt, a választás előtti éjszakán telerakta a szavazókörök bejáratát Gyurcsány-plakátokkal.

Ennek ellenére vereségünk legfőbb oka, hogy az áprilisi választásokat nem sikerült rendesen lezárni, illetve a választási eredmény nyomán felmerült jogos elvárást a párt elnökségével és elnökével nem sikerült jól lezárni. Attila nem tudta jól lereagálni az eredményt, s a gondokat a szőnyeg alá söpörtük. Ezt a választók így büntették: nem jöttek el szavazni, illetve máshova szavaztak.

Ráadásul a másfél hónapos EP-kampány alatt nagyon kevés jutott el hozzánk, annak ellenére, hogy szombaton itt járt Szanyi Tibor EP-listavezető. Az utolsó két hétben délelőtt-délután tartottunk kitelepülést, volt szóróanyagunk, újságunk elegendő, s ezek eljutottak a választókhoz, mégis csak a fele ment el szavazni április 6-ához képest…

Szenteczky János ezt követően felolvasta a „Köszönet és gratuláció” címmel közzétett nyílt levelét, melyet megküldött a csepeli demokratikus pártok vezetőinek is.

A levélben azt írta: felfüggeszti, illetve leállítja a polgármester-jelölti kampányát, a tárgyalások végéig. Ez nem azt jelenti, hogy önként lemondott volna a polgármester-jelöltségről! Ez azt jelenti, hogyha ezen múlik a közös indulás, hajlandó hátralépni.

Ez így kell értékelni, nem hátralépésként, hanem inkább előrelépésként. Bízik benne, hogy a demokratikus ellenzéki pártok vezetői és tagjai is ezt értik alatta.

Forrás: LéT. - hirkomp.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr436230124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása